Eger - hetilap, 1864
1864-05-26 / 21. szám
166 egy vasárnap Brüsselböl jókor megindult, és a sz. Walpurga templomában megjelent, midőn P. Hirwing épen az urak önzéséről s keményszivüségéről dörgő hangon szónokolt, kiknek az ur, az irás szerint, az utolsó napon az egész világ előtt fogja mondani: „Távozzatok kárhozottak“ ! Mátyás kissé felüdülvén, szintén jelenvolt a sz. beszéden s elkeseredve, ökölre szorított marokkal ment hazafelé a templomból. Útközben nehány kézművessel találkozott, kik magukkal vivék a vendéglőbe. Az egész napot ott töltötte, csak este ment haza. De mily borzasztó jelenet várt reá otthon ! atyját, utolsó vonaglások között találta, a hideg fiitetlen szobában, pedig künn januári hideg uralkodott; az anya és gyermekek fejökre kulcsolt kezekkel zokogtak a haldokló körül, s a háznál sem segély, sem remény, sem egy falat kenyér nem találtatott. Péter nehány perez után utolsót sóhajtott, s ekkor is görcsösen szoritá keblére azon gyűrűt, melynek lelkiismeretes megőrzését fiának többször szivére kötötte. V. Másnap déltájban, midőn a halottat már lepedőbe göngyölni készültek, két, hosszú fekete talárba öltözött ember kopogtatott a gyászoló ház ajtaján, Mátyás kinyitá, és két hivatali szolga állott meg a küszöbön, kik föltett süveggel, minden köszöntés nélkül igy szóltak: „Mit siettek a halott eltakarításával? hát nem tudjátok, hogy a mi herczegünknek még némi joga van a halotthoz, melyet igénybe venni, valósítani mi ide vagyunk ki- klildve?“ — „És mi lenne még azon jog“ ? — kérdé Mátyás, kinek minden vére egyszerre arczába szökkent, midőn a szívtelen beszédet ballá. — „A halott kezének joga“ — mondá az egyik feketébe öltözött alak. Mátyás e szavakra fájdalmában a székre hanyatlott, de rögtön magához jőve kérdé: „Tehát azt akarjátok, hogy én szegény apámnak jobb kezét levágjam, és a herczeghez vigyem ?“ — „Igen, de mi e kötelesség alul fölmenthetünk, ha azt megváltani bírod; de mivel itt erre kilátás nincs, kénytelenek vagyunk a szegény öreget azon sorsnak kitenni, hogy a más világon sz. Pétert balkezével köszöntse, ha vele összejö. De ott a feszület alatt csillog egy aranygyűrű, add azt ide, s megtarthatod atyád kezét“, gunyolódának a halálmadarak. Mátyás egy ugrással a gyűrűnél termett, felforgatván sebtében mindent, mi útjában volt, és lázas ingerültséggel megragadott egy fejszét, fölfedé a térítőt, megcsókolá még egyszer atyja jobb kezét, s egy csapással leszelte azt; ezt látva az anya és gyermekek, szivszag- gató jajokra fakadtak. „Most vezessetek a herczeghez — mondá Mátyás, borzasztó mosolyra erőtetve ajkait — hagyj fizessem le neki adómat.“ Mátyás a herczeget Hirwing, a hires hitszónokkal beszélgetve találta, „Urunk és fejedelmdnk! — kezdé Mátyás reszkető hangon — az én atyám, Péter, a kovács, tegnap este meghalt, inkább a nyomor mint a kornak súlya alatt, és szegény házunkban megjelennek a törvény szolgái, hogy részedre a „halottkéz jogát“ igénybe vegyék. Nekem két dolog között engedtek választani: vagy nekik ezen gyűrűt odaadni, vagy atyámat megcsonkítani. Én ez utolsóra állottam, és pedig ezen okból: 1202-ben Mária mennybemenetele napján Antwerpben egy szegény kovács egy hatalmas fejedelem életét kétszer mentette meg. Az a szegény kovács az én atyám, ama fejedelem pedig I. Henrik, a te atyád volt. 0 megmentőjét lovaggá akarta emelni, de az e kitüntetést megköszönte, mivel pedig a hg. védelmében jobb keze a sebek miatt csaknem dologtehetetlen lett, elfogadott egy csekély nyugdijat, mely nyugdíj, a te uralkodásod óta többé ki nem adatott. I. Henrik, a mi boldogult urunk, a hála alól még halála óráján sem érezte magát feloldottnak, és emlékül ezen gyűrűt küldötte szegény atyámnak, ki azt oly erős kötelezettséggel hagyta reám, hogy egész életemben azt, mint a család legdrágább kincsét, minden viszonyok között híven megőrizzem. Nekem a halottkéz jogát megváltani e gyűrűn kívül egyebem nem volt, azért hogy eskümet megtartsam, kénytelen voltam annak, ki nekem életet adott, atyámnak tetemét megcsonkítani. íme itt az áldott jobb, melyet boldogult atyád többször megszorított, itt azon sebek helyei, melyeket atyád megmentésekor kapott!