Eger - hetilap, 1864
1864-12-01 / 48. szám
396 Süril hólepel boritá az egész természetet, halotti szemfedő gyanánt. A Duna hatalmas hullámait vastag jégkéreg fedé, hirdetője ez is a téli álomnak, a mely hatalmába ejtett a nagy természetben mindeneket. Az esztergomi érseki palota ablakai egyikében tisztes ar- czu férfiú állott, fájdalmas tekintettel szemlélve a néma csendben szétterülő télies vidéket. Ez a férfiú Bánfy Lukács, — az esztergomi érsek. Hetek, havak óta, ez talán a legelső óra, — a melynek nehány nyugalmas pillanata van, a melyben a nehéz gondoktól megpihenhet. A királyné, az egyrészt könnyenhivö, — másrészt bizalmatlan, s épen ő iránta legbizalmatlanabb asszony, azt hitte róla, hogy annyira sértettnek érzi magát az érsek, hogy iránta és gyermeke iránt egészen meghidegül: oh ha látta volna, hogy e férfiú hogyan teszi nappallá még az éjeket is, hogyan működik szakadatlanul, emberi erőt felülhaladó munkássággal, hogy a nemzetbe lelket öntsön a jog és igazság védelmére! Az igazi szeretet nem ismer neheztelést! — A mely pillanatban fájdalmat okoztak neki, — abban a pillanatban megbocsát. Eufrosina női szemekkel tekinté a történteket, — Bánfy Lukács férfiúi lélekkel vette azokat. Elfelejtette. Nem szereti az az igazságot valóban, a kit egy kis sértés által el lehet téríteni attól! De az érsek legbuzgóbb fái adózása eddigelé sükerteleu maradt. A mik eddig történtek, azokat nem lehete megváltoztatni. És a mint ama téli napon letekintene ablakából, és fenséges lelke előtt szomorú képek lebegnének: ime egyszerre hangos lódobogás zaja üti meg fülét, — a nesz mindinkább közeledék, — s alig telt bele nehány perez, — Eufrosina királyné esdeklő arczczal állott, királyi gyermekével együtt, Magyarország főpapja előtt. Oh mennyi, mennyi minden volt kifejezve az anyakirályné e bűnbánó tekintetében! Aggodalom, esdeklés, bocsánatkérés,— bú és öröm, — reménység és bizalom! És az érsek belátott a nő szivének mélyére, — szótlanúl szoritá meg kezét, — szótlanúl vonta magához a gyermekkirályt, s midőn csókot ejte ennek magas homlokára, — a férfiú szive ellágyult, és könyek perdültek alá arczain. — Oh ki fogja védeni az igazságot? zokogá a királyné fuldokolva. Lukács érsek fenséges komolysággal emelé tekintetét ég felé: —• Az Isten! (Folyt, követk.) Györy Vilmos. IV. Vegyes hírek. * (Máriássy («ál>or,) érs. helyettes ő méltósága, kit n. m. Érsekünk ő exja fölszentelendő püspökké ki- neveztetés végett, fényes egyházi érdemei tekintetéből föl- terjeszteui kegyeskedett, biztos hir szerint — a kir. apostoli Fölség által már kineveztetett. A pápai megerősitvény és a püspöki ezímhely (in part. inf.) kijelölése pedig Rómából közelebb váratik. — (Az alakulóban levő egri dalárda ügyében,) mint hitelesen értesülünk, kielégítő eredmény mutatkozik Az eddigelé begyült néhány aláírási ivén jelentkezett aláírók száma már biztosítja az alakulhatást; ugyanis a pártolók száma 117 (ide nem számítva a családok tagjait), a működöké pedig 31. Rövid időn meg fog történni az ideiglenes választmány alakulása, az alapszabályok kidolgozása s mielőbbi fölterjesztése. (Az érseki vallásos finöveldében) folyó hó 25-én reggeli hatodfél és hetedfél óra között tetemes lopás történt, elveszett t. i. a növendékek ruhatárából 3 dr. deákszür, 1 buda és 1 attila. Azonban a hatóság s többek erélyes utánjárása folytán a tolvaj 0. J., az intézet tavalyi szolgája, kézrekertilt, s most a hü- sön várja gonosztette jutalmát. A növendékek is visszakapták ruháikat. f (Láng Boldizsár színtársulata) városunkba érkezett, s múlt vasárnap megkezdte előadásait, igen csekély számú közönség előtt „A házasság sótartója“ és „Az elkényeztetett férj“ czimü kis vígjátékokat adván elő. Ez egy előadás után elmondhatjuk a társulatnak: „Isten veled, — és ha végkép, — Hát végkép Isten veled ! Bár kerüld Eger vidékét, E szív nem szól ellened.