Eger - hetilap, 1863
1863-10-29 / 18. szám
141 T A R C Z A. Hullócsillagok, tűzgolyók és meteorkövek. III. Meteorkövek (leb- vagy égkövek). Régi krónikákból tudjuk, bogy bajdarában sok helyen kőesőket tapasztaltak, sőt a classikai ókor ősidejéből is hasonló tudósításokat ismerünk. Az ó görögök bizonyos köveket „báty- liák“-nak neveztek; ezek az égről hulltak volt le,s azért szentnek tartattak és nagy tiszteletben állottak. Zeusnak (Jupiter) tulajdonított ily kövekről több régi remekíró tesz említést; egy ilyen kő, melyről hiszik, hogy Krisztus születése előtt mintegy 1500-dik évben esett le az égről, Kréta szigetén őriztetett ; róla s egy vastömegről, mely Kr. el. 1168-dik évben az Ida hegyre hullott s szentnek tartatott, a hires parosi márvárykrónika világosan tesz említést. Plutarch, Plinius és mások nagyszerű kőesőről beszélnek, mely Aegos-Potamosban, a thrácziai Chersonesben hullott, Kr. szül. el. 704. vagy 705-ik évben a hires Ancyle hullott le az égről, egy fénytelen és szabálytalan vasdarab, melyet Numa Pom- pilius paizsnak nyilvánított, róla hirdetvén, miként Jupiter azt palladium gyanánt hajította volna le az égről, s melyhez a jóslat Rómának a földfölötti uralmát kötötte. 654-ben Kr. sz. e. az albani hegyre esett le az égről egy kő; 206 és 205-ben Kr. sz. el. Plutarch szerint tüzes kövek hullottak le az égről, Plinius szerint pedig 56 vagy 52-dik évben Kr. sz. el. Lukániában taplós vas esett le az égről. A középkori időkből tudjuk, hogy a kalifák és mongol fejedelmek égről hullott vas- tömegekből kardokat készíttettek maguknak, és hogy Cortez Nándor, Montezuma birodalma meghódítójának kísérői tulajdon szemeikkel látták Cholulában a lebkövet, mely a nagy gúlára esett volt. De mi több, fel van jegyezve, hogy 1511-ki szept. 4-én Cre- mában egy, 1650-iki évben Milánóban egy másik barát, 1674-ben két svéd hajóslegény Uttettek az égről hullott kövek által agyon, így tehát a tény, hogy meteorkövek esnek, a legrégibb idők óta történeti tudósítások által van bebizonyítva. De nézzük most az újabb időket. 1794-dik évi junius 16-án esti 7 óra felé Siena környékén egy hosszúkás gömbölyű, egészen elszigetelt, sötét felhő emelkedett, melynek reudkiviili tekintete félelmet gerjesztett. Egyszerre iszonyú durranások és villámlás közt, melyeknél a felhőből egyszersmind füst és köd tört ki, nagymennyiségű izzó, salakszerü kő esett le, melyek közül a legtöbb csak apró volt, nehány azonban több fontnyi sulylyal birt s röfnyi mélységre a földbe fúródott. Egy közülök egy gyermek kalapszélére esvén, azt megpörzsölte; mások fákra esvén, a leveleken izzóságuk nyomait hagyták hátra ; egy nagy pedig tóba esvén, a víz messzire kifecskendett s későbben azon helyen, hol a kő beesett volt, forrni kezdett. 1795-ben deczember 13-án Woldnew- tonban Yorkshire megyében nagy zajjal egy 56 font nehézségű tömeg esett le, mely a földbe 21 ujjnyira benyomulván, még meleg volt, mikor felvették, kívülről fekete, belül pedig fényes részecskékkel vegyülve volt s kénkőszagot terjesztett. Daczára annak, hogy az ó, közép és újabb korból a köesök emléke fenmaradt, sőt hogy a legújabb korban is több helyen a tény, hogy lebkövek hulltak, hiteles személyek által bebizonyít- tatott, mégis csak Chladninak sikerült, annyi és oly meggyőző bizonylatokat összegyűjteni, hogy 1794-töl fogva, legalább a német tudósok közt, azon tény valódiságán, hogy az égből kő- nemű tömegek csakugyan esnek le, egy sem kételkedett többé; holott C hl adni nyomozásai és asienai köesö előtt,a 18-ik századbeli bölcsészet a lebkövek létét lenéző orrfintorgatással egyszerűen tagadni jónak, sőt egyedül helyesnek találta. Igaz is, hogy sokkal könnyebb kétleni és tagadni, mint