Eger - hetilap, 1864
1864-01-14 / 2. szám
14 nepély indiántánczczal, s katonai díszszemlével jár, ágyudörgés- sel és törökzenével összekötve. Mexico népességét négy millió indián -— az ország őslakóinak ivadékai, — két millió mesztiz — spanyolok és indiánok utódai, — másfél millió creol — tiszta spanyol nemzedék — képezi; ezekhez járulnak kisebb számmal a négerek, zambók és idegenek átalában. Az indiánok sok dicséretes tulajdonsággal bírnak, minők: a szorgalom, kitartás, engedelmesség és jószívűség; az oktatásügy jobb rendezése mellett könnyű volna őket a műveltség ma- gasb fokára emelni. A mesztizek sokban hasonlítanak az indiánokhoz, kik Mexi- conak földművelő népét képezik, de ezeknél a műveltség magasb fokán állnak, s mint alkuszok, alsóbb hivatalnokok, szatócsok, bérlők és felügyelők igen jól töltik be helyöket. A creolok vagyo- nosságuk és magasb képzettségöknél fogva a hatalmat meg tudták tartani kezeik közt; ők az indiánok és mesztizek szép tulajdonságaival nem bírnak, a nagyravágyás, élvhajhászat és köny- nyelmüség fölülmúlják azon erényeket, melyekkel talán bírnak. Az udvariasságot elfojtja bennök a hirtelen harag, a józan belátást a könnyelműség, a tevékenységet az élvvágy. Mindazonáltal kétségtelen, hogy a mexicoi nép minden osztálya képes volna, egészséges anyagot szolgáltatni egy jól rendezett államháztartáshoz, csakhogy valamely, a körülmények által támogatott s a nép rokonszenvét biró, nem mindennapi tehetségnek kellene a kormányrúdhoz állani, s a mexicoiakat kiragadni ama mérges mocsárból, melyben helytelenül felfogott szabadság és hamisan alkalmazott kormányformák által taszittattak. Mexicoról szólván, lehetlen meg nem emlékeznünk a sárgalázról, e rettenetes betegségről, melynek legveszélyesb fészke Vera Cruz, a mexicoi öböl legnevezetesb kikötője. Vera Cruz igen szomorú város, s az egészségre és életre nézve oly veszélyes, hogy az ember egy óráig sem lehet biztos életéről. A ki itt tartózkodik, csak két dologra gondol: a halálra vagy a meggazdagodásra ; és igen sokan találják az elsőt, miután a másodikat már meglelték. Ez az oka, hogy Vera Cruznak, daczára kedvező kereskedelmi helyzetének, sohasem volt több lakója 16 ezernél, jelenleg pedig alig számlál 8,000 lelket. A sárgaláz (vagy mint a spanyolok nevezik: vomito negro) gonosz természetéből még mitsem vesztett, évenkint megjelenik, s a legerőteljesb embereket is elragadja. Vera Cruzban még a mexicoi felföld bennszülöttei sem biztosak e borzasztó betegség ellen. A város környékét homoksivatag képezi, csak déli részén látható egy kis liget, azontúl ismét homok, a homokon túl pedig poshadó mocsárok vannak. E mocsárok különféle vizi növényekkel vannak benőve, rothadó állati és növénymaradványokkal tel- vék, s dögleletes párával lepik el a környéket. Csak midőn október hóban az északi szelek föltámadnak, tisztul meg a lég e veszélyes gőzöktől, s ekkor a város, ha nem is mondható egészségesnek, de legalább kevésbbé egészségtelen. Mihelyt azonban e jótékony szelek márczius végével és april hóban lecsillapulnak, s a beálló forróság ama növényi és állati anyagok rothadását elősegíti: a dögleletes párák a nyugodt légben összegyűlnek, s a sárgaláz fekete hányással azonnal egész borzasztóságában beköszönt. Hogy a franczia expeditio katonáiból ezerek halltak el e betegségben, a hírlapokból tudva van. Egy éj a kajmánok között. Néhány év előtt egészen egyedül hajóztam a Sz. János-fo- lyamon föl Floridába, — irja egy utazó naplójában — az északamerikai Egyesültállamok e tartományának belsejét meglátogatandó. Szokásom volt, ha alkalmas éji szállást találtam, sajkámat a parthoz kötni; azután jóllaktam vadászatom, vagy halászatom zsákmányából, és az éjét a csónak fenekén töltöttem. Egy meglehetős üde alkonyaikor a