Hegyi Ádám (szerk.): Összeírások és egyházlátogatások a Békési Református Egyházmegyében 1721 és 1820 (1831) között - Editiones Archivi Districtus Reformatorum Transtibiscani 26. (Debrecen, 2022)

3. Jelentések és beszámolók

* JELENTÉSEK ÉS BESZÁMOLÓK * lerakta a presbitérium alapjait is, mert gondnokot és egyházfit is felesketett. Templom építése ekkor még nem került szóba, elegendőnek tartotta a desz­kából ácsolt imahely karbantartását. Beszámolóját végül azzal zárja, hogy véleménye szerint egy gazdag, erős egyházközséggé fog Debeljácsa fejlődni, és az vonzó lesz a gyülekezetét kereső lelkipásztorok között.76 A debellátsi ref[ormata] ekklézsiának 1795-diki vagyis felállásakori állapotja A Debellátsra szolgáló instructio és az annak punctumira tett relatio77 A debellátsi újj lakosoknak belső állapottyokra nézve jó rendben való szedet - tetésekre szolgáló instructio I. Kérdeztessenek meg: 1 -o. Debellátsra nagyobb részént honnan mente­nek lakni. 2-0. Hány a gazdáknak száma. 3-o. Ha közöttök arra alkalma­tos ember találtatnék, conscribáltassék a lelkeknek száma. Azok között hányán lehetnének oskolában járható fiúi és leány gyermekek. II. Kimérettetett-e már a templomnak, a parochialis házaknak és az osko­­lá[na]khellyek. III. Mikorra reménlhetik, hogy a prédikátor és a rector házaikat elkészét­­hetik. N[ota]b[ene]: sürgetni kell őket, hogy a prédikátor és a rector házainak falait mentői hamarébb verjék meg, amelyre egy hét alatt reá is mehetnek, ha eggyező akarattal rajta lésznek, hogy így a midőn az átsok elérkeznek, még ez ősszel fedél alá is vétessenek. IV. Mitsodás prédikátort kívánnak. Interimalist-e, amint másszor előttem emlétettek, v[agy] p[e]d[ig] ordinariust? Akármelyiket kívánnyák, szük­séges lészen mindeniknek fizetését meghatározni. N[ota] b[ene): mint­hogy a házaikat készetgetik, e jele az ott lejendő megmaradások[na]k. A felséges királyi administratio is már most reá fogja magát venni, hogy a belső személyeknek fog fizetni. Jobb lesz nékiek ordinarius prédiká­torról gondolkozni, és e dolgot szükséges leszen a generálisnak is meg­­emléteni. Ha p[e]d[ig] ebben meg fog az administratio eggyezni, a belső személyek fizetéseket írásban adja ki. V. Megnyervén ezt, határozzák meg magokat: hát magok a lakosok a stólán kívül mitsoda praestatiokat fognak a prédikátornak, s mesternek tenni? Nevezetesen a földjüket meg fogják-é munkálódni? Tűzifát v[agy] 76 Ezt a forrást 2017-ben már közöltük: Hegyi, 2017,26-31. 77 Régi jelzete: 1795 A-XIXb2 55

Next

/
Oldalképek
Tartalom