észlelni és kutatni, azt nem csak itt, hanem még igen sok más esetben is tapasztalhatjuk; s nem tudom, mi ártott többet az emberi nem haladásának, a birálatnélküli hiszékenység-e, mely mindent elfogad, vagy az orrfintorgató kétkedés, mely tényeket is elveket is tagad a nélkül, hogy azokat alaposan nyomozná. E hibás kétkedési vágyhoz Francziaországban — a lebkö- veket illetőleg — sokáig ragaszkodtak. Mert midőn Biot, a hires természetbúvár, a némettudósok nyomozásai alapján, a fran- czia akadémia ülésében a meteorkövekröl akart volna értekezni, előadását a hallgatók mormogása és susogása szakitá félbe, s az elnök által azon megjegyzéssel mellöztetett el : miként nem méltó a tudományhoz, ily gyermekregékkel foglalkozni s méltatlankodás, ilyenekkel terhére esni a franczia tudósok legjelesebb gyülekezetének. Nem nagyon sokára azonban ezen jelenet után, olyasmi történt Francziaországban, mi a franczia tudósok gőgös hitetlenségét megtörni, a német tudósok nyomozásait igazolni, és a Biot ellen elkövetett durva bántalmat megboszulni igen is képes volt. Történt t. i. 1803. évi april. 26-án francziaországi Orne megyében Aigle városka közelében, hogy a meteorkövek záporként estek. A franczia kormány Bio tót, az akadémia által kigunyolt tudóst, ki egyébiránt egyike volt ez ország legjelesb természetbúvárainak, küldötte ki, hogy a helyszínén vizsgálja meg az esetet. Biot a tünemény nyomait 15 franczia mérföldnyi félmérőjü területen követheté. Nyomozása összevágott a lakosok vallomásé val, mely arra ment ki, hogy april 26-án borzasztó kőeső ijesztette volt e vidéket. Azon helynek kiterjedése, hová a legtöbb kő esett, hosszban harmadfél, szélességben egy franczia mérföldet tett. A leesett kövek száma 2,000-re ment, súlyok 17'/2 fonttól 2 nehezékig változott. Alkatrészei a többi lebkőéivel megegyeztek. Nagyszámú ilyen kő Párisba vitetett, hol velők formaszerü kereskedést űztek. Az esemény egyébiránt a következő körülmények közt ment végbe. Az említett napon, teljesen tiszta ég mellett, rögtön villámlott s iszonyúan mennydörgőit, a város fölött egy kis felhő keletkezett, melyről senki nem tudta, hogy honnan jött, belőle egy nagy tűzgolyó indult ki, hosszú vörös Us- tököt hagyván maga után, a tűzgolyó végre megrepedt s szerte- széjjel köveket hullatott. Most már a tény meg volt állapítva, az agg rege tudományosan bebizonyult, többé el nem tagadható ténynyé vált s nagyobb figyelemre méltatott, melynél fogva 1806. évi marcz. 13-án Alaisban, 1810. évi nov. 23-án Orleans melletti Charsonvilleban, 1812. évi april. 10-én Toulouse mellett, 1812. évi aug. 5-én Chan- tonaisban, 1814. évi szeptemb. 5-én Agénban, 1818. évi febr. 15-én Limogesban, 1821. évi jun. 15-én Juvenasban, 1822. évi junius 3-án Angersban, 1822. évi szept. 13-án pedig Basseban észlel- tetett. Annyi kőeső tapasztaltatott 1803. és 1822. közt egyedül Francziaországban; ugyanazon idő alatt azonban Angol-, Német-, Orosz- és Olaszországban is 57 lebköesö észleltetett s állapíttatott meg tudományosan ; s Humboldt valószínűnek tartja, hogy egyre- másra naponkint 2, évenkint közel 700 lebko hull a földre. Ezen köhullások közül azok, melyek a tengeren, a sarkvidékeken, pusztákon és őserdőkben, továbbá a vad és műveletlen népektől lakott tartományokban történnek, ismeretlenek maradnak, sőt még egy sűrűén lakott országban is észrevétlen maradhat az oly me- teorkőesés, mely erdőn, vagy szántóföldön történik, ha a meteor- kö {mélyebben behat a földbe, mint a szántóvas szokott benyomulni. 1847-dik évi jul. 14-én Csehországban is, Braunau városa környékén, történt lebkőesés, mely tünemény Pollák főerdésztöl pontosan leíratott s ki nem emlékeznék azon lehköesésre, mely-
