Eger - hetilap, 1864
1864-02-11 / 6. szám
44 tos vezére, a hazának hti fia, felsö-pulyai Bük Zsigmon d nincs többé! Rövid szenvedés, s a halotti szentségek fölvétele után, f. hó 2-án, ttidőszélhüdésben, magas szelleme elhagyta porhüvelyét Miskolczon, s még az nap beszenteltetvén, Bábára, családi helyére vitetett eltemetés végett. 4-én tettük le az öröknyugalom helyére, a nehány év előtt, virágzó korban elszenderült kedves leánya mellé, hova a boldogult még életében mindig kívánkozott. Gyászravatalát a megye értelmisége s a volt alk. tisztikar vette körül, némán nézvén egykori vezérüknek földi maradványát, s mintegy kérdeni látszván egymástól: Ha Isten ismét felderíti reánk az alkotmányos élet szebb napjait, ki fog minket annak szentélyébe bevezetni, ki majdan vezérelni ? . . . Majdnem negyven évi munkássága a hazának s megyéjének volt szentelve, melyet kora ifjúságától mindenféle tiszti minőségben szolgált, kétszer az országgyűlésen, és pedig a korszakot képező 1832—36. és 1847/8. évben képviselt; 1861-ben pedig, mint első alispány nyitotta meg alk. életünk palládiumát, s a mig csak lehetett, bölcsesége-, vezéri tapintata- s tapasztalatával kormányozta a vészes s felkorbácsolt habok közepette hányatott hajót, mig végre az idők kérlelhetlen körülményeinek engedve, bábái magányába vonult, hogy ott mint okszerű gazda ily módon is szolgáljon a hazának, a közjónak; mert csak azon nemzet képes tenni valamit, mely szellemi képzettsége mellett az anyagi haladást sem téveszti szem elől. Itt azonfelül mint a nemzeti irodalom buzgó ápolója s pártfogója folytonos olvasás s irás között várta azon boldog időt, mely bevezet minket az ígéret földére. E csöndes magányban s ily munkásságban lepte meg a halál angyala. A legnagyobb önmegadással fogadta el a keserű poharat, csak egyet sajnálva : hogy a hazát ily határozatlan állapotban elhagyni kénytelen, mondván : „Nyugodtan halok meg, csak hazámnak szerencsésebb kifejlését láthattam volna meg“ !.*!.. Egyébiránt gyönge toliam ahhoz, hogy elhunyt jelesünknek nyilvános tetteit, habár röviden is, vázoljam. Ott vannak Borsod- megyének évkönyvei, a melyekbe eléviilhetlen betűkkel jegyezte be Clio a haza közmunkásának és megyéje szeretett fiának a közpályán szerzett érdemeit. El lehet a latin költővel a boldogultról mondani: „Multis ille bonis flebilis occidit.“ ! Az egyházi gyászszertartást Miskolczon, úgy Bábán is főt. Beller József, miskolczi plébános és esperes, kellő papisegédlet mellett végezte. Az engesztelő szent miseáldozat másnap a bábái, a boldogult nagyatyja által emelt kápolnában tartatott meg, Miskolczon pedig e hó 15-én fog az élők s holtak urának bemutattatni. Elhuny tát hőn szeretett hitvese, szül. Sebe Terézia s egyetlen fia Andor siratják. Fájdalmukat enyhítse azon öntudat, hogy mély keservökben osztozik Borsodmegyének minden polgára pártkülönbség nélkül. Béke hamvainak ! Sajó. Török.-Sz.-Miklós, febr. 3. Végre valahára városunkban is megkezdé az inségi bizottmány működését a vagyontalan s mun- katehetetlen szegények élelmezésében, — itt, hol ha Virgil él, ad normám: „maré undique, undique pontus!“ már ezelőtt félévvel fölkiáltott volna: penuria undique, undique fames! Nem akarom kétségbevonni, hogy az illető bizottmányban megvolt a jószándék s buzgalom a nyomor enyhítésére, s tudom, hogy az alap hiánya volt a késedelem oka. Váddal tehát épen nem a bizottmányt akarom illetni, midőn egy kis látszólagos késedelemről szóltam. Ha váddal kellene mégis elöállanom, azt a város földbirtokosságának azon része ellen intézném, mely akadályozá, hogy a lakosság azon osztálya, mely csak házzal és szőlővel bir, szintén részesüljön a belga kölcsönben ; miután abból, a legelőbirtok utáni aránylagos fölosztás szerint kölcsönt kívánók kielégítése után is, többeknek nem lévén rá szükségük, mintegy 11 ezer frt maradt. Nézetem szerint, a mily alapon lehetett a fenmaradt 11 ezer forintból a városi tisztviselők s cselédek fizetésére 4 ezer forintot előlegezni: ép azon alapon, sőt inkább! —lehetett volna a pusztán ház- és szőlőbirtokosok részére is kölcsönt osztani