Eger - hetilap, 1864
1864-06-09 / 23. szám
182 hogy ez eszközök inkább hátrányára, mint előnyére voltak a kényelmes evésnek, mert némely fehér kis kezecske a rizs- vagy más efélével megtöltött tálba véletlenül belenyúlt, s oly ügyesen vette ki abból a legizletesebb falatot, s oly hirtelen kellemmel dobta a szájba, hogy ajkait nem is érintette. Az étkek az udvarból a terrasson át hordattak föl; a tál mindig ezüstfödővei volt betakarva. A fejedelemné élénken osztott először a fiatalabb lánynak, azután a másiknak, úgy nekem. — Látod, ha az ember szerencsés lehet másoknak oszthatni, magának mindig a legjobbat tartja meg —jegyzé meg valamely kisvárosi háziasszony módjára. Azonban ha tányérán egy jó falatot vett észre, azt onnan kihalászta, s az enyémre tette. Senkit nem kínáltak, sem az ételekről szó nem volt. Nekem és Alfanderi urnák csak halak és tejes ételek adattak, mert nyíltan kijelenté, hogy nekünk itt csak ilyen étkeket szabad enni. Mindenikünk mögött egy rabszolganő állt, kik az előttük ülőkről s ezek tányérairól a kiállhatlan sok legyet hajkászták. Az étkezés alatt volt egy ijesztő pillanatom. Előttem tejes rizs volt, s midőn észrevettem, hogy egy, a röpülésben kifáradt légy benne szédeleg ; ugyanazon pillanatban hátulról egy hosszú, sovány fekete kéz bocsátkozik tányérom közepére, és bámulandó ügyességgel a legyet szárnyáinál fogva kiemeli, mely mint a marionette (drót által mozgatható báb) a játszó kezéből, fölfelé eltűnt. A sors e fekete keze, mely oly véletlenül elegyedett asztali életviszonyomba, egy négernöé volt, ki egészen fehér ruhába burkoltan állt hátam mögött, azon nemes emberbaráti feladattal, hogy tőlem a legyeket elűzze. Csak nekem tettek föl egy üveg zavaros szinü, tüzes libanoni bort, mely azonban nem Ízlett. Az asztalon két hosszunyaku, vízzel telt agyagkorsó volt, melyekből — mint tapasztaltam — csak az idegen vendég iránti tekintetből öntötték a vizet poharakba; mert a herczegné, ki épen szomjas fiacskájának inni adott, felfogta a korsót, a gyermek fejét hátrahajtotta, s a nélkül, hogy száját a korsó nyílásához érintette volna, csakúgy öntötte abba a friss vizsugarakat. S helyesen cselekedett, mert a forró égöv alatt a viz a likacsos agyagedényekben hüs marad, mig egy más edénybei átöntés által azonnal vészit frisseségéböl. Az asztal fölötti társalgás elég vidáman folyt. A tiszta és sebes fölfogásu fejedelemné a hegyekből néha a stambuli nagy világba is lement ; a világ politikai állását meglehetősen ismerte ; a hegyi népek csatáiban, kik férjének majd alattvalói voltak, majd föllázadtak ellene, ha nem is karddal, mégis tevékeny részt vett. Az ifjabb hölgyek mindig hallgattak, s csak egyszer bátorkodtak mosolyogni, midőn a fejedelem halhatatlan híréért, Libanon szép asszonyaiért, az örök czédrusok- s a hegyi lakók vendégszereteteért poharat emeltem. Úgy vettem észre, hogy a tolmács nagy tudományosságot tételezett föl bennem, mert a legcsodálandóbb kérdéseket tette, melyek közöl a következő nem kis zavarba hozott, minthogy a társaság vallásos meggyőződésével ellenkező feleletemet féltem kimondani. — Mondd meg nekem, meg volt-e teremtve Amerika Noé előtt? Mit hisztek ti e részben Európában? — Azután ismét kér- dezé: — Vétek-e az, ha a fekete emberek a földön Krisztust fe- i ketének képzelik ? Én azt válaszolám, hogy ezt nem tartom véteknek, miután hazámban is több fehér ember az Isten anyját mint feketét tiszteli. A vallás határait érintő e kérdéseket a fejedelemné figyelemmel és feleleteimet feszült kíváncsisággal hallgatta. A fejedelmi család vallási meggyőződését illetőleg ellenmondó hírek uralkodnak. Majd kereszténynek, majd pedig drúz- vagy mohamedánnak mondják. Beszélik, hogy határozó pillanatokban a fejedelem majd ezt, majd amazt a zászlót tűzte volna ‘ ki. Én négy órai ott mulatásom alatt semmi szertartást, semmi nyilatkozatot, keresztet vagy szentnek képét nem födözhettem föl, mi arra emlékeztetett volna, hogy a ház keresztény. Egy óra lefolyta után a fejedelemné feloszlatá a táblát, s a hölgyek szobáikba vonultak. A herczeg meghitt, hogy a szomszédban látogatnám meg a ház közeli rokonát, s azután nézzem meg lovait. A közellevő nagy házban számos tagból álló család a legbarátságosabban fogadott. A ház ura és asszonya fölkért, hogy a következő nap „mint vendégüket tisztelhessenek.