Eger - hetilap, 1864
1864-11-03 / 44. szám
359 tettem, a mit tehettem, s jónak láttam. A könyvvezetőt és a szobaleányokat őrökül fölállítottam, s magam szintén résre álltam. Egy, a házban lakó idegenekből alakult társaság este épen vacsora előtt tért vissza a hegyekbe tett kirándulásából, hova az nap reggel indult. Én Barroomban valék, midőn visszatértek, s közőlük ketten, kik egy szobában laktak, hozzám lépve, a fülembe súgták, hogy a múlt éjjel meglopattak. Az egyik száztíz, a másik szintén több mint száz dollár veszteségről panaszkodott. A zsebökből vette azt ki valaki. De most következik még a java. A nyugatról jövő gyorskocsi egy uj-orleansi kereskedőt hozott, nejével és két szolgával, kik New-Yorkba voltak utazandók. Átadtam nekik az egyetlen szobasort, mely még üresen állt. Másnap reggel a kereskedő a legnagyobb fölindulással jő hozzám, s elmondja, hogy az éjjel negyvenezer dollárját lopták el! Én mód nélkül megijedtem, mert igy csakhamar tönkre kellett jutnom. Kértem a károsultat, hogy várakozzék reggeli utánig: meg akartam minden lehetőt kísérlem a tolvaj fölfedezésére. Midőn mindenki a reggelinél ült, végig tekinték vendégeimen, mindnyájokat ott találtam, a kik előtte való este a vacsoránál jelen voltak. Gyanús arczot sehogysem tudtam köztük fölfedezni. Végre fölkértem a társaságot, hogy ajándékozzanak meg nehány percznyi figyelmükkel; s miután általános csend állt be, elmondtam mindent, ami történt. Szóltam a levélről, melyet New-Yorkból kaptam ; Luton károsodásáról, a két ifjú meg- lopatásáról; végre az utolsó nagy orzásról, mely az uj-orleansi kereskedőt érte. Egyetlen gyanús tekintettel sem találkoztam. Mondám nekik, senkit sem veszek gyanúba, reményiem azonban, hogy a fenforgó körülményeket tekintetbe véve, meg fogják engedni, hogy pogyászaik motozás alá vétessenek. E szavakra egy fiatal ember felugorva kiálta: „Igenis, sőt követelem, hogy az én pogyászom megraotoztassék, s meg vagyok győződve, hogy mindnyájan ezt teszik.“ És fölhívta valamennyit, hogy álljanak fel, ha vele egy véleményen vannak. Egy pillanat alatt mindnyájan talpon voltak. A reggeli után bizottmány választatott, s én a kiválasztottakkal a ház felkutatásához fogtam. Mindenekelőtt magukat a személyeket motoztuk meg, s aztán pogyászaikat. Azonban hiában volt minden fáradság, minden igyekezet, semmitsem találtunk meg az elveszett pénzekből. Saját embereimet az ajtóhoz állítottam, hogy a házat senki el ne hagyhassa: ily módon meg lehettünk győződve, hogy a házat pontosan felkutattuk. Egyelőre mást nem tehettem. Az uj-orleansi kereskedő, kinek Lafont volt a neve, folytatta útját New-Yorkba, de lelkemre kötötte, hogy mindent elkövessek, hogy pénze előkerüljön. Két nappal később egy kentuckyi ültetvényes jött szállodámba, s mindjárt első éjjel ellopták bőröndjét nyolczezer dollárral, mig egy másik egyéntől ugyanazon éjjel közel négyezer dollárt oroztak el. Másnap midőn ez köztudomásra jutott, negyvenhét legjobb vendégem elhagyta házamat; nem akartak tovább ott maradni, a hol gyanithatólag mindenüket elveszthették, s a mellett folyvást azon veszélynek voltak kitéve, hogy a tolvajság gyanújába esnek. Már kétségbe kezdtem esni. Tolvaj lakott nálam, egy tapasztalt, titokteljes tolvaj, — s én elhatároztam, hogy kinyomozom, ha emberileg lehetséges; ha ezt nem tehetem, kétségtelenül minden vendégem elpártol tőlem, s virágzó üzletem tönkre jut. Azon nap az osweroi gyorskocsi egy gazdag családot hozott, mely Mississipibe volt utazandó. Ugyanazon szobákat adtam nekik, melyekben Lafont ur lakott, s föltettem