a maradékból ; miután azon érv, hogy a banktól a kölcsön legelöföld- biztositék mellett vétetvén föl, csak is arra osztható ki: már előbb megbukott, midőn a maradványból 4 ezer forint kiszakittatott, melynek biztosítéka a gazdag forintja és a szegény fillére. A vádat tehát ez irányban intézhetném; de az én osztályrészem a nézőszerep lévén, a dolgot egyszerűen mint tényt hozom föl városunk életéből. Legfölebb csodálkozásomat fejezem ki a fölött, hogy itt, hol minden pillanatban irgalom után esdök kiáltását halljuk, itt sem tudnak irgalmasan gondolkozni. Föl sem hoztam volna a dolgot, ha az inségsegélyzési Ugygyel öszszefüg- ' gésben nem volna. De miután az említettem eljárás következtében oly eredmény mutatkozik: hogy a lakosság egy része, mely kétszeres kölcsönben részesült, még talán dúskál is ; az élelme- zendők száma pedig legalább 200 családdal szaporodott: lehetlen volt elhallgatnom ! Nem nagyítom a dolgot, mert a puszta ház- és szőlő birtokosok száma itt a 400-at megüti. Ezen eredmény annál nyomasztóbb az illetőkre nézve; mert abból a rengeteg sok frankból egy fillér sem jutott az inségse- gélyző bizottmány rendelkezése alá. Pedig — gondolnám — talán illett volna, hogy a város, mielőtt mások irgalmára számolt, önmaga lett volna irgalmas maga iránt! De nem volt az, — nem tudott irgalmas lenni épen akkor, midőn már jóval előbb elfogyott a helybeli nagyobb birtokosok adományából begyült segély- összeg, s a szegénység özönnel kezdett jelentkezni utón útfélen, s ostromolta azokat, kiknél a valamin kívül még jó szivet is érzett. S valóban ez egynéhány nem fukar kebelnek köszönhető, hogy az éhhalál esetei még eddig föl nem merültek. Jan. elején az éhséghez, a rendkívüli hideg miatt, a meg- fagyás veszélye csatlakozott; mert fiitelékről legkevésbbé lévén gondoskodva, számtalanan a kemencze tavalyi melegmaradványánál enyhitgették volna elmeredt tagjaikat: ha a testvéri szeretet itt-ott ezen is nem segített volna azáltal, hogy éjjelre ajtót tárt a hidegtől gyötrötteknek, hogy jó meleg szobában, legalább a csendes álom alatt feledjék nyomorukat. No de hála az égnek! megenyhült az idő ; az országszerte gyűjtött segélyösszegből városunkat illető rész is utalványoztatok, s Ígéreteket bírunk a magyar gazdaszonyok egyletétől 200 forintig, mely a hírlapok szerint a helytartótanácsnak már átadatott, de hozzánk mindeddig le nem érkezett, — hasonlóképen a kenyérosztó egylettől 300 kenyérig. Szóval már foly a segélyzés. A város 50 házanként felügyelőkre van bizva, kik folytonos figyelemmel tartoznak kisérni, kinek meddig van élelmiszere, és mikor szorul segélyzésre? s ezek jelentése szerint adandó alkalommal történik a kiosztás. Eddig 1300 szegény élelmeztetik, fejenkint napjában ’/a font kenyérrel. Az élet mindennemű helyzetében fordulnak elő esetek, melyeken boldog időben talán elmosolyodunk, most azonban elszorul szivünk, s meghajlunk a magyar önérzet előtt, mely megkísért minden lehető becsületes utat, mintsem kolduljon. K. helységben történt a dolog. A napokban egy szegény ember bemegy T. úrhoz, s a köszöntés után alázatosan igy szólítja meg: „Uram az Isten áldja meg! tudora, hogy van puskája, legyen oly irgalmas hozzám, lőjön nekem vagy két varjut, mert már majd elveszek éhen !“ annyit még hallottam hozzá, hogy kívánsága teljesült, de tovább aztán nem tudom a történetet. Mikor nekem elbeszélték, kicsordult a köny szememből; hiszem, hogy T. ur még inkább úgy járt, s az irgalom érzete késztető, hogy a szegény részére, ha nem jobb pecsenyéről, de legalább kissé szokottabb eledelről is gondoskodjék. Épen e perczben hallom, hogy már egy éhhaláleset fordult elő. Egy embernek elfogyván élelme, házában tűrte az éhséget, szégyelvén koldulni menni; midőn már a végelgyengüléshez közel volt, eszébe jutott, hogy van még egy rósz zskája, miért kaphat pár krajczárt; összeszedve erejét, útnak indult a silány áruczik- kel, s eladván azt, vett magának kenyeret; de abból a teljesen kiürült gyomrot túlságosan megterhelvén, szörnyet halt. — Hány ily eset fogja még magát előadni, az egyelőre kiszámithatlan!
