Eger - hetilap, 1864

1864-06-30 / 26. szám

206 sok imádkoztak, a többiek e lesújtó szerencsétlenség miatt mint­egy megsemmisülve voltak. Egyedül Gyula nem sirt, az ő fáj­dalma sokkal nagyobb volt, semhogy könyek által enyhíthető lett volna; de szivében egy mély sebet hordozott, melyet csak a halál gyógyíthatott be. A hajó komoran s hallgatagul partot ért; az esti homályban egy fehér és könnyed árny vala látható, mely az egek felé törekedett....... „ Nehány napra ez esemény után elvesztettem minden illa­tomat, oly sárga és kicsiny lettem, hogy majdnem megismerhet- len valék. Gyula azonban észrevevén, fájdalmas boldogsággal szorított ajkaihoz, azután e könyv levelei közé tett, hol éltének utolsó perczeig minden este megnézett; s gyakran óra hosszáig el­merengett fölöttem......... Azóta húsz év telt ei; Gyula egy sz ép reggelen meghalt, annak nevét, kit annyira szeretett, su­sogva ajkain. Halála után örökösei mindenét eladták, s igy tör­tént, hogy én az ócska-könyvkereskedő kezei közé jutottam, hol ön nélkül talán még hosszú évekig maradtam volna. . A kis virág története élénk benyomást gyakorolt rám; úgy tetszett nekem', mintha hallanám a, gyászos harangszót, mely Jenny temetését hirdeté. Megkisértém lerázni ama bizonyos me- revültséget, mely minden tagomat elzsibbasztó — és fölébred­tem ! Függöórám éjfélt ütött, lámpám ki volt aludva, és a kan­dalló lángjának lobogó fényénél láttam a könyvet s a kis ibolyát lábaimnál feküdni. Eszrevevém, hogy álmodtam, keblemből egy mély s enyhítő sóhaj tört elő. E naptól kezdve gonddal tartogat­tam a kis ibolyát, de az nem beszélt több történetet. . ._____ — i.—s. A zabföldről nevezett titkos társulat Bajorország hegységeiben. A felső-bajorországi hegyek közt újabban feltámadt hosz- szas álmából egy titkos társulat. 1861. végével sokat lehetett olvasni az újságokban egy nevezetes népitéletről, mely e titkos társulat által hajtatott végre, s emberéletbe került, mert egy csendőr elég vakmerő lévén a társulat fölfedezése végett köze­lebb hatni, agyonlövetett. A legszorgosabb nyomozások daczára a társulat föl nem fedezhető, folyvást gyakorolja a népitélet vég­rehajtását, miután a hatóság minden fürkészését kijátszván, bün­tető eljárása alól kivonják magukat. A legszigorúbb titkolózás, mely miatt sem a társulat, sem egyes tagjairól fölvilágositást nem nyerhetni, mely semmi nyo­mozásnál nem töretett föl, jellemzője e pórszövetségnek, mely­nek eredete s történetéről korábbi jegyzetek hiányában csak felületes tudósítást, inkább gyanitást, mint tényt adhatni. Legva­lószínűbben e pórtársulat folytatása azon ősi fegyelmi eljárás­nak, melyet Nagy-Károly majd egyházi, majd világi biztosai ál­tal gyakorolt az egyes országrészekben. Nem akarjuk a nép közt élő hagyományt nyomozni, s ele­mezni, tekintsük magát a társulatot s eljárását, talán eredete s fenmaradása is megfejthető lesz. Schmeller bajor szótárában, s a bajor népszokásokról irt közléseiben állítja, hogy Tegernsee és Miesbach kerületekben a pórnép közt egy titkos szövetség létezik, mely az erkölcsellenes vétségek, különösen a testi bűnök fölött, melyek miatt a hatóság büntetését többnyire kikerülik a vétkesek, éjjeli Ítéletet gyako­rol. Nincs semmi személyválogatás, mindenki, ki okot ad rá, alá­esik büntető ítéletüknek, bárminő állású legyen, valamint maguk közt sincs tekintet sem gazdagság, sem atyafiságra; sem a pap befolyása, sem a polgári hatóság szigora, sem a földesuraság méltósága, sem az ellenök küldött erő nagysága nem akadályozza őket Ítéletük végrehajtásában. Minden vétkes kénytelen kiállani a szokásos büntetést, hogy megtudja, mint gondolkozik felőle a nép. A szövetségnek a hegységekben tizenkét főnöke van, kik közül mindenik csak az ő kerületében lévő, neki alárendelt ta­gokat ismeri, kiket annak idején a hozott Ítélet végrehajtására a legnagyobb titokban az illető helyre vezet. Régente