Eger - hetilap, 1864
1864-10-13 / 41. szám
327 h$ T A R C Z A Egy karaván utazása a Sahara pusztában. (Folytatás.) Metlilitöl Varghla mintegy 45 franczia mérföldnyire van, s ezen egész hosszú útvonalon egy csöpp vizet sem találhatni. A karaván ez okból Metliliben 3 napig időzött. A tevék a legelőre hajtattak ; a lovagok kisebb kirándulásokat tettek a közel vidékre, a tudósok, geológiai ismereteiket bővítendők, a hegyekbe vándoroltak, a rajzolók pedig érdekes tárgyak levételében gyakorolták mtívészetöket. 1862. márcz-10-kén este a tevék a legelőről visszatértek, s másnap, hajnali 3 óra után, az egész karaván útra készült. A karavánok indulása igen érdekes látványt nyújt. Mindenfelé tüzet gyújtanak, mihelyt reggeli 2 órakor az emberek talpon vannak. A tevékre terhet raknak, a sátrakat fölszedik, a lovakat nyergelik. A tevék kiáltanak, a lovak nyerítenek és tombolnak. A kalauzok ide s tova járnak és utasításokat adnak. Mindenütt zaj, kiabálás és rendetlenség uralkodik. Legelőbb a lovagok vannak készen és indulnak; csakhamar utánuk sötét tömegek kezdenek lassan mozogni, s a rend lassankint mindenütt helyreáll. Márcz. 13-án a vándorlás egy nagy sivatagon fölötte nehéz volt. A lovagok tizedfél óra hosszat szakadatlanul nyeregben ültek. A tevék ezen egész idő alatt egy árva fűszálat sem leltek, s másnap közölük 60 lett képtelen a tebervitelre. Délután két órakor értük el azon terjedelmes lapályt, melyen Varghla, vándorlásunk czélja feküdt. A meddig csak a szem elhatott, csupa pálmaligeteket láttunk, s azok szélén csatarendben gyalog férfiak álltak,zászlókkal és zenészekkel élükön. Üdvözletünkre fegyvereiket kisütötték, s aztán szemlét tartottunk felettük. A város közelében letelepedvén, miután tanyánkat rendbe hoztuk, bementünk a városba. Legelőször is a mecsethez vezettettünk, hol lakomát készítettek számunkra. Mig ez elkészült, fölmentünk a legmagasb minaret tetejére, hogy a környéket áttekinthessük. A fölmenet a rendetlen, pálmafából készült, igen szűk csigalépcsőn igen fáradságos volt, de az itt kiállt kellemetlenségekért bő kárpótlást nyújtott a gyönyörű kilátás a 80 láb magas minaret tetejéről. Mindenfelé’pálmaligetek terülnek el; áttekintettük a fallal kerített várost, s abban tisztán megkülönböztethettük a három különböző városrészt, melyek mindegyike egy-egy várost képez a városban. E negyedek hajdan többször, és pedig oly elkeseredéssel harczoltak egymás ellen, hogy még a zultánoknak sem volt elég erejök, a nyugalmat helyreállitni. Ez uralkodók palotája egy kis halmon állt, s egy kis erősséget képezett. Belsejében lakások, kaszárnyák, raktárak, istállók, mecset s több effélék voltak. Mindebből most csak romok vannak még fönn; azonban egy minaret s nehány szoba még fönnállt, mely utóbbiakban szegény emberek ütötték föl tanyájukat. Miután a tejből, datolyagyümölcsből és datolyaborból álló lakomával végeztünk, összejártuk a város különböző részeit. Az utczák oly keskenyek, hogy néhol egy lovag nem volna képes megfordulni. A téglából épített házak csak földszintesek, s az ajtók fölött rendszerint a Koránból vett föliratok olvashatók. A ki hazulról eltávozik, szobája kulcsát, mely fából van, s igen nagy, mindig magával szokta vinni. A piacz különösen magára vonta figyelmünket. Ez egyszersmind vágóhely, vérszagu, s a legyek milliói által körlilrajzott teve- és kutyahus ott büdösödik a napon. A kutyahuslé csalbat- lan gyógyszernek tartatik a hideglelés ellen, mely Yarghlában májustól szeptemberig dühöng. Csak e hónapokban árulnak ku- tyahust. Varghla átalában