Eger - hetilap, 1864
1864-03-17 / 11. szám
87 pártoló tagja 61, 199 frt 28 krral. Mindkét rendbeli tagok részéről befizettetett eddig 213 frt; ehhez adva az egylet egyéb jövedelmeit, 139 frt 8 krt, az összes bevétel tesz 352 frt 8 krt. Rendes segélyezésben részesülnek havonkint 7 írtjával 3-an, 5 írtjával 2-en ; rendkívüli segélyt nyertek 7-en egyszer, 4-en kétszer. A kiosztott rendes segélyezések összege 90 frt, a rendkivülieké 67 frt 60 kr. Az intézet egyéb kiadásai (irodai eszközök, nyomtatványok és levelezésekre) 48 frt 48 krra rúgnak. — F. hó 11-én a kassai rögtönitélő biróság Sándor János, rudnoki lakost rablógyilkosság miatt halálra ítélte. A nevezett egyén ugyanis Fedor Annát, házában lakott 31 éves hajadont megfojtotta, s aztán a szekrényében volt 80 frtot némi élelmiszerekkel együtt elrabolta. E gonosztett végrehajtására a gyilkost, saját vallomása szerint, a boszu vezette, mivel a meggyilkolt, aziránti kérelmét, hogy kölcsönözne neki nehány forintot adója kifizetésére, — nem teljesité. A gonosztevő, ki 50 éves s 7 gyermek apja volt, ugyanazon helyen akasztatott fel, a hol elfogatott. — Egy öngyilkossági eset is fordult elő. Egy tanuló a „Fehér hajó“ fogadóban szobát bérelt, hol f. hó 7-én több társával mulatott; a mulatság után e szavakkal: „Isten veletek, többé nem látjuk egymást!“ társaitól elbúcsúzván, az ajtót magára zárta, s másnap megmérgezve találtatott. Hogy mi lehetett szomorú tettének indoka, nem tudni. — (Legújabb hir a Tisza vidékéről.) Tokajból jelentik, hogy a Tisza f. hó 14 én 20 3" 6"' magas volt. Az aggodalom növekedőben. f(Tisza-Füred és Ínséges vidékének 11 községe) a pesti inségbazar jövedelméből 450 frtot kapott, mely kegyes adományért a t.-füredi inségbizottmány, a bazar körül érdemeket szerzett nemesszivü hölgyek és urakhoz külön-ktilön intézett feliratban fejezte ki hálás köszönetét. f (Könyöradományok gyűjtése Tirolban ínségeseink részére.) A magyarországi szükölködők részére — mint Insbruekból értesittetünk — a tiroliak is gyűjtenek maguk között könyöradományokat, mi kétségtelenül irántunki jó indulatuknak bizonysága. — (Köszönetnyilvánítás.) Medgy János, füzesabonyi plébános ur a füzes-abonyi szükölködőknek 50, s a dor- mándiaknak 20 véka szemeséletet szíveskedett ajándékozni, ezenkívül a f.-abonyiak közt 300 frtot osztott ki kölcsönképen. E nemes tényért, melylyel a t. plébános ur sok szenvedő könyeit felszántotta, úgy a segélyzett szegények, mint közbirtokostársaim nevében nyilvánosan köszönetét mondani, kedves s elmulaszthat- lan kötelességemnek tartom. Vrataries L. f (II. Miksa, Bajorország királya,) f. hó 9-én d. u. megbetegedvén, másnap d. e. meghalt. Fia s utóda II. Lajos, 1845. aug. 25-én született, s mint mondják, atyja nyomdokain szándékozik haladni. f (A dán csatatéren) az ellenségeskedések folynak, nagyobb fontosságú hadimtiveletek azonban nem történtek. Legújabb hírként megemlítjük, hogy a szövetségesek f. hó 12-én Aarhuusba bevonultak. Londonból f. hó 14-röl jelentik, hogy Dánia a conferentiát állítólag elfogadta. f (Eljegyzés.) Gr. Szapáry Gyula, megyénknek 1861-ben alkotmányos alispánja s képviselője, közelebb jegyet váltott gr. Festetics Karolinával, gr. Festetics Ágoston leányával. f (Felix atya 1864 ik évi nagyböjti értekezései is,) melyek Renan hírhedt munkája ellen intézvék, át lesznek ültetve a magyar irodalomba. Fordításukkal épen most foglalkozik Lakatos György, egri megyei áldozár. f (Személyzetiek.) Szalonnay Endre a sajó-némethii plébániát nyerte el, Strasszer Alajos hámori helyetteslelkészszé, Muhay György makiári, Agáczy János pedig polgári káplányokká neveztettek. f (Álomnak is sok.) Jassyban — mint a „Vaterland“ Írja — sokan azzal kecsegtetik magukat, hogy a nemzetiségi elv érvényre emelése folytán nemcsak Beszarábiát, hanem Erdély- országot is Romániához lehet majd annectálni. f A Szent-István-társulat közgyűlése) hus- vét után második héten fog összehivatni. A közgyűlés napját a herczeg prímás ő eminentiája határozandja meg. f(A pest-losonczi vasuttársulat alapszabályai) 0 Felsége elé terjesztettek szetesités végett. f (Utczai kravall Pesten.) Vasárnap esti 7V2 órakor a pesti Zrínyi kávéház előtti téren némi csoportosulás történt, mely alkalmat egy népszónok felhasználván , — mint a „Sürgöny“ írja — arnárcz. 