“ A szokásos barátsággal megvendégeltettünk és észrevehetőleg kifejezett nemtetszés mutatkozott, midőn a meghívást udvariasan visszautasit- | ván, indulásra inték. Visszatértünk a várba. A vár előtti — olajfákkal beültetett téren álltak a lovak, lábuk vaskarikához volt kötve, 10 fekete mén s egy tejfehérségü kancza, melynek hosszú sörénye s pompásan lobogó farka a tartomány csúnya szokása szerint sáfrány- színre volt festve. A megjegyzések, melyeket Konstantinápolyban Omer basától hallottam, midőn lovait előttem lovagoltatta, még nem enyésztek el emlékemből, igy tehát tudtam a herczeg lovait dicsérni, minek különösen örvendett, főleg a fehér kanczát illetőleg, mert ez kedves lova volt. (Vége követk.) Vegyes hírek. f (Érsek ur ő nagyméltósága) múlt szombaton nyári lakására Puszta-Szikszóra költözött, hol nehány hetet szándékozik tölteni. — (Puszta-Tenkről)f. hó 7-röl a következő sorokat vettük: Tegnap vidor sürgés-forgás uralkodott nálunk, mert pusztánk leggyönyörűbb rózsáját, a kegy-és bájteljes Hollner Leonie kisasszonyt vitte el boldog jegyese Gosztonyi Kálmán ur tőlünk Boczonádra, hogy ott egy ujdon alapított családnak éltető napja legyen. Az esktivés Puszta-Szikszón az érseki nyári laknak zöldlombok- és virágokkal csinosan felékesitettkápolnájában történt, hová az úri násznép reggeli 9 órakor Tenkről fényes menetben indult, és hol a mi országszerte tisztelt örökös főispánunk és szeretett főpásztorunk, nmgu és főt. B a r t a k o- vics Béla érsek ur ő excja a szertartást személyesen végezni kegyeskedett. Mielőtt az őszfürtü főpap az ifjúság teljes fényében az Isten oltára és előtte állott boldog jegyeseket a holtig- tartó házassági frigyre összeadta volna, hozzájuk intézett, megható rövid szavakban a családéletnek nagy fontosságát, a házastársaknak Isten, haza és egymásiránti kötelességeiket fejtegette és őket intette, hogy azokat híven teljesítsék, mivel akkor boldogságuk biztos és tartós leend. — Délutáni félkettőkor az örömanya uriházánál válogatott vendégkoszoru gyűlt össze vidor nászebédre, melyen nmgu, s főt. főpasztorunk is megjelenni kegyes volt, és délutáni 5 órakor a boldog uj házasok a vőlegény lakába indultak Boczonádra, hol a tenki rózsa ezentúl virulni fog, mi hogy sokáig boldogan és boldogítva történjék, szivünkből óhajtjuk. Mint násznagyok — megyénknek egykori tisztelt alispánya tek. Papszász József és tek. Jeszenszky N. urak szerepeltek, a nyoszolyóleányi teendőket pedig egy bájos úrnői virágfüzér végzé, t. i. a szellem- és kellemdús báró Orczy Kamélia, báró Wimpfen Anna és Szirmay Izabella kisasszonyok ő nagyságaik. A vöféli sokféle foglalatosságot a menyasszony és vőlegény derék fivérei Gosztonyi Géza és Hollner Ervin urak végezték vidor kedvvel és tapintatos ügyességgel; az egész ünnepélyt a szeretet, barátság és vidorság szelleme lengé át. X. Y. Z. f (Tisztelet a nőnemnek!) e szavakkal ajkunkon, ez érzelemmel keblünkben távozánk a lyceumi díszteremből, midőn az oltáregylet ott kiállított egyházi készleteit a múlt napokban megtekintettük. E készletek minden darabkáján szemlélhető volt, hogy azok nem számításból, vagy nyerészkedési vágyból, hanem tiszta szeretetböl és vallásos meggyőződésből készültek. Örömmel értesültünk, hogy a közszemlére kitett tárgyak között számos darab volt, melyeket az oltáregylet helybeli tagjai sajátkezűig varrtak. Önkéntelenül eszünkbe jutottak itt III. Napóleonnak ez év elején Bomechose bibornokhoz mondott eme szavai: „szerencsés kiváltsága a nőnek, hogy távol marad az állam okos
