Eger - hetilap, 1863

1863-07-23 / 4. szám

30

T Á R € Z A. f

Szapáry Péter.

Azon szomorú időben, midőn hazánk egyik felében belzavarok dühöngtek, mig másik fele a török járom alatt nyögött, Er- délyország pedig a Rákóczyféle polgári háborúnak színhelye va- la ; — Magyarországban valódi Dioskuri pár gyanánt élt két ifjú, mint lovagias fegyvertársak egy szív, egy lélek, mint szívélyes szomszédok pedig a leggyöngédebb barátok, majdnem testvéreknek mondhatok. A hazának e két jeles fia gróf Batthyány Ádám és Szapáry Péter volt, az utóbbi őse a mostani hasonnevű grófi család idősb ágának, melynek eredete és fénye az anjoui háznak Magyarországom uralkodási korán túl terjedvén, a magyar királyok első korszakából, az Árpádok idejéből származik.

Szapáry Péter 19 éves korában az ifjúkor szokásos hevével, de azt jóval túlhaladó hadi bátorsággal és vezéri belátással megáldva, első hadi dicsőségét Csákvárnak hirtelen meg- rohanásával akará magának megszerezni; de az előre figyelmeztetett ellenség résen állott, a vállalat meghiúsult és Szapáry Péter hősi tüzétől elragadva, s egy spáhi dzsidájától súlyosan megsebesítve, a földre rogyott, és hiveinek egy bátor kis csoportja által csak nagy bajjal mentethetett meg a dühöngő ellenség körmeiből s félholtan vitetett haza (1650-ben).

Ez idő óta a török iránt, ki hite és hazájának esküdt ellene volt, kiolthatlan boszuvágy tölté el Szapáry Péter szivét. Évek folytak le részint gondos előkészületek, részint nagyobb hadi vál- latatokrai elögyakorlatokban. Időközben, atyja halála következtében, jelentékeny birtokok urává lön Buda főváros szomszédságában, melynek ösfalairól a kereszt szent jelét már rég az ozmánok félholdja szorította volt le.

Szapáry Péter és Batthyány Ádám most egyestilt akarattal és erővel gyakori megtámadások, leleményes megrolianások és merész csatározások által háborgatván folytonosan az ozmánokat, ezeknek nem csekély veszteségeket okoztak s oly ellenségeikké váltak, hogy a budai basa puszta neveik említésére is, dühében fogait csikorgatta. De legveszélyesb ellenségei, valódi Isten-ostora valának ők legközelebbi szomszédjuknak, H a m z a bégnek Érden, mely török romokban gazdag helység, ezen, kapzsiságáról és példátlan kegyetlenségéről elhirhedt vezér nevét mainap is viseli.

Alkudozások és fenyegetések, erőhatalom és csel, a csábítás és árulás minden mestersége váltva alkalmaztatott, csakhogy Szapáry, az ifjú hős, valahogy kézre kerüljön; de minden fondor- kodás hasztalan volt, mig végre a két bajtárs, a gyakori szerencse következtében elbizakodva, s a túlságig merészkedve, lesbe nem keríttetett. Batthyány nagy veszteséggel s nagy ügygyel-bajjal keresztültört az ellenségen, Szapáry ellenben, megátalkodott ellenállás után, sebekkel elborítva, lova alá esett, s eszméletlenül, inkább halotthoz, mint élőhöz hasonlitva, Hamza bég elé hurczol- tatott, ki öt örömkurjongások között s a legpóriasb szidalmakkal fogadá, sebeit felületesen bekötteté, talpára 100 botot veretett, azután pedig a drága zsákmányt vad diadalzaj közt a budai basához küldé, felszólítván őt, hogy ez átalkodott közös ellenségükön minden kigondolható módon boszut álljon.

Három egész nap sötét, föld alatti börtönben nyögött hősünk, levegő és világosság nélkül; rothadt szalmán feküvén s csak undorító táppal láttatván el, a halálhoz közel volt. De halálát a basa nem akarta, csak boszuját kívánta rajta tölteni, fájdalmas kínzásokkal gyötörve a szerencsétlent, s végre gazdag vált- ságbér után epedezett. Azért gondosan ápoltatta is Szapáryt, s sebeit begyógyittatá. Fellábadván a hős, a legalacsonyabb s keményebb munkákkal, a konyhaszolgai teendőkkel terhelteték

meg, s az aljas bánásmód mindig a leglázasztóbb méltatlankodásig fokoztatott, valahányszor Hamza bég Budára érkezett.

