Eger - hetilap, 1863
1863-08-05 / 6. szám
46-4 T A R € Z A. Sz. E. esküvejekor. Szól a harang, húzzák, húzzák, A menyasszonyt koszoruzzák. A koszorún anyja könye, Nagy az áldás harmatgyöngye. A vőlegény előre lép, Be szép egy pár ! mondja a nép ; A szép egy pár, boldog egy pár Oltár előtt esküszik már. Szép menyasszony vőlegénynyel, Most rebegik: „Úgy segéljen!u Hü honleány s honfi mondá, Az Isten is „ament“ mond rá. Áldott rokon áldja őket — Festő! fesd le most e képet! Szüzerónynyel a becsület Oltár előtt fogott kezet. Csintalan A. Tiszteleti hely egy cochinchinai vendégségnél. Egy cochinchinai expeditióbeli franczia tiszt , Tong — Tschung Niet falu főnökétől, újév napján, mely itt február havában ünnepeltetik, vendégül hivatott meg, az asztalnál tiszteleti helylyel kináltatván meg. Miből állott ezen tiszteleti hely, ekként irja le a tiszt : „Képzeljen valaki magának köralaku asztalt , melynek kellő közepére, én, szegény ördög, mindkét sarkamra kínosan összekuporodva guggolni kénytelenittettem ; szabad mozgásra bármely oldal felé tegkisebb hely sem volt, a számos tálak miatt, melyek leves és mártásokkal megtöltve — körülvettek. Én káromkodtam gazdám szerencsétlen udvariassága felett ; mert, mintegy kinpadra kárhoztatva, kevés perczek alatt fájdalmas görcsöket kaptam tagjaimban. Szerencsétlenségemre, a főnök más vendégei és családja tagjai állhatatosan ott ültek az asztal körül, legkevésbbé sem törődve az én keserves helyzetemmel ; ettek egész nyugodtsággal, miből következtetnem kellett : hogy helyzetem nem egy hamar érendi végét. Végre nem állhattam ki tovább a kínt; föl akartam állani, de húsz kar fogott le egyszerre s újólag lenyomott előbbi helyemre. „Bocsássatok, ti gazok !“ kiáltottam dühömben. „Falansi tschau — schau táuclam !“ „Egyél franczia ! jó helyed van neked \“ válaszolák. Ezen jó emberek azt hivék, hogy csupa szerénységből akarom tiszteleti helyemet elhagyni, a miért udvar - asság törvényének tartották, erősen helyemen tartóztatni. Bármint átkozódtam, akármennyit könyörögtem, mitsem használt, mindig visszanyomtak és folytonosan kiabálták: „tschau-tschau táu-clam !“ Belátva eröködéseim sikertelenségét, végre megadtam magamat sorsomnak, és mivel kuporodott helyzetemet többé ki nem állhattam, egész kényelemmel egy nagy tálba helyezkedtem be, a mely tele volt sült hallal. Erre az egész társaság vad kacza- gásban tört ki, még a főnöknek érdekesen szép lánya is nevetés közben láttatta gyöngyfehérségü szép fogait, — a melyeket betel és areca *) még nem feketítettek be. Beállott az éj ; még nehány csésze schamsó-ital hordozta tott körül, mire a vendégsereg eloszlott. *) Izgató növények, melyeknek leveleiből mészszel keverve kis labdacsok alakíttatnak és mint nálunk a dohánylevelek, a szájban tartatnak. Nagyot lélekzettem, és véghetlen örömben voltam a vendégség befejeztén. A főnök máskor is hivott vendégségre, sürgetett, hogy tiszteljem meg házát, de az én tagjaim, ha csak visszaemlékeztem is a múltakra, már görcsöket kaptak, nem volt többé kedvem a tiszteleti hely kínjait kiállani.“ Eddig a tiszt előadása. Mindennapi dolog az alföldön, az ételtől párolgó bogrács körül kuporodva étkezni látni a földrni- velö magyar embert, és hogy lábizmaikba görcs állott volna be valamikor ily helyzetükben, — még nem hallottuk soha. A kérdéses franczia tiszt bizonynyal valami rokonságot fedezne föl e miatt az alföldi magyar ember és a cochinchinaiak között — ha véletlenül egy sík pusztán a bogrács körül guggolok és étkezők csoportját megpillantaná. Viktoria és Eugenia. Viktoria, Angolország királynője, ki még rövid idő előtt csak a legegyszerűbb gyászruhában járt, s zárt hintóbán kocsizott, összehasonlítva Eugenia, franczia császárnéval, ki a római császárok pazarfényét utánozza, a legfelsőbb társaskörben ezzel a legélesebb ellentétben tűnik fel. Már férje, Albert herczeg életében, a windsori és compiégnei udvartartás közt teljesen föl lehetett találni ez ellentétet. Az angol udvarnál csak nagyszerű ünnepélyek alkalmával lehetett fényt látni, a midőn a szegény királynő órákig volt kénytelen, a fölpiperézett hölgyek hosszú sorát maga előtt elvonulni látni, s ezek mindegyikét, midőn előtte térdet hajtva elhaladt, fejbólintással üdvözölni. A királyi családélet polgári jelleget viselt magán. Albert herczeg naphosszat számadások mellett görnyedt, kifizette a korábbi uralkodók adósságait, s rendet hozott a háztartásba; vagy pedig a művészek és tudósokkal tanácskozott a felett, miként lehetne a nép műveltségét s ízlését emelni. Ha a királynő férjével s minisztereivel a folyó államügyek tárgyalását befejezte, idejét gyermekei nevelésének szentelé. Esténkint kis körben, hová egy egy művész mindig hivatalos volt, theázgattak. Ha lehetséges, még ennél is egyszerűbb volt a királyi pár életmódja falusi jószágain, melyek közt legkedveltebb volt Balmoral a skót felföldön. Ha egyszer-más- szor a szokottnál több vendég érkezett, azok, kiknek a palotában hely nem jutott, a legközelebbi falu vendéglőjében szállásoltalak el. Kedvezőbb évszakban a herczeg vadászni járt, télen pedig a windsori erdő taván korcsolyázással mulatta magát. Egyszer ily alkalommal a jég beszakadt alatta, s elveszett volna, ha a királynő hozzá hajtott shawljával ki nem szabadítja. A franczia császári pár törekvése oda van irányozva, hogy imponáljon és vakítson. A császár a fényszeretö XIV. Lajost vette mintaképül, s azt utánozza mindenben egész a cselédség libériájáig. A régi franczia udvar finom képzettségű lovagjait természetesen elő nem teremtheti, egy Lauzunt, egy Richelieut udvarában hasztalan keresnénk, s környezete inkább „a király testőreire“ emlékeztet, kiket az öreg Dumas oly találón irt le. A császárné az udvari társalgási csin hiányát ragyogó gyémántokkal igyekszik takarni. Egyszer kedve kerekedett, Maria Antoinette királyné trianoni pásztori szinjátékait utánozni, s ekkor az udvari hölgyek egész ékítménye csupa virágokból állt. Azonban a dolog elfajzott : a hölgyek mozgó virágágyakká lettek, Nizza nem volt többé képes, az udvarnak téli virágszükségletét kielégíteni. Azóta visszatértek a gyémántokhoz, melyeket nagyobb pazarlással, mint ízléssel viselnek. Már nem elég, hogy az udvari ruha gyémántoktól ragyogjon, hanem annyira tele kell azokkal varrni, hogy úgy tűnjék föl, mintha egészen be volna hintve csillogó harmatcsep- pekkel. Gyémántok, szafirok és rubinok képezik a fejdiszt, s a
