Emődi András: Az Érmelléki Traktus egyházközségeinek 1823-1826 között összeállított históriája -Editiones Archivi Districtus Reformatorum Transtibiscani 21. (Debrecen, 2018)

Csokaly

* CSOKALY * eleibe: Pastores Animarum fuerunt Ecclesiae Csokaiensis ab Anno 1725 ~ postquam iterum Coloni residebant locum hunc: Vs Rer. D. Paulus Pákos^dy etc. — Mitsoda kútfőből tudhatta ezt néh. Tiszt. Oláh András, maga nem jegyzetté fel, de 1758ban kezdvén itt Predikátorságát: kitanulhatta ollyan Halgatóitól is, kik legelsőbe jöttek ide lakni, s még 1758ban éltek. Vagy talám a Fellyebb emlitett Contractuson épitett. Akárhonnan vette állítását, az annyival hihetőbb mivel a Csokalyi Reformata Ekklésiának Úr Asztalához való Ruhái közzűl egygyre, mely még most is ép és használható, arany betűkkel körös körűi e van ki varva: Halász Istvánné ajándékozta a Csokalyi Ekklésiának. Közepére pedig ez: Anno 1727. — Igaz ugyan, hogy ha ezenn Ruhának régiségéből akarjuk megállapítani a Csokalyi Ref. Ekklésia kezdetét: úgy néh. Tiszteletes Oláh András két esztendőt hibázna annak meghatározásába. De ha meg gondollyuk, mely lassan gyarapodhatik e világon minden Dolog, és mely késedelmesenn megyen elő a tökéletesség felé: úgy ezenn két esztendőt számba se vehettyük, sőt sokalhattyuk, hogy illy hamar, oly munkás, és drága ajjándék volt az első /deghihetőbben contribuens személytől, minthogy a Tek. földes Urak közt Halász nevű nints, s nem is volt:/ azon Úr Asztalára való Ruhák közzűl mellyekkel már most e Sz. Ekklésia bővölködik. Annyival inkább, mivel ugyan tsak itt Csokalyon az Úr Asztaláról a Győri Cserép edényeket, tsak 1733ba 1737be és 1748ba válthatták fel az ón pohár, ón kanna, s ezüst Pohár az alább megnevezendő személyeknek Keresztyéni buzgoságokból. Annakokáért, mind a Lakosoknak fellyebb említett contractusa, mind Néh. Tiszt. Oláh András Jegyzése, mind bizonyos tekintetbe a Néhai Halász Istvánné által az Ekklésiának ajándékoztatott szép gyólts Keszkenő, ara mutatnak, hogy Csokalyon 1724bc vagy inkább 1725be zendült meg legelőször az Isten igéje, még pedig Reformatus Prédikátor szájából, és az óltától fogva is, mind ekkoráig, Református Prédikátornál egyéb itt nints, mivel mind földes Urai áttallyába mind Reformátusok, mind közlakossai — ki vévén egynéhány mostanság ide szivárgott Nemegygyesült ó hitű Oláhokat. §.2. A Templomról. Toronyról, és Harangokról. A Csokalyi első Templom Patitsból volt fonva, és sárral jó vastagon bé mázolva. A Torony fából építtetett, mind ez, mind amaz a Fiú Oskola Telekjénn, mint ezt élő emberek bizonyíttyák. Ezenn Templom szinte fél század lefolyása után vagy nagyon meg romladozott, vagy szűk volt a Halgatók számához képpest, mert ekkor az Ekklésia más Templom építésébe szorgalmatoskodott, a mi onnan világos, mivel az 1755be- 55 -

Next

/
Oldalképek
Tartalom