Eger - hetilap, 1864
1864-05-12 / 19. szám
150 gent, kit fölismernie nem lehetett a sötétben, de mintha hangja nem lett volna előtte ismeretlen. A békebiró hozzájok közeledve, kétségesen rázta fejét, nem bivé, hogy ez változtasson a dolgon. — Bocsánat biró, bocsánat! ez nem iires dolog, szélt Preston, ki nem tudta magát tovább tartóztatni; az ártatlanság kifog derülni ... mi a gyilkos nyomán vagyunk. Ezután elmondta a löportartó történetét, s hogy miként esett a gyanú Cutnealesre. Égő arczezal, dobogó szívvel hallgatta az elbeszélést az öreg. — Igen! kiáltott azután, igen! a mennyei atya őrködik gyermekei fölött, ö nem hagyja veszni az ártatlant; a bűnös büntetve leend, és a szerencsétlen orvos visszaadva szabadságának és polgártársai becsülésének. — Biró! mondja Preston, lovam ki van merülve: mert tegnap reggel óta nyeregben vagyok és én ... . — Vigye legjobb lovamat Preston, vágott közbe élénken az öreg; lovagolja agyon, ha szükséges, de a bűnöst togja el, hozza ide; én egy elfogatási parancsot szerkesztek, egy csendőrt adok önök mellé; azután Jim sürgönyt vieend a városba, bogy a végrehajtást föl kell függeszteni addig, mig én magam oda nem megyek. Az orvos családjához sietek, hogy a remény sugarát megvigyem a szegény nőknek, kiknek oly nagy szükségük van a vigaszra. Mindezeket gyorsan mondá el az öreg, kit a remény, hogy a fiaként szeretett orvost megmentheti, busz évvel ifjitott meg. Preston, Vollheim és a csendőr vágtatva haladtak a kijelölt korcsma felé. Lement a nap, midőn egy kis erdő szélénél megpillantok azt, mely egy gyengén világított ablakával bámult az útra. Megérkezve lovaikat egy ifjú irföldire bízták, azután beléptek egy kis boltba, mely különféle árukkal volt megrakva. — Itt van Cutneales ? kérdé Preston a kereskedőt, ki az asztalon végig nyúlva, cseppet sem látszott törődni az uj vendégekkel. — Cutneales ? ismétlé, a másik házban van; de most nehezen beszélnek vele, alszik, kevéssel többet ivott, mint kellett volna, nehéz a feje; már régen lehevert. —• Kell, hogy beszéljünk vele, mondá szárazán a csendőr, néhány lépést tevén előre, de Vollheim visszatart! karjánál fogva, kérve : engedje őt Prestonnal egyedül belépni, a csendőr megjelenését a bűnös zavarbabozatalára akarván fentartani,ki látására kétségkívül elárulja magát. A csendőr helyeslé ezt, s a két barát együtt lépett be a faházba, melyet egy szűk folyosó választott el azon kis szobától, hol voltak. A kereskedő neje leveskészitéssel foglalkozott, Cutneales a töz mellett heverészett egy medvebőrön, fejét ócska spanyol nyeregre támasztva; már nem aludt, s midőn a. két ifjú belépett, félig fölemelkedett, s elrémült tekintetet vetett rájok, fölismervén azokat, kik a gyilkosságról elsők tettek jelentést. — Cutneales, mondja Preston, valamit mutatok: akar a tűzhöz közeledni? Csendesem kelt föl a gaz, s ügyetlen, de nyugodt, arczezal mondá: •— Mi az ördög vezethette önöket ily későn ide, hogy zavarják az ember nyugalmát ? — Ismered-e ezt ? kiáltá Preston, szemei elé tartva a lő- portülköt, melyet a gonosz meglátva, alig tudta a rémület sikoltását visszatartani; ijedve hátrált, s kezeit szivére nyomta, mintha annak erőszakos verését akarná elnémítani. Ezen pillanatban lépett be a csendőr, ki a nyomorultnak vállára tevén kezét, nyugodt, hideg hangon mondá : ön foglyom ! Ugyanazon pillanatban hosszú kés villogott a gyilkos kezében, ki azt körben megforgatta, s használván elleneinek első meglepetését, a nyitva hagyott ajtón kirohant. Azonban