Eger - hetilap, 1863
1863-12-03 / 23. szám
182 A vierwaldstâdti tó, igy neveztetve a négy ős kantontól, melyek környezik, legszebb s egyszersmind legsajátságosabb Schweicz tavai között. Alakja hasonlít egy kereszthez, melynek alsó ága tompa szögletbe görbül. Területe két □ mérföldet tesz, mélysége pedig 800 és 1100 láb között változik. Minden oldalról hegyek környezik, s partjait Luzern város és számos falvak ékítik. A bodeni vagy zürichi tó partját szemlélve, azt hinné az ember, hogy a természet itt már felülmúlva önmagát, nem állíthat elő kiesb hegyi vidéket. De ha a vierwaldstadti tónál látja a gyönyörű hegyeket, melyeket egészen a tetőkig dús növényzet fed, vagy a hegyek között elvonuló kies völgyeket, melyek sokkal élénkebben zöldéinek, hogysem azokhoz legszebb pázsi- tainkat is hasonlítanom lehetne ; ha látja a völgyekbe aláfutó patakokat, melyek tajtékká törve alig várják, hogy Schweicznak eme classicus kisded tengerével egyesüljenek, vagy az erdőséget, mely a hegyek meredek oldalain mintegy légben függve, ágait a tó tükrében füröszti ; ha látja a csinos falvakat, melyek sajátságos tornyaik- s házaikkal a fenyvesek vagy gyümölcsösök közöl kikandikálnak, vagy a számtalan vitorlás sajkákat, melyek tengeri madarakként a tó habjait nyilsebességgel szeldelik : akkor az ember álmélkodva binni kezdi, hogy kicsinyben ez a legszebb tájkép, melyet az ember e földön szemlélhet s hajlandó bevallani, hogy ezen fönséges panorámához mást hasonlítva, talán vétkeznék a teremtés ellen, mely összes bájait e tó partjára rakta le, egészen nélkülözve a művészetet, melynek amazok felékesítésében nem jelentéktelen szerep jutott. Délután két órakor hajóra ültünk, mely bennünket Flüe- lenbe volt viendő. Gőzösünk gyorsan úszott a tó nyugodt felszínén. A táj csaknem minden lépéssel uj alakban tűnt fel, annyira, hogy a képzelet maga sem képes megtartani a szüntelen változó képeket, melyek az utazó szemeit folytonosan gyönyörködtetik. Egy genialis festőnek is évek kellenének, hogy visszaadhassa a tájakat, melyeket a szem itt egy perez alatt lát, mit mondhatnék tehát azokról néhány szóval ? Kevés idő múlva Brunnenkez értünk. A kikötő melletti házon látható festmények mindjárt emlékeztetik az utazót, hogy a morgarteni csata után 1315-ik évi de- czember 19-én itt köttetett a három ős kanton közötti szövetség, mely a schweiczi köztársaság alapját vetette meg. Nem messze innen a tó jobb partján nehány óriás fa jelzi a helyet (Rütbli vagy Grütli) hol 1307-ik évi november 17-e éjjelén Fürst Walter urii, Stauffacher Werner schwyzi, és Anderhalden Arnold unter- waldeni polgárok harmincz honfitársokkal összeesküdtek az őket elnyomó kormányzó elűzésére s függetlenségök kivivására. E hely közelében áll Schiller emlékköve, ki „Wilhelm Tell“-jében élénk színekkel festi az éjt, mely e földet a schweiczi szabadság templomává szentelte föl. Most azon hely felé közeledénk, hol hatodfél század előtt egy nagyúri sajka reménytelenül küzdött a dühösen háborgó kis tenger habjaival. E sajka szélcsendben indult el Flüelenböl, de a víztömeg csakhamar ingadozni kezdett a bűnök súlya alatt, mely Gessler személyében habjait terhelé. A sajka előrészében Gessler áldozata bilincsekbe verve közönyösen nézte a közelgő vészt, mely őt, habár élete árán, bilincseitől volt megszabadítandó. A természet maga sem nézhette részvét nélkül ez újabb erőszakot. A tó minden cseppje felforr, s felbőszültén ide s tova hányja a kényur sajkáját, és mégis késnek a habok összecsapni a gyűlölt kormányzó feje fölött. Igen, mert az áldozat, kit G e s s- 1 e r vártömlöczébe volt temetendő, Schweicz legnagyobb fia, Teli Vilmos volt. A vihar mindinkább növekedik, sem a hajó, sem az evezők nem képesek daczolni a felbőszült tó árjaival, s csak Teli Vilmos izmos karjai mentheték meg a már-már