Emődi András: Az Érmelléki Traktus egyházközségeinek 1823-1826 között összeállított históriája -Editiones Archivi Districtus Reformatorum Transtibiscani 21. (Debrecen, 2018)

Kokad

* KOKAD * Kaszálló 12 falcastrum. Minden Jugerumba s^mlaltak a méréskor 1100 quadrat ölet. Scala Geometrica 600""'" orgiarum Viennensium, perJoannem Koffer, Geometram. Ezenn Extractusból láthatni, hogy az lso és 3dlk fordulóba van nyóltz nyóltz köblös és két vékásnál is szaporább szántó föld, a 2dlk fordúlóba pedig, noha a Nagy Méltóságú Gróf Zichy Ferentz O Excellentiájának, mint mostani Földes Uraságnak Fundualis Könyvébe, meg van a 8 köblös és 5/8 határozva, mindazáltal, tsak négy köblös van az Ekklésia ususába, és ezen fordúlóba, a mappába is tsak 4 köblös van ki szakasztva s rajzolva, és a másik négy köblös, per conniventiam, a Notarialis Ház utánn excindálódott, a mit kevés idő múlva ki tapasztalván a Gróff Ö Excellentiája, s azt mondván, hogy a Notarialis Ház után föld nem competál, mivel ád a Nótáriusnak O Excellentiája két két köblös földet, tehát, két föld nélkül maradt közembereknek assignálódott az a négy köblös föld, mely az Ekklésia másik négy köblössével egy tagba volt ki szakasztva az Melt.gos Gróf O Excellentiája kegyes Intentiója szerént. A mely föld, /:mivel a gondadan Elől Járók, vagy önként, vagy tudadanságból el halgatták a Parochialis négy köblös földjének el idegenitését:/ mind eddig mások birtokába van. Ennek lehető viszsza nyeréséért kevés idő múlva esedezni akar az Elől-Járóság a Méltóságos Földes Uraságnál. A Szántó Földeket, minden dézma nélkül használják a Prédikátorok. Ezen Parochialis Földek közzül, négy négy köblöst az Ekklésia kéttzer meg szántat s bé vettet, négyet pedig a Prédikátor maga miveltet. Tavaszi vetés alá pedig, a mellyik calcatura esik, rend szerint mind megszántatja az Ekklésia, mivel (:a mint a Conventionalis tartya:) hat vékás, dohány, dinnye, és kender földeket kéttzer kéttzer tartozna meg szántami, de ezek már most nem lévénn, hejjettek ugyan tsak hat vékás földet másutt kéttzer meg szántat. Ezt szoktuk a Tavaszi szántásba forditani, mikor a két egészsz calcatura esik tavaszi vetés alá. A Parochialis földek utánn competáló, úgy mint 12 ember vágó kaszálló is van, de a mely, erdőből lévénn néhány contribuensekével, és Graeco Catholica, vagy Ruthenica Ekklésiájéval együtt ki szakasztva, nem igen használható, és mindenképpen maga múnkáltatja a Prédikátor, semmi segittséggel nem lévénn az Ekklésia. A Rectoralis Ház utánn van 3 fordúlóba két két köblös földnél valamivel szaporább dézma nélkül való szántó föld, és ugyan annyi köblös mindenkor használható szántó föld másutt kaszálló hejjett, a nemeseknek kaszálló rét hejjett ki szakasztatott földek rendibe.-147-

Next

/
Oldalképek
Tartalom