győzelme nem tartott sokáig. A kereskedő, ki az ajtónál mindent látott és hallott, ki e nyomorult bűnös voltáról nem kételkedett — erős öklével ugv ilté meg a futni akarót, hogy az tántorogva hátrált; ekkor a többiek megragadták, s daczára kétségbeesett eröködé- seinek, földre nyomták, s erősen összekötözték. Tajtékot túrva, s fogait dühösen csikorgatva, őrültként hány- kodott kezeik között, de Preston izmos karjaival könnyen elbánt vele; végre látva, hogy minden eröködés haszontalan, mozdulatlanul terült el a talajon ; a hozzá intézett kérdésekre borzasztó káromlásokkal felelt, s fenyegetőzött, hogy megadják ennek az árát. A három egyéu alig engedett egy órai pihenést a lovaknak; Preston türelmetlensége oly nagy volt, hogy tovább várni nem tudott. Kérte Vollheimot és a csendőrt, hogy vigyázzanak a fogolyra és kiaérjék el; ő pedig lovára vetve magát, elszáguldott az orvos laka felé. Mily érzelmekkel repült vágyainak czélja felé! Midőn a mezöségre ért, szemébe tűntek távolról az orvos lakának ablakai, azon házéi, mely oly kedves volt előtte mindig, sarkantyúját éreztette lovával, mely habtól borítva, mint nyíl röpült a czél felé. Végre elérte a házat; földre ugrott, gőzölgő lovát egy szolgának adta át, azután az ajtó felé sietett, melyet Judit nyitott ki előtte. Azonban a hosszú, rendkívüli fáradság által megtört az ifjú ereje, térdei összeceuklottak alatta, litere megállani látszott, és azon pillanatban, midőn Judithoz ért, a legnagyobb eröfeszités- sel csak annyit tudott kiáltani; ö ártatlan! a gyilkos kezeinkben !! azután eszméletlenül bukott a rémült leány lábaihoz. — Meghalt! meghalt! kiáltott ez, és elfeledve minden tartózkodást a veszély láttára, melyben ez előtte oly kedves személy forgott, rábornlt, s fel akarta emelni; — Istenem! Istenein! folytatá, ö meghal, én vagyok oka halálának! A kétségbeesés zokogásával ölelte körül karjaival Prestont---- azután ájultan rogyott mellé__ M ansfield, ki Ígérete szerint eljött vigasztalni a családot s elökésziteni a reá várakozó boldogságra, —• a fiatal ember segélyére sietett, hivta az embereket s nagynehezen sikerült e végkép elgyengült testbe egy kevés életet önteni. Agyra helyezték, hol lassankint magához jött, s a mint a körülötte levőket felismerni tudta, fel akart kelni, de Mansfield visz- szatartá s kérte, hogy nyugodtan maradjon. — El kell utaznom! kiáltott az ifjú, ez föltétlenül szükséges ; nyergeljék meg az orvos legjobb lovát, de sietve! a késedelem egy percze barátunk életébe kerülhet. — Valóban nagy ostobaság lenne önt ily állapotban útra ereszteni, mondá Mansfield, hisz oly gyenge, hogy az ágyból sem bir fölkelni. — Oh van még nekem erőm, kiáltott Preston, és ha az én életem s az orvosé kedves ön előtt, kérem, engedjen elutaznom; az orvos ártatlan, a gyilkos kezünkben__kell, kell, hogy elu tazzam !! — És ha ezen gyöngeség az utón lepi meg önt ? ha lebukik lováról és ájultan marad a földön ? .... ki fog csak egy szót is megtudni azokból, miket ön nyilvánítani akar? Erős embernek kell lenni, ki ezen utat megtegye, el fog az menni saját lovamon, de az nem lesz ön, sem én; mi a család mellett maradunk, elökésziteni azt a nem reménylett boldogság élvezésére. Az ifjú végre belátva, hogy ily állapotban lehetetlen lenne az oly nagy utat megtennie, engedett; tiz perczczel később lehetett hallani egy vágtató lovag száguldását, ki B... be a békebiró levelét vitte, melyben Ígéri, hogy másnap a törvényszék kezeibe adja Smidt Field gyilkosát.
