Eger - hetilap, 1863
1863-09-17 / 12. szám
94 Ilon rémülve hátrált. Halld tőlem, — mond szenvedéllyel a bég, — hogy szeretlek, mint a napsugár a virágot: a napsugár átöleli kedvesét, engedj nekem is . . . — Azt mondod bég, hogy szeretsz ? — kérdi Ilon halaványan. — Szeretlek, mint senki nem szeretett! — Férjemet, atyámat, rokonimat megölted : ezek szerelmed bizonyítványai ? — Okét gyűlöltem, mert ellenségeim voltak : te nem vagy az, téged szeretlek ! — Oh ! — ha megölöd azokat, kiket gyűlölsz : gyűlölj s ölj meg engem is ! — Ne kívánd, hogy gyűlöljelek ; — mond elsötétült arcz- czal a bég, — nem ismersz, nem tudod, mily borzasztó gyűlöletem ! — Borzasztó gyűlöleted—mondod? — szól kitörve Ilon.— De nem lehet olyan, mint enyém. Atyám, férjem gyilkosa, gyü- lölhetsz-e engem úgy, mint én téged ? — Asszony !-----— Megölted elleneidet, gyáva orgyilkos, — de boldoggá tevéd őket, mert nem kénytelenek téged látni, mint én kénytelen vagyok. — Szerelemért esengsz, hízelgő eb ? Gyűlöllek, megvetlek ! Arszlán magánkívül volt dühében. Tőréhez kapott, hogy e dölyfös nőt meggyilkolja. De dühe csak pillanatig tartott. Azután sötét nyugalommal állott Ilon elé. — Ha kívántad, hogy gyűlöljelek, szegény törékeny nád, — kívánságod teljesült! Gyűlöllek, — folytatá rettenetes mosoly- lyal, — de azért szerelmem nem aludt el, sőt —! Tudod-e, mi az, midőn szerelem és gyűlölet egy szivben lángol ? — Enyém le- szesz, aztán utolsó lovászom ágyasa ! — Kérd Istenedet, hogy szabadítson meg kezemből, ha arra elég hatalmas ! Ezzel elhagyta. — Meg fog szabadítani ! Egy kés, egy szeg, egy iivegda- rab, — mond, a tükröt megpillantva, — megvéd ellened, káromló szörny ! Odasietett, s az érczcsengetyiit kezébe szorítva, a tükörbe ütött. Az üveg csörömpölve hullt alá. Oh öröm ! A tükör helyén sötét nyílás tátong. Ilon pillanatra a meglepetés miatt megmeredt, de csakhamar felugrott. — Szabadulás! — kiált elragadtatva, s felkapván a gyertyát, a nyíláson át lesietett. Ideje volt, mert e pillanatban tér vissza Arszlán. A nyíláson gyertyavilág lövelt fel. Ilon szökése el volt árulva. Arszlán egy kiáltást hallatott, melyben semmi emberi nem volt, és utána sietett. E kiáltásra egy öreg cseléd rohant be, s látva urát a sötét folyosón Ilon után rohanni, halálos rémüléssel kiáltott utána : — Jőj vissza uram, halálodba rohansz ! — Midőn látta, hogy nem hallgat rá, ő is elkezde szaladni eszeveszetten ki a mezőre, s onnét tovább, kiabálva : — Utánam, ki élni akar! Azalatt Ilon futott a kétségbeesés erejével. Háta mögött hallotta üldözője robaját. A gyertya elaludt a sebes futásban, csak hosszú kanócza fénylett a sötét éjben. Már hallotta üldözője sebes lélekzetét, már ruháját ragadta ez meg: ekkor valami gyékénybe botlott, s a gyertyával együtt apró, hideg porba esett. . . A szolgák ezalatt futottak végig a mezőn. Nem tudták, mi elől szaladnak, de látták az öreg Achmed kétségbeesett halvány arczát, s az ismeretlen veszély annál borzasztóbb volt. Futásukat egy irtózatos dördülés szakította félbe. A föld ingott lábaik alatt; mindnyájan földre hulltak. Midőn