Emődi András (szerk.): Az Érmelléki Református Egyházmegye történeti névtára 1849-ig - Editiones Archivi Districtus Reformatorum Transtibiscani 25. (Debrecen, 2022)
Az Ermelléki Egyházmegye egyházközségei és lelkészei
Asszonyvásárához tartozó Véd-pusztán például 1840-ben egyeden református élt, az Érábrányhoz tartozó Dédán 1810-ben 3 lélek, a Bagamérhoz tartozó és korábban anyaegyház Kenézen 1803-ban mindössze egy család, Selénden pedig 2 család, a Bályokhoz tartozó Száldobágyon 1840-ben 3 lélek, a Félegyházához tartozó Gyapoly-pusztán 1830-ban 6 lélek, a Margittá melletti Terebesen 1830- ban 4 lélek, Micske számosabb filiájában az 1820—1840 közötti időszakban összesen tíz lélek, Mihályfalva jelentősebb szórványában - Bánháza-pusztán - 1831-ben 14 család, a Poklostelekhez tartozó Sásteleken és Nadányteleken 1820- ban 12 és 17 lélek, a Szalacs melletti Vasadon 1830-ban 14 lélek, a Szentjobbhoz tartozó és jelentősebb református múlttal rendelkező Csanáloson 1821-ben mindössze 6 lélek, Széplak négy filiájában 1848-ban összesen 19 lélek, végül Tóti szórványaiban, Cséhteleken 9, Bozsajon 8, Papfalván 8, Almaszegen 4 és Bodonoson 7 református lélek élt 1840-ben. A traktus további, mintegy húsz anyaegyházközségének soha sem voltak számbavehető filiái, szórványai. 3 A kisebb lélekszámúnak számító és egymás közelében fekvő Apátkeresztúr, Monospetri és Vedresábrány ugyan többnyire anyaegyházakként működtek, időnként azonban az anyagiak okán egymásnak leány- vagy társegyházai lettek. E helyzetből adódóan a traktusban egyedül itt találkozhattunk lévitákkal (ld. adattárunkban). Összegezve a fenti információkat, a 18. század dereka után az Érmelléki Egyházmegye anyaegyházközségeinek a száma 38 (a billegő jogállásúak valamelyikével néha 39) volt, három jelentősebb leányegyházzal és mintegy harminc jelentéktelen szórvánnyal. Az 1821/1822. évi Generális Konvent határozata nyomán a szám nem módosult, ugyanis a debreceni traktushoz csatolt Pocsaj és Vértes helyett két másik egyházközséget kapott, Magyarkécet és Piskoltot a középszolnoki traktustól. Általában a 18. század első harmadának végétől tudtuk hiány nélkül összeállítani az egyes egyházközségek lelkészeinek folyamatos névsorait. Kivételesen Diószegnek már 1600-tól, Semjénnek 1697-től, Szalacsnak 1699-től, Bagamérnak 1700-tól, Margittának 1706-tól, Monospetrinek 1711-től, Érábránynak 1712-től és Székelyhídnak 1713-tól kezdve ismerjük az összes lelkészét. E 18. századi időszaktól kezdve legfőbb forrásaink immár az anyakönyvi bejegyzések, az 1823—1826 között összeállított eklézsiatörténetek és — az 1770 utáni teljes időszakra vonatkozóan — a traktus vizitációinak és gyűléseinek jegyzőkönyvei. Bár kisebb mértékben, de erre az időszakra is hasznosíthattuk az 93 93 Adony (Ér-), Albis, Álmosd, Bogyoszló (Ér-), Csokaly, Gálospetri, Keserű (Ér-), Kiskereki, Kokad, Köbölkút (Ér-), Nagyiéta, Olaszi (Ér-), Ottomány, Pocsaj, Semjén (Ér-), Szentimre (Hegyköz-), Szentmiklós (Hegyköz-), Tárcsa (Ér-),Vajda (Bihar-), Vértes.-43 -