siilye- dő hajót. A kényur feloldatja azért lánczait, s öt bizza meg a sajka kormányával. Most a habok egy perezre csillapodnak, s a sajka egy, a tóba nyúló sziklához közeledik, mikoron Teli, nyitját magához ragadva, kétségbeesett ugrással a sziklán terem, s a hajócskát hatalmas rúgással a habok közé taszítja, s hirtelen eltűnik a fenyvesek éjében. E helyen 1388-ban kápolna építtetett, hol azóta minden évben áldozócsütörtök utáni vasárnapon búcsú tartatik. A körmenet Altorfból, Úri kanton fővárosából indul ki, s Flüelenben zászlókkal felékesitett hajókra szállva, egyházi énekek zengése között zarándokol a helyre, hol egykor Teli Vilmos szabadságát visszaszerezvén, véghezvihette a tényt, mely Schweiczot elnyomóitól örökre megszabadító. Kevés idő múlva Flüelenhez értünk, s a hajóból kiszállva, elhagytuk Schweicz eme történeti emlékű tavát, melynek csendes fölszinét két órai utunk alatt csak a hajó evezése zavarta meg. Ezt szemlélve alig hihettük, hogy az néha szélvészdulta tengerként dühöng, mikoron számos emberéletet kíván áldozatul. A tó, melynek vize, miként a rege mondja, nagyrészt a közelében elesett hősök véréből alakult, fenékig felháborodik, valahányszor Schweicz gyermekei között belviszály dúl, s habjai egészen csak akkor csendesednek le, ha a béke elszáradt olajága újra kizöl- dűl partjain. L—s. Gy. A samum. Hányszor dicsérék a Dél örökkék egét ! hányszor magasz- talák Kelet megható csendjét! hányszor lefesték a költők a pálmaerdők isteni nyugalmát ! pedig ama mindent boldogító éghajlatnak is megvan saját komolysága, komorsága, még borzasztó- sága is. Nálunk is vannak viharok, és pedig, mint az 1861. és 1863- diki nyár bebizonyitá, jelentékeny erejű és dühöngő gyorsaságú viharok. A sok kitekert és elhasadt fa, melyet szemlélheténk, kétségkivüli bizonyságot nyujta erről. De az ily vihar elől el lehet menekülni, ha az ember valami erős épületet keres föl ; vagy ha esetleg erdőben van, a bozót alá búvik, vagy ha egyenesen a földrej fekszik, ha az a szabad ég alatt találja. De ki segít, ki oltalmaz a puszták vihara ellen ? ! A puszták csak azon tartományokban vannak, a hol egykor a legmagasabb műveltség honolt. A hol a természet még ösere- jében működik, ott nem lehet sivatag. A sivatagok csak évezredek alatt, s akkor is csak úgy származnak, ha az erdöirtások következtében a források kiapadtak, az alsóbb növényvilág elenyészett, s végre minden állat kiveszett. A levegő élenyének behatása következtében lassanként szétoszlott a kemény kőszirt, miután belseje felé mindegyre porladozott, s igy képződött azon roppant mennyiségű homok, mely oly sok ezer meg ezer négyszög mérföldet föd örök időktől, s azt az emberi ész minden törekvései daczára örökre haszonvehetetlenné teszi. A sivataghomok oly finom, mint porzónk. Vöröses vagy vöröses sárga, és egészen kovarcz vagy kovából áll. Mindnyájan ismerjük a kova keménységét, mindnyájan tudjuk, hogy kovából készítik az üveget, a mely oly erős anyag, hogy a folysavat kivéve, minden savnak, még a királyviznek is ellentáll, a mely előtt pedig az arany is meghajolt ; s mégis leterült ez a kovaszikla a légkör befolyása alatt, és szétmálló, folyó porrá vált, a melyből csak ősrégi emlékeink, mint a pyramisok, mint Ninive romjai, Palmyra, Tentyris, Hermopolis, Edfu sat. állanak ki, mintegy intőjelei az emberi felfuvalkodottságnak, és mintha mondani akarnák : Őrizkedjetek a nagy városoktól ! Hol egykor Babylon állt, ott most kietlen romhalmaz hever, a mely közt csak a sakál üvölt. A sivataghomok tulajdonkép sohasem nyugodt. Legjobban láthatni ezt Egyiptom félig ledőlt romjainál, mert a legenyhébb légfuvalomnál is szalad, csúszó oszlopokat képezve, melyek gyakran több öl hosszaságuak és lefelé mindegyre szélesednek, mig végre az egész összetorlódván, mintegy fáradtan megáll. —