magamban, hogy azok közelében egész éjjel őrt fogok állani. Tervemet senkivel sem közöltem ; midőn azonban a vendégek valamennyien szobáikba mentek, elfoglaltam őrhelyemet, hol engem ki sem láthatott, míg ellenben én a kérdéses lakás ajtaját szemmel tarthattam. A fölső folyosón nem égett lámpa, csak a csillagok világa szolgált be a két nagy ablakon. Közel éjfél volt, midőn őrhelyemet elfoglaltam. Az óra egyet, majd kettőt is ütött, s én még mit sem láttam, mit sem hallottam. Talán elutazott már a tolvaj, vagy nem meri gonosz mesterségét oly hirtelen megújítani — gondolám magamban. Még egy félóra eltelt, s már beleuntam az őrködésbe, midőn váratlanul valami mozgást hallok, mintha ajtó nyílnék, s nehány pillanat múlva egy sötét alakot látok a folyosón tova- snhanni. Ez egy karcsú, kistermetű személy volt, női öltözetben. Megerőtettem szememet, s végre sikerült kivennem, hogy Klára volt. Azt gondoltam, hogy atyja számára hoz valamit; de nem, igy volt: egyenesen az újonnan érkezett utasok ajtajának tartott, fülét a kulcslyukra helyezte, s egy percznyi idözés után visszatért ismét, a hogy jött. (Vége köv.) Vegyes hírek. f (Halottak napját) a kegyelet és szeretet érzelmeivel siettünk megünnepelni. Az előestén sirkertjeink, a megholtak e néma hazája, szokatlanul élénkek és népesek valának ; a szeretet fölzavará a siri csöndet, a sirhantokra virágkoszorut hintett, és a meggyujtott lámpák fényénél igyekezett jelölni a helyet, mely kedvesei porait takarja. Különösen ez évben is nagyszámú résztvevő csatlakozott az ájtatos körmenethez,mely az illető utczák kivilágítása és égő fáklyák mellett 5 órakor a főtemplomból a sz.Rokusról nevezett temetőbe vonult. A temetőbe érvefönséges és megható látvány tűnt fel szemeink előtt. Talán — hogy az ünnepélyben résztvegyenek, vagy annak magasztosságát emeljék — az ég csillagai szállottak a sírban szendergők hantjaira, miután az égen egy sem, de igen a sirhantokon ezernyi ily csillogó test vala látható ? Nem ; a szeretet ülteté azokat a sírokra, mint reménycsillagokat a leendő feltámadás, — és szeretteink viszontlátása iránt. Érsek ő nagyméltósága nemcsak a körmeneten jelen volt, hanem valamint Mindenszentek ünnepén az ünnepélyes szent misét, úgy halottak napján a gyászistenitiszteletet ö nagyméltósága végezte. — (Könyöradományok kiosztása Egerben.) Szurmák János egri ékszerárus Szaicz Antal egri plébános s ez. prépost úrhoz m.hó 17-én, levél kíséretében 70 ftnyi összeget küldött az egri háziszegények közt leendő kiosztás végett. Ez összeg Szurmák urnák még a m. év tavaszán üzlettársaihoz intézett fölhívása folytán, az Ínségesek gyámolitására, a következő uraktól gyűlt be: u. m. Goldschmidt Mihály fiai Prágában 25 ft, Marko- vics és Scheid Bécsben 2 ft, Friedmann Dávid Pesten 2 ft, Laneu- bert Lipcsében 8 ft, Bacher A. B. Prágában 3 ft, Podiebrad Herman Prágában 1 ft, Kohle A. Bécsben 3 frt, Ricioli Genuában 20 ft, Schlesinger S. Triesztben 6 ft. A plébános-prépost ur a köszönettel átvett összeget 17 tisztesb háziszegény közt a következő arányban osztotta ki u. m. 7 egyén 5 ftjával kapott 35 ftot, 4 „ 4 „ „ 16 „ 6 „ 3 „ „ 18 „ az eljáró „ 1 „ Mely kegyes adományokért a plébános-prépost ur a segély- zettek nevében úgy a gyűjtő, mint az adakozó uraknak szives köszönetét mond. f (Az egri fögymnasiumi tanuló-ifjuság „Emlény“) czim alatt egy kis, 35 lapra terjedő versfüzetkét adott ki, ajánlva főtiszteletü s tudós Szvorényi József tanár urnák, a m. tudóstársaság 1. tagjának. A füzetke egy előszón kiviil Dékics József, Aigner Ignácz, Párvy Sándor, Szalay Ágoston