csak házas­emberek, s háztulajdonosok vétettek föl a szövetségbe, ma már nőtlenek is befogadtatnak. Minden tag beavattatása alkalmával ne­hány forintot fizet, s esküvel kötelezi magát a legszigorúbb, fel- törhetlen hallgatásra. Az árulás szigorú büntetést, néha halált von maga után. ügy látszik, hogy közönségesen a miesbachi vá­sáron történik a tanácskozás, és határozás, hol a megbízottak a vendéglőben egybegyülnek. Leggyakrabban a végrehajtást intés előzi meg, ha ez sikeretlen, vagy figyelembe nem vétetik, rögtön, senkitől nem gyanítva, történik a büntetés végrehajtása, mely iszonyatos macskazenéböl és kemény szavakban, többnyire rí­mekbe szedett, a bűnös ellen intézett gúny- és vádbeszédböl áll, mely hangosan olvastatik föl. Ily alkalmakkor a többi gyanús vagy roszhirü személyek ellen is megrovás tétetik figyelmezteté­sül. A végrehajtásra szövetkezett tagok, mesterüktől vezérel­tetve, sokszor több százan, befeketített s eltorzított arczokkal, késő éjszaka jelennek meg rögtön, mintha az égből hulltak volna alá, azon ház szomszédságában, hol az elitéit lakik, kinek a macska­zenét tervezik. A fekete sereg egy négyszöget képez, biztosság végett az utczákra s közlekedési helyekre fegyveres őrök állít­tatnak, kik minden kémet, vagy hívatlan leskelödot tiszteletteljes távolban tartanak. Kit a véletlen arra vezet, feltartóztatják; s vagy visszafordulni, vagy a végrehajtás folyamát távolban bevárni kénytelen. Biztosítva minden árulás és megtámadástól, fölkeltik a vét­kest. Kiáltanak neki, hogy keljen föl, gyújtson gyertyát, barmait kösse meg az istállóban, nehogy a zajtól megijedve elszabadul­janak ; maga a bűnös kénytelen ablakhoz állani, de kijöni vagy az erkélyre lépni nem tartozik. Az összegyűltek névsorát egy mester felolvassa, természetesen álneveket s hivatalokat. Először mindig Nagy-Károly császár neveztetik, azután oly személyek, kiknek jelenléte mind hivataluk, mind rangjuknál fogva, vagy a messze távol miatt , föl sem tehető, péld. a szigorú országbíró Tegernseeböl, a főtiszt, gmundi plébános, urak és földművesek messzevidékekröl, ismert név is fordul elő, mely széliében el van terjedve, péld. Nagy, Kis sat. Mindenki jelenlétét egy hangos „itt vagyok !“ kiáltással igazolja. Ha csak egyetlen tag is hiányzik, felhagyva a végrehajtással, rögtön elszélednek. Mindannyiszor a néphit szerint egy személylyel több van jelen az ítéletnél, mint a hány meghivatött, s ez senki más, mint a megtestesült istenség. Ezután kiabálás, fütyölés, deszkadarabokkal kopogás, kézi ma­lom, csengetyük, dobok, üstök, fazekak, lánczok, nagypénteki kereplők s más eszközök csörömpölése által oly iszonyú zaj tá­masztatig hogy az egész falu népessége fölébredvén, siet az íté­let hallgatására. Egy erős mellel és hanggal biró ekkor elő­lép a négyszög közepére, egy másik a lámpát tartja, s elkezdi olvasni az illetőnek gunyversezetbe szedett tetteit, oly fenhan- gon, hogy az egész népség meghallhatja, de a szereplők álarezuk s szemüvegeik alatt fölismerhetlenek maradnak előttük. E felolvasás pontjainál a kitörő gúny és zaj többször ismé teltetik, s a végén Károly császár felszólittatik, hogy Írja alá a jegyzőkönyvet, befejezésül még iszonyúbb macskazene követke­zik. Ezzel az ügy befejeztetett, a nép roszalása ki van fejezve, s az igazság kiszolgáltatva. A főnök egy füttyére a lámpák kiol­tatnak, a tömeg szétoszlik, a nélkül, hogy nyomot hagyna­A szövetség sem személyben, sem vagyonban nem tesz kárt az illetőnél, s ha tán vagyonában károsult volna a végrehajtás alatt, titkos utón teljes kárpótlást ad. Egy elvitt deszkadarab, vagy kihúzott karóért pénzt tesz annak helyére, minden betört ablaktáblát egy-egy húszassal kárpótol, mely papírba tekergetve az ablakon vettetik be. A községek, ha tán az ily eljárás miatt kereset alá esnének, vagy megbtintettetnének, kártalanítást nyer-

Next

/
Oldalképek
Tartalom