13 dika jelentőségét tartá kiemeleudönek, mely 1848 ban Bécsnek meghozá a szabadságot. Garibaldit is magasztaló beszédét egy harsány éljennel Kossuth Lajosra s 1849-re zárá be, mi a tömegtől lármás ujjongások közt ismételte- tett. A csoport ezután folytonos „Éljen Kossuth!“ kiáltások közt töob utczán átvonult, s végre a biztonsági őrség közbenjárása nélkül szétoszlott. f (Vulkánkitörések.) A Dekloet és Merayi vulkánok Java szigetén jan. 4. és 10-én borzasztó pusztítást okoztak. Az egész környék mintegy 4 □ mérföldnyi terjedelemben, csaknem 5 hüvelyk magasan hamuval van fedve ; a czukornád, rizs és dohánynak vége, s számos ember és állat veszett el. A dörgésszerü moraj Surabanyaig hallatszott. f (A z „E r d ö s z e t i Lapok“ szerkesztősége) egy becses szakmunkát adott ki a nevezett lapok múlt évi jövedelmének maradékából „Segédtáblák“ czim alatt, mely minden gyakorlati erdősznél számtalanszor érzett szükséget pótol; mely azonkívül az erdőbirtokosok és jószágigazgatóknak, mezőgazdáknak, mérnökök s építészeknek és a természettudományok gyakorlati alkalmazásával bármi nemben foglalkozóknak nagy köny- nyebbségiikre fog szolgálni. E munka a bécsi mérték- és suly- rendszerre alapított 57 segédtáblát tartalmaz, melyek főczélja, a szakembereket temérdek idövesztegetéstől, lélekölő munkától, s a számolásokba becsúszható hibáktól megóvni. A táblákhoz kimentő és példákkal ellátott magyarázat van csatolva. A becses munka ára 2 frt, az „Erdöszeti Lapok“ előfizetői azonban 1 írtért kapják. Egyúttal alkalmat veszünk magunknak,a nevezett szak- közlönyt, melynek f. harmadévi folyamából már 3 füzet jelent meg, s mely irodalmunkban igen érezhető hiányt, még pedig derekasan pótol, a t. olvasóközönségnek melegen ajánlani. Az „Erdöszeti Lapok“ Selmeczen, Vágner Károly szerkesztése mellett, évenkint 12 füzetben jelennek meg. Előfizetési dij 5 frt. — (Halálozások.) Meghaltak mart. 9-től 16 ig. Ádáin János 53 éves; Csattos Mátyás 2 hetes; Fejes Juli l'/üéves; Hangácsi János46 éves; Danyi Anna */2 éves; Pók Rózái 66 éves; Tót József 78 éves ; Mészáros Imre 42 éves ; Cseh Borbál 60 éves; Zöldi József 50 éves; Melcher Mária ö1/* éves; Kondás György 3 éves. — Összesen 12: — 7 fi-, 5 nőnemű. — Született a hét folytán 16:— 8 fiú, 8 nőnemű. Egervárosa szűkölködő s Ínséggel küzdő lakosai részére begy ült s a helybeli inségsegélyző bizottmány rendelkezése alá adott adakozások jegyzéke. III. A város Ill ik negyedéből. Kormos Ferencz 30 kr, Erlich Dávid 27 kr, irgalmasrend társháza 6 frt, Weindl Ferencz 1 frt, Czvek János 50 kr, Baranyai János 50 kr, Saáry 1 frt, özv. Kréterné lO kr, Sir Venczel 50 kr, Otterhalik János 50 kr, Frivaldszky Ádám 1 frt, Horváth István 1 frt, és két kila kenyérnek valót, N. N. 10 kr, özv. Me- gerléné 10 kr, Csépány 10 kr, Sándor Antal özvegye 1 frt, Mikó Ferencz 10 kr, Hamza István 10 kr, Mizslay György 20 kr, Re- bitsek 40 kr, Éiszenmann János két kila kenyérnek való búzát, Urbanovics József 10 krt, Bodi János 10 kr, Kajdácsi Károly 10 krt, Korponay György 1 frt, Matekovits József 1 frt, N. N. 30 kr, Szikura Mihály 20 kr, ifj. Szikura József 10 kr, Kocsis István 10 kr, Bóta Mihályné 10 kr, Hulló Ignácz 10 kr , Körösi Pál 10 kr, Bóta János 10 kr, Mátyás István 40 kr, Bozsik Mihály 20 kr, Bu- kovics János 10 kr, Varga Mihály 20 kr, Preszler Farkas 20 kr, Dominák János 10 kr, Bárdos Mátyás 40 kr, Andrássy Ferencz 10 kr, Dombrády László 1 frt, Wolf Márton 20 kr, özv. Kindlo- vicsné 1 frt, Szabó András 4 frt, Hipszky György 20 kr, Likton István 10 kr, Galgóczi Pál 10 kr, Szabó József 5 kr, Kovács 1st-