magukhoz tértek, huszároktól voltak körülvéve. Zrínyihez vezették őket. Achmed ismerte a bánt s mélyen meghajolt előtte. — Mi történt ? — kérdi ez. — Engedj kis időt, hatalmas bán, s mindent elmondok neked. Kis szünet múlva folytatá : — Volt uram, Hasszán basa, kinek lelke most a hetedik égben uralkodik, kioszkot építtetett magának a vár falai mellett. Nehogy azonban valami véletlen megrohanás alkalmával az ellenség kezébe eshessék : utat építtetett, mely a kioszkból a várba vezetett. Ali bég a kioszkot uramnak, Arszlán bégnek ajándékozta ; az alagutat azonban magának tartotta fönn, s abban lőport tartott. Arszlán bég az alagutat nem ismerte, nem tudta, mit tartanak benne ; azért szaladt ma abba oly ész nélkül keresztény rabnője után, habár annak gyertya volt kezében. — Micsoda keresztény rabnő ? — kérdé feszülten Zrínyi. — Egy Petki nevű keresztény leánya ! Bár a dzinek vitték volna el, mielőtt Kanizsát látta ! Petki Ilonán már nem segíthetünk ! — mond fájdalmasan Zrínyi ; — inkább ő segített rajtunk, mert Kanizsa mienk. — Rajta ! .. . . És hogy Kanizsa ekkor magyar kézbe nem került, annak bizonyára nem Zrinyi Miklós volt oka. Tárogató. Vegyes hírek. — (A szárazság miatt szükölködők fölsegé- lésére) az egri polgári lövészegylet f. hó 6. 7. és 8-án rendkívüli czéllövészetet tartott, melynek jövedelme — az egyleti pénztár által fedezett költségeket sem vonva le, 134 frt, 56 kr. Adakozásokból (Kövér István 1 frt, Károly Károly 1 frt, Sir Antal 1 frt, Sir Gábor 1 frt, Sir Yenczel 1 frt, Poppel Gyula 1 frt, Desper Antal 50 kr, Yéber János 1 frt, Kovács Ferencz 1 frt, Horváth N. 2 frt) összesen 10 frt 50 kr gyűlt be. A jövedelem tehát együtt 145 frt 6 kr. Ebből az ínséget szenvedő kenderesieknek 40 frt, a mezőtúriaknak 30 frt már elküldetett. A megmaradt 75 frt 6 krt, s a megkezdett aláírás utján még remélhető adományokat az egylet választmánya helybeli szűkölködő lakostársaink Ínsége enyhítésére fordítani határozta, és pedig akként, hogy abból a városi hatóság által összeirt szűkölködő családok közül egyelőre kiválasztva 4-nek, később, ha az adomány szaporodni fog, többnek, naponkénti segélyezés nyujtatik. — Énekes G. egyleti jegyző. (Válasz a „Mátrának.") Hogy minap a „Mátra" újdondászát azon pajzán és tudatlan nyilatkozatáért, melylyel az egri ásatások ügyét hánytorgatta, felvilágosítva, hasonló guny- nyal visszautasítottuk, miután megczáfolni nem tud, zavarában pókakakas-haragra gerjedve méltatlan, és illetlen gyanusitgatá- sokkal kel ki az akadémia, akadémikus s oly személyiségek ellen, kiket nem ismer, s őket a szerény férfi azért szerénytelenséggel és dölyffel vádolja, mert rendreutasitották. Ez valóban úgy hangzik, mintha a tanoncz azon tanárt, ki öt üres és pajzán beszédéért felvilágositólag elutasítja, szerénytelennek és dölyfös- nek szidalmazná vissza. *) f (A marhavész,) mint lapunknak Írják, augusztus 2-ik felében Atkáron (Gyöngyös mellett) is kiütött. Az első 3—4 elhullott marhát tulajdonosaik azonnal a földbe ásták, de másnap *) Ezzel az ügyet lapunk részéről befejezettnek nyilvánítjuk. Szerk.
