Szabadi István (szerk.): Tiszántúli református lelkész-önéletrajzok 1942-1944 II. kötet. - Editiones Archivi Districtus Reformatorum Transtibiscani 18. (Debrecen-Nagyvárad, 2016)

Nagykárolyi Egyházmegye

cg NAGYKAROLYI EGYHÁZMEGYE so lett Hegyközszentimrén 1909. júl. 11.-én, ott szolgált 14 évet. 1923. szept. 30.-tól lett Kaplonyi lelkész, itteni szolgálati éveinek száma 19. Úgy az érmelléki, mint a nagykárolyi egyházmegyében több tisztséget viselt, legutóbb 1931-1941-ig egyhm. tanácsbíró volt a csonka nagykárolyi egyházmegyében. Lelkészsége alatt az iskola tanterme kibővíttetett, s az 1857-ben Kováts György lelkészsége alatt épült csonkatorony és a templom renováltatott, illetve felemeltetett. A román megszállás alatt sok üldözésben volt része a megszálló hatóságok által, több ízben hadbíróság előtt is állott. Több évig a Magyar Párt nagy károlyi járási tagozatának alelnöke volt. Kaplony, 1942. okt. 28. * Kántorjánosi Gönczy József 1912. szeptember 2-án foglalta el állását. Született Kistárkány (Zemplén vm.) községben 1876. április 29-én. Édesapja Gönczy József, édesanyja Bartók Juliánná. Foglalkozásuk kisbirtokos. Elemi iskoláit Kistárkányban, a gimnáziumi előkészítő osztályt, gimnáziumot és theológiát Sárospatakon végezte. Oklevelét 1898 júniusában szerezte meg. 1898. július 1-től 1901. augusztus 1-ig Tiszalökön volt segédlelkész. 1901-től 1912. szeptember 2-ig nyíribronyi, attól kezdve máig is kántorjánosi lelkipásztor. Felesége Flajdú Juliánná. Született Gombán (Pest vm.) 1877. július 1-én. Házasságot kötött Tiszaladányban (Szabolcs vm.) 1901. október 2-án. Gönczy József volt iskolalátogató, egyházmegyei számvevő e.m. tanácsbíró s. egyházkerületi képviselő. Gyermekei nincsenek. Felesége testvéreinek hat árváját neveltette, jövőjükről gondoskodott. Kántorjánosi, 1942. augusztus havában. * Krasznaszentmiklós Veress László Született 1894. november 21-én. Középiskoláit Szatmáron végezte 1914. év június 28-án. Teológiát Debrecenben végezte 1917. évben, első lelkészképesítőt 1917. évben, második lelkészképesítőt 1923-ban Debre­416

Next

/
Oldalképek
Tartalom