kajmánok *) ordítása a szokottnál erősebb és gyakoribb volt, és igen nagy mennyiségben láttam idomtalan testeiket a parton feküdni. Éji szállásul e mocsáros puszták legmagasabb dombjának egyik fönsikját vá- lasztám, és egy óriási tölgy lombfödelének árnya alá helyez- kedém. Azután annyi fát gyüjték, a mennyire szükségem volt, hogy egész éjjel folyton tüzelhessek és füstölhessek, a mi a vadállatok és a moszkitók ellen védelmezett; s minthogy élelmi készletemet szembettinőleg megapadni láttam, elhatározám, hogy még néhány halat fogok. Egy tavacskát találtam közel azon öbölhez, melybe csónakomat húztam, mely a nagy folyammal összeköttetésénél fogva igen haldűsnak Ígérkezett. Siettem, hogy halászatomat azonnal megkezdhessem, miközben fegyveremet elövigyázatból hátrahagytam, minthogy ezt a szörnyekkel netaláni küzdelmemben könnyen elveszthettem volna; s igy csak egy vastag bottal fölfegyverkezve léptem sajkámba. Az első kajmánok, melyekkel találkoztam, visz- szavonultak, a legnagyobbak némelyei követtek; észrevevém mozdulataikat, és teljes erőmből eveztem, hogy a tóba érhessek, azon jó reményben, hogy ott, a víz mélysége miatt, támadásaiknak kevesbbé leendek kitéve. De alig tettem meg a feleutat, midőn minden oldalról sajkámra törtek, és azon fáradoztak, hogy azt fölboritsák. Helyzetem a legválságosabb és legveszélyesebbek egyike vala. Két borzasztó nagy kajmán rohant egyszerre felém oly erővel, hogy fejőket és testök felerészét a vizen kívül láthatám, rémitö ordítást hallattak, azután vízzel és tajtékkal borítottak el. Az első pillanatban közel voltam, hogy minden bátorságomat és szabadulhatási reményemet elveszítsem; de később összeszedve minden erőmet, csapkodtam botommal, a mint csak tudtam. Kezdetben az ellen visszavonult, — de nehány má- sodpercz alatt újra visszatért. A mint ezt láttam, hatalmas eve- zöcsapásokkal igyekeztem a part felé. Menekvésem utolsó eszköze ez volt, mert itt legalább nem kellett félnem attól, hogy e szörnyek egészen bekerítenek. Csak egy oldalról támadtatva meg, több kilátásom lehetett a menekvésre, és a legroszabb esetben egy hatalmas ugrással a szárazon lehettem volna. A kajmánok a szárazon lomhán mozognak, mig a vízben villámgyorsan úsznak és fordulnak. Azon pillanatban, midőn igy eröködtem, hogy a tavacskába evezhessek, rémülve láttam, hogy azon két kajmán, mely oly dühösen üldözött, egyenesen a tó bejárásánál fekszik, a melyen sztikségkép át kelle haladnom. Utamat tovább nem folyta- tám és most már csak azon voltam, hogy szárazát érhessek, miközben oly közel értem hozzá, a hogy csak lehetséges volt. A mint czélomat észrevevék, azonnal utánam úszott egy vén, tizenkét láb hosszú kajmán leshelyéből. De szerencsére helyzetem oly előnyös volt, hogy a kajmán fület repesztö ordítása között kiugorhattam. Képzelhető, mily nagy volt örömem, midőn újra a szárazon valék. A mint megfordultam, hogy sajkámat magam után húzzam, alig két rőfnyi távolban láttam magamtól a kajmánt. Támadást intézett felém, de visszaesett a vízbe, sárral föcskendezve be ruhámat. Hirtelen visszavonultam, de a nélkül, hogy hátat fordítottam volna neki, és a tó partján újra láttam fölmerülni. Feje és testének majd fele kiállt a vízből,merőn nézve rám apró, vad szemeivel. Siettem golyóra töltött fegyveremet előkeresni. Midőn visszaértem, még mindig ugyanott és ugyanoly helyzetben volt és halakra látszott leselkedni. Megszabadi- tám tőle magam egy lövéssel.... azután vacsorához ültem. Mialatt halaimat készitém, egy más, igen nagy kajmán jelent meg ugyanott, a nélkül, hogy láttam volna. De mégis jókor észrevevém. Azon pillanatban gyorsan visszavonultam, midőn a szörny farka csapásával nehányat halaim közöl a vízbe vert. Még *) Oldok vagy amerikai krokodil név alatt is ismeretes hüllők.