Egykor Hamza bég, ördögi gúnynyal hogyléte felöl kérdezősködött tőle; Szapáry az aljas günyolót feleletre sem méltatván, megvetöleg hátat fordított neki, mire ez haragra lobbanva igy kiáltott fel: „Eb ! nagyon is jól van dolgod, a basa nagyon is kegyes hozzád ! de esküszöm a nagy próféta szakállára, hogy megtöröm daczodat, járomban fogsz nekem szolgálni, mint az oktalan állat!w Erre Hamza bég ekét hozatván elő, Szapáryt egy más keresztény rabbal járomba fogatta s velők, a béresostor pattogása és a pórnép gúnykaczaja közt, egy darab földet fel is szántatott.

Batthyány Ádám majd halálra búsulta magát barátja sorsa fölött. Első tudakozásaira azon választ nyerte Hamza bégtől, hogy Szapáryt semmi váltságdíjért sem adja ki, a budai basa azonban, kihez későbben folyamodott, tekintve az akkori kort s az országnak elpusztúlt és kizsarolt állapotát, 30,000 ftnyi iszonyú váltságdíjért késznek nyilatkozott, őt szabadon bocsátani.

Szapárynak kétségbeeséssel küzdő neje minden ékszerét, s utolsó fillérét, valamint Batthyány Ádám is, ki róla és gyermekeiről testvérileg gondoskodott, mindenét oda adta ; rokonok és barátok minden erejöket megfesziték; Szapáry jobbágyai önként megadóztatták magukat, hogy a váltságdijt előteremtsék ; — de ez még mind kevés volt ! Ekkor Szapáry derék jobbágyai az udvarhoz folyamodtak engedélyért, mit meg is nyertek : hogy országszerte koldushassák össze a szeretett urok kiszabadítására még hiányzó összeget.

Ezalatt három kinteljes év telt le. Ekkor hírül hozták gróf Batthyánynak, hogy egy, a fényes portától fontos ügyekkel megbízott s a budai basától epedve várt előkelő aga utón van Buda felé. Prédára leső oroszlánként állta útját Batthyány, s dühös tusa után el is fogta. Ezen aga azután Szapáry Péterrel cseréltetett ki.

Szapáry hajmeresztő állapotban hagyta el börtönét. Elsanyargatva, halványan, rongyosan, szakállnötte arczczal s bágyadt szemmel, ijesztő rémhez inkább, mint emberhez hasonló alakban tért vissza családja körébe. Batthyány karján vezeté megrémült, de mégis édes örömmel telt nejéhez és még alig látott gyermekeihez, s szerettei körében csakhamar teljesen visszanyerte régi erejét, egészségét. Az oroszlán lassanként ismét oroszlánná lön.

Midőn a keresztény hadsereg zöme, Budát a félholdtól megszabadítandó, azt ostromolta, Szapáry, noha még erőtlen, még be nem gyógyult sebekkel, ott volt a hősök koszorújában. 1686-dik évi sept. 2-án hazánknak 146 évig a török járom alatt nyögött fővárosa, az ős Buda ostrommal elfoglaltatván, Szapáry e nagy és dicső diadalban hősileg s kitűnő módon vett részt. A hadi foglyok sorában ott volt a kegyetlen, a félelmes Hamza bég is.

A lakoma közben a Lotharingi hős herczeg serleget emelt Szapáryra, s kegyetlen kínzóját, Hamza béget oda ajándékozta neki, felhatalmazván őt, vele tetszése szerint bánni. A vendégség alatt Szapáry szenvedéseiről folyt a beszéd ; mindenki boszút forralt a szívtelen kínzó ellen. Szapárynak egyik inasa elment a börtönbe, Hamza bégnek bekövetkezendő sorsát ép oly kárörömmel hirdetni, minőt ez valaha Szapáry előtt Budán nyilvánított.

A lakoma után Szapáry és Batthyány Hamza bég börtönébe siettek. „Ismersz-e engem ? szóla az első Hamzához ; tudod-e, hogy most testestől lelkestől enyém vagy?"— „Tudom, viszonzá ez, hogy neked ajándékozott a fővezér hadi zsákmányul, de azért még nem vagyok a tied s csak nevetem fenyegetőzéseidet. Boszuld meg magadat, töltsd boszúdat rajtam!" — „Jól van tehát, boszut akarok