egészségtelen város; minden idegen borzasztó lázrohamoknak van kitéve, de a bennszülöttek is, bár kisebb mértékben, évenkint szenvednek e bajban. Ennek fő oka kétségkívül a viz, mely nem tartalmaz elegendő élenyt. Az egészség veszélyeztetése nélkül csak oly vizet lehet inni, mely éjjel meghűlt. Az artézi kutak langymelegek; vizöket, ha frissében iszszák, úgy emberek, mint állatok nehezen emésztik. A völgytalapban két víztartalmú hely van; az egyik a föld alatt rejlik, a másik 120—140 lábnyi mély, s a napvilágra jő. Amannak vize selejtes, csaknem sós, s csak kis mértékben fordítják öntözésre; ellenben a másik az oáz másfélmillió datolyapálmájának öntözésére elegendő vizet szolgáltat. A viz mintegy 400 kutból jő. Nehány száz kút többé kevésbbé be van omolva, 8 nem sok fáradságba kerülne, azokat ismét használhatókká tenni. De Varghla pusztulófélbcn van, mint minden mohamedán hely, és népesség, mely az európai polgárisodással közelebbi érintkezésbe jő. Ezen artézi kútak, melyeket a természet alkotott, s melyek létrehozásánál az ember csak annyiban működött közre, hogy egy vékony földréteget eltakarított és nyílást ásott, a kertek öntözését könnyítik; azonban jó karban tartásuk nem kis fáradsággal jár. A „földalatti szem“, mint az arabok nevezik, néha homokkal bedúgul. Ekkor valakinek le kell szállnia, hogy a kutat megtisztítsa. Ezen igen fáradságos s egyúttal veszedelmes munkát egy buvártestület, az u. n. kertassák teljesitik. A kutak mélysége rendszerint 120—130 láb. Minden kertassa-osztálynak saját főnöke van; minden egyes búvár bizonyos mennyiségű homokot hoz föl, mi 3—4 perczet vesz igénybe. Azonban nem ritkán a kertassák e munkánál életöket vesztik. A kertassa egy kötélen a mélységbe ereszkedik, s ugyanazon kötél segélyével ismét fölhuzatik. Ügyel, hogy az edény, melyet homokkal meg akar tölteni, szilárdan s oly módon álljon a fenéken, hogy lehető gyorsan megtölthesse. Arra is figyelem fordítandó, hogy a kötélj melylyel a homokkosár felhuzatik, valahol össze ne tekerőzzék, mert különben minden munka és fáradság hiában volna. A búvár füleit viaszszal betapasztja, a vízbe lép, egy ideig várakozik, mig annak hőmérsékletéhez kissé hozzászokik, s egy imát mond el csendesen. Most az elhatározó pillanat elérkezett. A kertassa egy pár hosszú lélekzettel megtölti tüdőjét levegővel, szemeit még egyszer az ég felé emeli, Allaht kiált, s a mélységbe ereszkedik. A többiek kisérik mozgását két kötél segélyével, melyek a kút fenekéig érnek. így tudják meg, mikor ért le, mikor telt meg a kosár, s mikor kell fölhúzni. Már három perez s nehány másodpercz elmúlt; aggódni kezdenek fölötte, ime azonban fölbukik,félig meg- fúladva, s csaknem eszméletlenül. Azonnal megfogják, mihelyt a vizszinén föltűnik; és most újra tud lélekzeni, s felhuzatik. Azután a búvár a tűz mellé ül melegedni, s várakozik, mig a sor ismét rákerül. A fiatalok egészséges színben, és jó erőben vannak, ellenben az éltesebbek soványak s csontvázhoz hasonlitnak, de épen ők bírnak legtovább viz alatt maradni, s kevesebbet szenvednek, mint mások. Láttunk nehány fiatal búvárt, kik halvány arczczal, vérző fül-, száj- és orral jöttek ismét napvilágra. Különös hatással van e foglalkozás a vérkeringésre. Egy férfiúnál, mielőtt a kútba leszállt, 86 érütést számláltunk, s miután a kutat elhagyta, e szám 55-re olvadt le. Egy-egy ember naponkint öt-, legfölebb hatszor ereszked- hetik le a kútba, többre nem képes. Minden kutat minden 3—4 évben kell tisztogatni, s ekkor 250—300 kosár homok hozatik föl belőle. (Vége köv.)
