Emődi András: Az Érmelléki Traktus egyházközségeinek 1823-1826 között összeállított históriája -Editiones Archivi Districtus Reformatorum Transtibiscani 21. (Debrecen, 2018)

utólagos betoldásait, széljegyzeteit máig őrzi a most publikált forrás diószegi fejezete.

A kéziratok bevezető történeti adatsorainak áttekintése nyomán kijelölhető néhány közkézen forgó egyháztörténeti tematikájú nyomtatvány is, mint lelkészeink által felhasznált kútfő. Legtöbbször Debreceni Ember Pálnak az utrechti Lampe professzor által kiadott klasszikus munkáját citálták, ez mindenképpen alapműnek számított 1823 körül is, használata törvényszerű volt. Tóth Ferenc pápai kollégiumi tanár két népszerű kötete,16 17 Budai Ezsaiás Magyar ország históriája c. munkájának Debrecenben 1805 után között megjelent valamelyik kiadása, az előbbi testvérbátyának, Budai Ferencnek életrajzi lexikona,1 Bőd Péter Smimai s^ent Polikárpusa. és Magyar Athenasa. ugyancsak a lelkészi kézikönyvtárak zömének kötelező tartozéka lehetett, ám Poklostelek és Szentmiklós lelkészei a 13. századi váradi tüzesvaspróbák jegyzőkönyveinek Bél Mátyás által közreadott szövegére is hivatkoztak, Szalacson pedig többek között Weszprémi István IriographiayAxn. A diószegi Fazekasék mindenkinél nagyobb apparátussal dolgoztak, az említetteken felül például az 1567. évi debreceni Hitvallás szövegét, Forgách Ferenc történeti munkáját, és más, a korban nehezebben hozzáférhető nyomtatványt is felhasználtak munkájukhoz. Ok kivételesen nem csak az egyházközség levéltárát böngészték át, hanem a diószegi városi archívum és a debreceni kollégium levéltárában is igyekeztek ottani vonatkozások után kutakodni. Néhány egyházközségi história végén utólagos kiegészítés található a római katolikus 1824. évi váradi sematizmus vonatkozó adataiból, mely kiadványt egyébként többnyire lelkészeink is ismerték, hiszen többen is hivatkozták. Csétsi János segédesperes az 1834. évi földrengés helyi következményeire vonatkozó sorait jegyezte be, utólag.

Az egyes eklézsiák és települések keletkezésére és korai történetére vonatkozó megmosolyogtatóan naiv, tudálékos elképzeléseket (pl. Kiskereki, Margittá), ugyanakkor a fennebb említett kézikönyvekből kiolvasható, a kor történettudományának szintjén álló adatsorokat, és igazán tudós vénával megírt történeti összefoglalókat egyaránt olvashatunk közreadott kézirataink között. Képzettebb, tágabb látókörű lelkész szerzőink egy része jelentősebb okleveles apparátust használt (Bagamér, Diószeg, Olaszi), vagy éppenséggel saját régészeti megfigyeléseken alapuló elmélettel állt elő (Széplak). Közölt forrásunk azonban nem e bevezető

16 TÓTH Ferenc: A Magyar, és Erdély országi protestáns ekklésiák históriája. Komárom, 1808; TÓTH Ferenc: A helvét jai vallástételt követő túl a tiszai superintendentzjában élt református püspökök élete, e jelen való időkig lehozva. Győr, 1812.

17 BUDAI FERENC: Magyarorsgág polgári históriájára való lexicon ... Nagyvárad, 1804-1805.

X