“ És ezzel behunyt szemekkel tette le a herczeg lábaihoz a kézfejet, mint — a szokás hozta magával. II. Henrik megindulva mondá: „Barátom, mi nehéz a fejedelem sorsa, hogy azon gazságokért, miket közegei elkövetnek, a nép minket tesz felelőssé! Atyád sorsa előttem tudva volt, s róla idején intézkedtem. De hagyjuk a múltat, melyen ember többé nem változtathat, s tegyük a jövőben jóvá, mit jóvátenni még lehet. Szólj : mit kívánsz tőlem ?“ Ekkor Hirwing, a szerzetes, ki e fájdalmas jelenetnek néma de meghatott tanúja volt, lépett elő, s komoly hangon mondá a herczegnek: „Szólok én helyette, mert szivéből olvasom, hogy ő polgártársait azon borzasztó jogtól, melyet csak a sátán az emberiség iránti gyűlöletből gondolhatott ki, akarja megszabadítani.“ — „Eltaláltad lelkem gondolatát t. atyám“ — szólt közbe Mátyás. Henrik a nélkül, hogy felelt volna, magához hivatá kanczel- lárját, ki midőn a parancsra megjelent, tolla alá következő rendeletet mondott: „Ezentúl egész országomban a halottkéz joga öröki dökre eltöröltetik.“ — De ezzel csak emberi kötelességem teljesítem, mint fiúnak még a hála adósságait kell lerónom, azért téged ezennel — mondá Mátyáshoz fordulva — azon szer- műhely felügyelésével bizlak meg, melyet fegyverek, kardok, lándsák készítésére nemrég állíttattam.“ Másnap Péter a kovács, fényes egyházi szertartással elte- mettetett, s temetése után a városnak minden részében ki lön hirdetve a herczegi rendelet. Vegyes hírek. f A múlt napokban a magyar tudomány és közélet egyik nevezetesebb férfia, idősb Kubinyi Ferencz ur mulatott városunkban. Neki köszönheti Egervárosa története és nevezetességei eddigi legtökéletesebb s legkimeritőbb kiadását, mely már régebben költségén számos képpel kiadva jelent meg, az általa megindított „Magyar- és Erdélyország“ czimü vállalatnak majdnem az egész negyedik kötetét képezve. — Huzamosb idő után most látta ismét Egert, barátját, Ipolyi Arnold kanonok urat látogatván, mint a kivel a magyar akadémia megbízásából pár év előtt Keleten Török- és Görögországban utazott; mely utazásnak, mint tudva van, egyik nevezetes eredménye volt Mátyás király annyit keresett hires könyvtárának a szultánok serailjában fölfedezése. Vendégünk érsek ö nagyméltóságánál hódolatát téve, s városunk nehány előkelő férfiát, mint ismerőseit meglátogatva, idejét és figyelmét városunk és a vidék tudományos érdekességei vizsgálatára forditá. Hosszasabban s nagy érdekeltség- gal látogatta a lyceumi nagyszerű könyvtárt, a természettani múzeumot és csillagdát, hol Pázmán és Albert tanár urak vezetése mellett a nevezetesebb tárgyakat vizsgálta, s az újabb tetemes, és becses szerzemények s gyarapodások felett különös méltánylását fejezte ki. Ezenfelül kiválólag a vidék egyes, újabban felmerült nevezetességeinek megtekintésével foglalkozott. Ipolyi kanonok ur, mint házigazdája, kivitte kísérőjével Geduly Ferencz úrral Pestről, s mások társaságában Flizes-Abonyba azon érdekes régiségi leihelyre, hol legújabban az uj folyam-medrének kiásásánál rézkori érdekes celta bronztárgyak ritka nagy számban találtattak, úgy, hogy a nép általi széthordás és összezuzás mellett is az Ipolyi ur által megszerzett és gyűjteményében látható tárgyak, a számos úgynevezett celt vésők, bronzkarikák, paelsta- bok, lándzsa, kard, paizs, késtöredékek, sarlók és e mellett öntött, itteni kohóra vagy öntödére mutató rézrudacskák darabszáma összesen már jelenleg az ötvenet túlhaladhatja; még folyvást újabb és újabb leletek merülnek föl, valamint épen a hely megtekintése alkalmával is oly szerencsések voltak több tárgyra szert tehetni. — Ezek során tudósaink megtekinték Kappeler ur mohi-pusztai ásatásainak érdekes eredményét, valamint Plank urnák városunk egyik nevezetességét képező nagy régiséggyüj- teményét. Más kirándulások Szarvaskőre és Szomolyára történtek,
