Szabadi István (szerk.): Tiszántúli református lelkész-önéletrajzok 1942-1944 II. kötet. - Editiones Archivi Districtus Reformatorum Transtibiscani 18. (Debrecen-Nagyvárad, 2016)
Heves-Nagykunsági Egyházmegye
cs HEVES-NAGYKUNSÁGI EGYHÁZMEGYE go újvidéki lelkipásztor, országgyűlési képviselő. Buzgón részt vettem az Evengélium Keresztyén Diákszövetség, a budapesti KIÉ- munkában. A budapesti egyház megbízásából vasárnapi iskola vezető és különböző iskolákban óraadó, hitoktató voltam. Negyedéves theológus koromban egy évig lelkésze voltam a külső - Váci út és környékén általam összegyűjtött kis gyülekezetnek. Minden vasárnap istentiszteletet tartottam dr. Szabó Aladár megbízásából. Ugyanezen évben belmissziói alelnöke voltam a budapesti Bethlen Gábor körnek, ahol vezettem az összes misszói munkákat. 1911 júniusában a IV. év befejezése után július 1-re önként vállaltam B. Papp István felhívására, hogy Jászkisérre Fejes Dániel mellé kimegyek segédlelkésznek. Megtörtént a püspöki kirendelés. Szeptemberben letettem az I. lelkészképesítő vizsgát. Szeptember 1-től október 31-ig tanítókáplán voltam s vezettem a II. osztályt. November 1-től erről lemondtam s 1912 szeptemberéig csak segédlelkészi szolgálatot végeztem és az iparostanoncok vallásoktatását. 1912 szeptemberében Baksay Sándor püspök Budapestre a Kálvin-térre, Petry Elek mellé rendelt káplánnak. Ez az állás jó iskola volt egy fiatal lelkész részére. Minden munkában részt vettem. Igehirdetője voltam a Kálvin-téri templom és a Józsefvárosi, Tavaszmező-utcai gimnázium tornatermében lévő gyülekezetnek. Részt vettem a KIÉ munkában, lelkészi hivatal vezetésében, katonai és polgári foglyok, az összes kórházak, klinikák lelki betegeinek gondozásában. Sok cikket írtam a Budapesti Hírlapba, Pesti Hírlapba és az összes egyházi lapokba, főmunkatársa lettem a Protestáns Egyházi és Iskolai Lapnak, amelyet nyári vakációban szerkesztettem is B. Papp István kérésére és helyettese képen. 1913 szeptemberében letettem a II. lelkészképesítői vizsgát jeles eredménnyel. Vizsgám utána a losonci református egyház Sörös Béla indítványára másodlelkésznek egyhangúan meghívott. Nem fogadtam el. 1913 decemberében meghívott rendes lelkipásztorának a budafoki református egyházközség. Ezt az állásomat 1914. március 1-én foglaltam el. Ez állásomban megszerveztem az összes missziói munkát, Budafok, Albertfalva, Kistétény, Nagytétény összes iskoláiban magam végeztem a vallástanítást. Dolgoztam az összes egyházi lapokban. Három munkám, úgymint „Koszorú” füzet jelent meg a Protestáns Irodalmi Társaság kiadásában. Ezek: Napóleon vallástétele, a Japánok Apostola, Élet a halálban, a világháború kitörése előtt, 1914 tavaszán lelkésszé szentelt Baksay Sándor püspök a Kálvin-téri templomban. A világháborúval járó sok munkát végeztem, a katonák számára külön új munkaágakat vezettem be. 1915. október 1-i hatállyal állásomat az illetékes egyházmegyei és kerületi elnökségek és két presbitérium egyező akaratából megcseréltem Murányi János mezőtúri belvárosi lelkész állásával. 1915. október 3-án mezőtúri állásomba beiktatott Győry Lajos, a hevesnagykunsági egyházmegye esperese. 29 éve szolgálom a mezőtúri szent ekklézsiát. 1915. október 3. óta 1933 tavaszáig iskolaszéki elnök voltam s azóta az elnöki lelkipásztori tisztet 284