“ — (Emberölés lakodalom alkalmával. Sírokról, nov. 23 ról írják lapunknak : „Mai nap egy új házaspár menyegzői estélye véletlen gyászszal hirtelen megszakittatott, t. i. egy verekedési intermezzóbban a vőlegény öregebb testvére hasábfákkal agyonveretve azonnal meghalt. — A hivatalos jelentés folytán hadnagyaival másnap megérkezett csendbiztos ur, ajtanukjegy- hangú vallomásaiból tisztán constatálta azon tényálladékot, hogy az áldozat komjával együtt czélszerlibb mulathatás tekintetéből indítványozta, miszerint a számos menyegzői sereg felváltva tán- tánczoljon, de ennek elleneszegült az ifjabb, harmadik testvér főleg azon indokból, hogy a zenét is ő fizeti, e szerint a rendelkezési jog kizárólag öt illeti meg. A vőlegény semleges maradt. — Az ellenkező harmadik testvér pártja csakhamar felszaporodot egy más, bár szintén rokon család két tagja által, kik hásábok- kal három halálos csapást intéztek a szerencsétlen fejére. E szerint testvéri s rokoni kezek olták el életét a szilaj természetű 28 éves ifjúnak, ki csak nehány hét előtt vele frigyesült ifjú nőt és egy gyermeket hagyott gyászban. A többi tettes borzasztó tettétnek következményeit számos gyermekű családok siratják. A bortól felhevülési mámor, a soká rejtegetett s csak alkalomra váró boszúérzet s a kicsapongásra, verekedésre hajlandó nép jelleme czélszeriinek mutatnák azon intézkedést, melynél- fogva menyegzők alkalmával egypár hites ember a rend fölött folytonosan őrködnék, s a törvény nevében elejét venné a mér- tékletlen ivásnak, istenkáromlásnak és verekedésnek. •—• Mind a három tettes, mint rab, előlegesen Pétervásárra kisértetett, hova a még ki nem hallgatott tanuk is fölrendelvék.“ f (Öngyilkosság.) Mezö-Kövesdröl értesítenek, hogy az ottani tanító, Stromf Ferencz, f. hó 23-án esti 8 órakor magát, ifjú életének legszebb szakában, az orvosi vélemény szerint el- meháborodásból, szivén lőtte. Vájjon e kárhozatos tény és elme- háborodás előidézésénél nem játszottak-e főszerepet ama mérges müvek,melyekről Jósika Miklósa F. L-ban óvni igyekszik nemzetünket, midőn következőleg ír: „Még nem oly régen, e század elején talán hazánk volt az, hol az ember egy évben egyszer hallott valamit öngyilkosságról; míg most — minden pillanatban halljuk, hogy ez vagy ama jelesen készült fiatal ember, vagy szabóinas és pinezér, sőt még nők és leányok is,pisztolyhoz, kötélhez,vagy méreghez folyamodnak, hogy mielőbb tullegyenek az élet— unalmain. Vájjon ezen nyavalyás irányt nem köszönhetjük-e, legalább részben, azon novelláknak és beszé- lyeknek, melyekben egy-egy hősként működő haszontalan ficzkó, miután egyik oktalanságot és ügyetlenséget a másik után követte el, vagy mikor nevetségesen rászedette magát, s végre talán nem csak könnyelmű, hanem valóságos hitvány ember volt, s megkapta, amit keresett — vagy agyon lövi magát, vagy Amerikába vándorol, hol bizony nem nagyon kapnak az ily vendégen
