Szabadi István (szerk.): Tiszántúli református lelkész-önéletrajzok 1942-1944 II. kötet. - Editiones Archivi Districtus Reformatorum Transtibiscani 18. (Debrecen-Nagyvárad, 2016)
Szatmári Egyházmegye
cg SZATMÁRI EGYHÁZMEGYE Eo Ifj. Inczédy Márton Született 1915. ápr. 2. V.orosziban (Szatmár vm.), apja: I. Márton v.oroszi lelkész, anyja: Saja Mária. Elemi iskoláit V.orosziban járta, 10 éves korában a debreceni Kollégium gimnáziumának tanulója lett és ott is érettségizett 1933- ban jó eredménnyel. Mindvégig a Kollégiumban lakott, ahol tanulmányai révén a legnagyobb kedvezményben részesült. Gimnazista korától kezdve tagja volt a gimn. zenekarnak, amely akkor alakult újjá és bővült ki fúvósokkal. Klarinétos volt. Érettségi után a debreceni m. kir. Tisza I. tudományegyetem ref. hittudományi karára iratkozott be theológusnak. A theologia IV. éve alatt ismét a Kollégium lakója Tagja a Kántusnak, melyben 1935-36-ban protokántori, 1936-37-ben a kántusjegyzői tisztet viselte. Az első lelkészképesítő vizsgát Debrecenben 1937-ben tette, mely után segédlelkészi szolgálatot V.orosziban, Kisarban, Csaholcon, ismét V.orosziban teljesített. A II. leik. kép. vizsgának 1939-ben való letétele után ismét haza jön V.orosziba édesapja mellé s. lelkészi szolgálatra, ahol édesapjának 1942. febr. 19.-én bekövetkezett haláláig meg is maradt. Közben 1941. febr. 8.-án megnősült, feleségül vévén szatmári Feyér Zsófiát. Feyér József gyógyszerész és Kiss Zsófia leányát. Édesapja halála után V.oroszi gyülekezet egyhangú meghívása folytán atyja örökébe lépett s lelkipásztori állását 1942. márc. 28.-án elfoglalva itt szolgál máig. * Vetés Dr Koronka Pál lelkész Dr Koronka Pál jelenlegi vetési ref. lelkész született 1891. ápr. 5-én Mezőbergenye (Maros-Torda vm.) községben. Érettségit Marosvásárhelyen tett 1909. évben. Theologiát Sárospatakon végezte, a jogot Sárospatakon kezdte és Kolozsváron szerzett jogtudományi doktorátust. Nősült Sóváradról (Maros-Torda vm.) 1919 dec. 28-án Vass Máriát vevén nőül, amely házasságból három gyermek született: Sándor 1921. febr. 16., Pál 1923. febr. 12. és Erzsébet 1925. jan. 3-án. Mindhárman Csíkfalván (Maros-Torda vm) születtek, ahol 1919. ápr.-tól 1928. júl. 1-ig szolgált mint rendes lelkész, onnan Adorjánba hivatott meg (Szatmár vm) s 1939 január 16-án jött Vetésbe, ahol szolgál mind e mai napig. Vetés, 1942. június 30. * 526