Emődi András (szerk.): Az Érmelléki Református Egyházmegye történeti névtára 1849-ig - Editiones Archivi Districtus Reformatorum Transtibiscani 25. (Debrecen, 2022)

Rektorok, préceptorok és leánytanítók

vei, Margittá 25-el, Szalacs 16-al, Asszonyvására 15-el, Szentimre 9-el, Álmosd és Micske egyenként 8-al.

Az 1763 (és különösen 1770) után bőségesen fennmaradt forrásaink okán 1849-ig folyamatos rektori és leánytanítói névsorokat tudtunk összeállítani minden egyházközségünk esetében, további mintegy 775 személyt lajstromba állítva.

98 rektor a későbbiekben traktusunk lelkésze lett, ezek közül 82-en a „folyamatos lelkésznévsor” idejéből. Ez azt jelend, hogy a 18. század folyamán és a 19. század első felében szolgáló papjainknak mindössze 26—27%-a volt ordinációját megelőzően érmelléki iskolarektor is.

Mindösszesen — a kezdetektől 1849-ig - 999 rektor, préceptor és leánytanító nevét vehettük fel történeti névtárunkba. Közülük 770-et azonosítottunk a Debreceni Református Kollégium hallgatóinak névsoraiban.

Elemi szintű, triviális iskolát a traktus szinte összes egyházközsége működtetett, forrásaink szerint legalább a 18. század derekától. Mindössze az anyagiak és a lélekszám tekintetében is igen gyenge lábakon álló Apátkeresztúr és Vedresábrány jelentettek kivételt. Az előbbi csak 1821 után alapított rektori hivatalt, az utóbbi pedig hosszabb időszakokra léviták igénybevételével próbálta megoldani az oktatási feladatokat. Az egyházmegye egészére vonatkoztatva is igaz, hogy kizárólag az 1770-es évektől fennmaradt vizitációs jegyzőkönyvek részletes elemzése adhatna tiszta képet arról, hogy hol, mekkora gyermekseregnek és milyen színvonalon oktattak falusi iskoláinkban. Számadatok tekintetében annyit azért jeleznénk, hogy a legnagyobb lélekszámú egyházközségünkben — Diószegen — általában 150—250 fiú és ugyanannyi leány tanult egy időben. Szalacson többnyire szintén 100 feletti volt a fiú tanulók létszáma, a leányoké 70—90. Folyamatosan magas és kevésbé ingadozó tanulói létszám volt Bagamérban, Nagyiétán, Margittán, Szentmarén és Székelyhídon is. A tanulók száma az egyházközség lélekszámának is függvénye volt, így a közepes nagyságú eklézsiáinkban a 18/19. századok fordulóján általában 40—60 fiú és (jó esetben) ugyanannyi leány, a kisebb létszámúakban mindössze 20—40 tanuló ült a padokban. Az iskolába járási hajlandóság a sokakat sújtó szegénység mellett nagyban függött a lelkész, a rektor és/vagy a leánytanító erélyességétől is. Vizitációink nem egyszer jelezték, hogy adott településen éppen senki sem jár iskolába, vagy a tanító alig maroknyi gyermekkel vesződik. Ez alól természetesen kivételt jelentettek nagyobb, minden tekintetben több lehetőséggel bíró eklézsiáink.

A rektorok közel kétharmadát „egyszeri rektorok”-nak neveztük el. Ok névtárunkban egyetlen alkalommal (egyetlen szerepben) tűnnek fel, ugyanis a debreceni anyakollégium felsőbb évfolyamaiból, esetenként azt már teljes egészében abszolválva kerültek ki traktusunk valamely rektóriájára ritkábban egy,-70-