Eger - hetilap, 1864
1864-11-17 / 46. szám
378 Végre hirtelen félrevonúlt az ajtó mellől, s csak ennyit mormogott magában: — Ez ő! Nemsokára nyilt az ajtó, — és László herczeg lépett be örömtől sugárzó arczczal. A mint bejött, a mint körültekinte a homályos teremben, mihelyt megpillantá a várakozó férfiút, hozzá sietett, és gyermekies örömmel nyakába borult. — Csak egyetlen pillanat a miénk! —• mondá szenvedélyesen — sietek. Senki sem tudja, hogy itt vagyok. Jól van minden; Manuellel volt alkalmam négyszem között szólani titokban. Megígért mindent. Siess vissza, János gróf, Magyarországra, intézkedjél, hogy pártunk erősödjék. Isten veled, Isten veled! Azzal szenvedélyesen kezet szorítván a férfiúval, kisietett a teremből. A görög ruhába öltözött magyar főúr a jövő pillanatban hasonlóképen eltávozott. Hála az éjhomálynak és álöltönyének, minden feltartóztatás nélkül jutott ki a palotából, s néhány perez múlva, biztos tájékozottsággal tűnt el a byzanczi főváros utczáínak tömkelegében. Györy Vilmos (Folyt, követk.) Meyerbeer Jakab. (Vége.) 1845 ben szerzé Meyerbeer, a testvére — Beer Mihály — által irt „Struensee“ szomorújátékhoz a zenekiséretet; s 1849- ben a rég várt „Próféta“ nagyszerű dalművével lépett fel a párisi nagy operában; mely az „Ördög Róbert“ és „Hugenottádnál kevesebb sikert s elterjedést víhatott ki magának. Hogy a „Próféta“ az „Ördög Róbert“ és „Hugenották“-nál gyengébb mű, azt maga az ép oly értelmes, mint előrelátó szerző is érezni látszott; — mert jóllehet a „Próféta“ sok ideig hevert készen íróasztala fiókjában, s a lapok fáradhatlan kitartással beszéltek folyvást a „Próféta“ szinpadoni megjelenéséről; Meyerbeer mégis évről évre halasztgatá annak színpadra hozatalát; a mi végre — miként mondtuk — 1849-ben csakugyan megtörtént. E dalmű felett kimondott azon véleményben meg kell nyugodnunk : hogy a korábbi két fő szerzemény, — az Ördög Róbert“ és„Hugenották“-hoz képest, benne a zenészi teremtő-erőnémi csökkenése ugyan félreismerbetlen, azonban a rendkívüli díszítési eszközök alkalmazása, — mint a napkelte, korcsolyázás, gyémánttüzjáték stb. stb. — szóval a kiállítási fény felülmúlólag előtérbe lépnek. Azonban Meyerbeer sem kerülheté ki az emberi élet ama végzetszerü rendjét: hogy az elért netovább nál előre senki — csak hátrafelé léphet, a kevesebb jóval kecsegtető visszatérés útján. A nagy mester iránya lassan-lassan a szélsőség s anyagi- ság felé hajlott; s művészi nézete, és szerzői modora, mindig kevesebb kevesebb ideát, de annál több tetszelgést tüntetett föl. S mig azelőtt mindig a valódi drámai hatást ohajtá elérni müveiben; most, csodálatosan, mindig jobban és jobban hanyatlott. A valódi művészi alapelvet — hihetőleg a drastikus rovására — háttérbe szoritá; a mi tehetségére, — mely kiképzettsége s fejlettségének virágzó korában a nagy dalmüszerzök minden tulajdonait egyesité, — valóban káros hatással volt. ’Rendkívül gazdag a zengzetes dallam feltalálásában; keble hő érzelmekkel telve, s egy ritka jellemző-tehetség birtokában; át meg átismeré a színpadot, s a zenekart mesterileg tudá igazgatni és zabolázni stb. stb. Mind e magasztos tulajdonok azonban csak az „Ördög Róbert“ s „Hugenották“-ban ragyogtak teljes fényben; a „Prófétádban már csak itt-ott tűntek fel; majd nemsokára, mindenféle különös hányatás és zavarok által végkép elnyeletvén, úgy hogy azon két operában, melyet még ezután szerzett, e tulajdonok meglehetősen hiányoztak, sőt egészen elvesztek. 