Szabadi István (szerk.): Tiszántúli református lelkész-önéletrajzok 1942-1944 II. kötet. - Editiones Archivi Districtus Reformatorum Transtibiscani 18. (Debrecen-Nagyvárad, 2016)
Nagyszalontai Egyházmegye
ca NAGYSZALONTAI EGYHÁZMEGYE so ban Sarkadkeresztúron. Elemi iskoláimat Rohodon végeztem, IV. osztályból gimnáziumba iratkoztam és mint magántanuló végeztem az I. osztályt Nyíregyházán a Kossuth gimnáziumban. II. osztálytól kezdve a hajdúböszörményi Bocskay főgimnáziumban jártam s ottan is érettségiztem 1928. júniusában. A Kálvineum fiúintemátusában laktam hét éven át. 1928. évben a Debreceni Tisza István Tudományegyetem Hittudományi fakultására iratkoztam be s négy évig voltam annak hallgatója, alap és kápláni vizsgát u.o. rendes időben tettem, elégséges illetve jó eredménnyel 1930-ban illetve 1932. évben. Kápláni vizsga után Rohodon édesapám mellett teljesítettem s. lelkészi szolgálatot két hónapig majd 1932. december 1-től Vésztőn nyertem ideiglenes s. lelkészi állást 1933. március végéig, ettől az időponttól egy hónapot ismét Rohodon édesapám mellett szolgáltam, mint bejegyzett s. lelkész. Április hóban Téglásra helyeztettem mint időközi s. lelkész az akkor ott folyamatban volt lelkészválasztás tartamára. 1933. június hó 1-én ismét visszahívattam Vésztőre s. lelkészi szolgálatra s ottan működtem 1937. év október 1-ig. Vésztői szolgálatom alatt polgári iskolában hitoktatói munkát végeztem, cserkészcsapatot vezettem. 1937. októberében Sarkadra helyeztettem, ahol egyelőre egy hónapot, majd Okányban két hónapot s ismét Sarkadon 7 hónapot szolgáltam. 1938. szeptemberétől 1939. februárjáig Nyíregyházán teljesítettem v.okt. s.lelkészi szolgálatot, innen választottak meg, illetve hívtak meg egyhangúan Sarkadkeresztúrra lelkésznek, ahova Nt. Perecz István esperes úr 1939. február hó 5-én iktatott be. U. ez év júniusában feleségül vettem Elek Sándor okányi lelkész leányát Magdolnát, akivel Isten kikutathatatlan akaratából csak 10 hónapnyi boldog időt tölthettem együtt, u.i. 1940 márciusában Magduska kislányunk születésekor sepsisbe meghalt. Kislányom életben van s ő életem minden vigasztalása. Emléke örökké áldott. * Zsadány Nagy Lajos Nagy Lajos született 1905. nov. 12-én Dévaványán. Szülei Nagy Béla ref. tanító és Nagy Eszter ref. (Edesatyám salánki tanító volt, de Feketeardón Ugocsa m.-ben született, az ő szülei vagyis nagyszüleim neve volt: Nagy Lajos - ki szintén ref. tanító volt és ennek felesége tiszaújhelyi Újhelyi 456