Szabadi István (szerk.): „Mindenek jó rendel és ékesen légyenek Ti Közöttetek...” A Békés-Bánáti, Bihari, Érmelléki és Nagybányai Református Egyházmegyék vagyonösszeírási jegyzőkönyvei 1809 - Editiones Archivi Districtus Reformatorum Transtibiscani 19. (Debrecen, 2016)
Bihari Egyházmegye
* BIHARI EGYHÁZMEGYE * (KÖRÖS)N AGY HARSÁNY Mi alább írtak, a Nagy Harsányi Reformáta Sz. Ekklésiának Elöljárói a Fő Tiszteletű Superintendentiának rendeléséből elő akarván adni, mitsoda ingó, s’ ingatlan jószágokat bírjon most meg nevezett Ekklésiánk mint tulajdonit, a következő pontokba kívántuk elő számlálni. 1° Vagyon egy téglából 1800dlk esztendőben épült Templomunk, abban asztal ’s az asztalhoz való Eszközök, úgymint egy czin tál, egy czin tányér, egy czin pohár, 3 Kanna, egy keresztelő edény. Vágynak az asztalra való keszkenők. 2° Vagyon egy téglából 1788dlk esztendőben épült Tornyunk, abban 2 harang, eggyik 172[?], a’ másik 1757dlk esztendőbe öntődött. Vagyon a Toronyba egy Fertályos óra. 39 Vagyon Parochiális Ház vályogból, benne 3 Szoba, Kamara, Istálló, Kert, káposzta, ’s kender Föld, és Szántó föld 10 Köblös 2 fordulóra. 4° Vagyon Fiú Oskola, benne egy Szoba, egy Classis, Istálló, Kert, káposzta ’s kender föld. Szántó föld 5 Köblös két fordulóra. 59 Vagyon Leány Oskola, abba eggy Szoba, egy Clasis, Kert, káposzta ’s kender Föld. Szántó föld 10 vékás két fordulóra. 6- Az Ekklésiának vagyon 12 Köblös Szántó földje két fordulóra. Rendes Dézmát ugyan nem, hanem in agnitionem Juris Dominalis a mi kívántatik ád. Hogy ezek így legyenek, nevünk alá írásával ’s Ekklésiánk petsétjével bizonyítjuk. N. Harsányba Mártius 6dlk napján 1809dlk esztendőben Szikszai Jósef mk. Prédikátor Balogh István Curátor msk. P.H. * Hencida Mi alább írtak, a Henczidai Reformata Ekklésiának Külső s’ Belső Elöl Járói a Fő Tiszteletű Superintendentia rendeléséhez képest elő akarván adni mitsoda Ingatlan, s’ Ingó Jószágokkal bírjon most megnevezett Ekklésiánk mint Tulajdonival, a következendő pontokban kívántuk elő adni, s’ számlálni. 64