1854-ben hozá t. i. színre Meyerbeer Párisban az „Észak csillagá“-t; s ugyanott 1859 ben a „Ploermeli bucsú“-t. A fran- czia fővárosban mindkét műnek van közönsége; s kezdetben a német városokban is bámultatott; azonban oly maradandó hatást, mint „Róbert“ és a „Hugenották“, semmiesetre sem képesek gyakorolni; mely müvek, minden színpad repertoirjába állandóan felvétetvék, — hol még évtized múlva is előtérben ál- landnak. Beszélnek még Meyerbeernek egy elő nem adott, s az örökösök kezénél létező operájáról, az „Afrikai nő“-ről^ mely még 1840-ben, tehát a „Hungenották“ és „Próféta“ között készült. — Ezen, a lapokban oly sokat emlegetett, s a tengeri kígyóhoz ha- sonlólag időről időre felmerülő szerzemény felett, idáig még mindig bizonytalan homály lebeg. Oly szerzemények, melyek a bold, maestro által nem a színpad számára írattak, igen csekély számmal vannak ; s többnyire nehány dal s énekből, — leginkább franczia szöveggel — nehány egyházi zenemű s alkalmi énekből, — pl. a Guttenberg mainzi szobrának felavatására, a berlini Fridrik-emlék 1851-ben történt leleplezésére, s az 1862-iki londoni iparkiállitásra szerzettekből, s más nehány, a porosz-udvari ünnepélyes alkalmakra készített kisebb zenekari müvekből állanak. — Ez utóbbiak — miként gondolni lehet — hivatalos eredetűek. Ezenkívül Meyerbeernek, mint porosz királyi fő-zeneigaz- gatónak, kötelességében állott, évenkint két vagy három udvari hangversenyt is rendezni. Mint zenedei főigazgató, Berlinben tartózkodott ugyan állandóan ; — anélkül azonban, hogy e czim miatt arra kötelezve lett volna. És ö e szokásához haláláig hü maradt; jóllehet évenkint egypár hónapot rendesen Párisnak szentelt, mire többnyire sajátságos időszakot választott; s akkor mindig zajos és mozgalmas napokat élt, barátai: Rossini Auber, Halévy, — s mindenek felett legbensöbb és hivebb barátja, Scribe-nek társaságában. A nyári idényt többnyire a kissingeni, emsi, és spaai fürdőkben tölté. Az év többi részét szülővárosának, Berlinnek szentelé, egy, már régi idő óta a Beer családhoz tartozó, s a berlini állatkert szomszédságában fekvő birtokrészen lakván. — Neje, ki földije s hitsorsosa volt, egy előkelő s dúsgazdag berlini bankárházból származott. Meyerbeernek hazájábani élete csendes és zárkozott lévén, kevés figyelmet vont magára. A társasköröket nem kerülte ugyan, azonban tartózkodott azokban kitűnő szerepet játszani, a külsőségekheni fényt, mindig vejeinek engedvén. Általában ki amaz igénytelen külsejű, egyszerű ruhába burkolt, s kék szemüveges egyént, oly vigyázva s mintegy tapogatózva menni látta; lehetlen volt benne felismerni az embert, ki világszerte’elterjedt müvei által európai hírnevet viselt; s ki a jelen idők művészeti történelmében a legfényesebb s eredetibb tünemények egyike. Ilyen volt Meyerbeer alakja agg korában. Azonban kétséges, ha vájjon jelentékenyebb külső benyomást gyakorolt-e ifjúkorában ? Meyerbeer jószívűsége- s áldozatkészségéről számtalan fényes adatokat találunk följegyezve a lapok hasábjain. Ö ép oly tisztelet- s szeretetreméltó társalgó volt, mint önzetlen pártfogója a fölmerült tehetségeknek, és érdemesebb pályatársainak. Hogy egyebeket ne említsek, Wagner Richárd, a nagy dalmüszerzö, Meyerbeer ajánlatának köszönheti művészi pályájának nagy részét. Jószívűségéről tanúskodó számtalan esetek egyike volt a következő is: Midőn Bécsben a „Próféta“ előadására készültek, egy — az udvari színháznál statistáskodó ifjú kérésé föl, s arra kérte a maestrot: hogy hangja felett mondjon Ítéletet. Miután
