Szabadi István (szerk.): Tiszántúli református lelkész-önéletrajzok 1942-1944 II. kötet. - Editiones Archivi Districtus Reformatorum Transtibiscani 18. (Debrecen-Nagyvárad, 2016)

Nagybányai Egyházmegye

os NAGYBÁNYAI EGYHÁZMEGYE so (Zárjelek közt említem, hogy egy telek használati ügyben egyházmegyétől és egyházkerülettől megfelelő jogerős ítéleteket nyert. S mert az igazsághoz ragaszkodott, a nép fellázadt, s Felsőbbség rendeletéit, végzéseit keresztülgázolta, az ítéletek végrehajtását megtagadta. Más presbyteriumot rendeletre sem választott. Felsőbbség rendeletéit nem akceptálta; s bár két ízben jegyzőkönyvi határozattal megígérte a békés elintézést: végeredményben ezt megtagadta. - írásban letették, hogy „a lelkész életéért nem felelnek”, ha megnyert igazságától el nem áll. S minthogy a Tanácsbíró ombodi f.ü. lelkész is - az interrregnum ideje alatt arra szorította, hogy engedjen: - engedett! S most „szent a Béke!...” Csak sajnos! Holtig tartó a tövis szívemben: az amacziaknak nem parancsol a törvény sem.) NB. A zárjelben levőket csak azért írom, hogy láttassák, miként kell egy hű lelkésznek pogány szörnyűségeket elszenvedni. Siető Pálné sz. Léczfalvi Csákány Piroska. Születt 1898. jan. 17-én Kidé községben (Kolozs m.) Apja: L. Csákány Adám földbirtokos, anyja Lombard Alice. A IV. elemi osztályt magán úton végezte, Kolozsvárt vizsgázott; ugyanott végezte az I.—III. középiskolai osztályt, a IV. osztályt Nagyszebenben járta, majd két éves kereskedelmi tanfolyamot végzett Kolozsváron. Férjhez ment 1917. évi március 24-én. Az ifjúsággal sokat foglalkozik, műkedvelői előadásokat rendez az egyház javára. így szereztek harmóniumot az amaci ref. templom számára is mintegy 40.000 Lei költséggel. -Siető Éva Juliánná életrajzi adatai. Apja: Siető Pál ref. lelkész, anyja: Léczfalvi Csákány Piroska. Született: Adorján (Szatmár vm.) 1925. febr. 12-én. Az I.-TV. elemi osztályt az amaci ref. elemi iskolában végezte 1932-36. évben. 1936-37. évben a szatmári Ref. Leánygimn. növendéke volt, majd az 1937 40. évben a székelyudvarhelyi Ref. Tanítónőképző-ben elvégezte a II.-IV. osztályt. Az 1940-42. iskolai évben a szatmámémetii Róm. Kát. Tanítónőképző-ben az I­­II. líceumi osztályt végezte el. Siető Árpád Zoltán. Született 1929. jún. 4-én Amacon (Szatmár vm.) Az I.-IV. elemi osztályt Amacon végezte az 1936-41. évben, egy évi, betegség miatti megszakítással. Majd 1941-42. iskolai évre a Hajúböszörmény-i Bocskay Ref. fíúgimn.-ba lett beíratva az I. gimn. osztályba, de betegsége kiújulása miatt a tanulást félbehagyta. 1941. szeptembere óta orvosi kezelés alatt áll. 1942. szeptemberében a hajdúböszörményi ref. fíúgimnáziumban szándékszik megkezdeni újból az I. gimnáziumot. Betegsége a román vexákkal kapcsolatos, s azoknak keserves emléke. -Siető Vilma Alice áll. tanítónő életrajzi adatai: apja Siető Pál, ref. lelkész, anyja Lécfalvi Csákány Piroska. Született: Adorján (Szatmár vm.) 1921. aug. 1. Az I. elemi osztályt 1928-29. évben Gacsály, a II.-IV. osztályt Amac községben végezte. Az I.-IV. gimn. 373

Next

/
Oldalképek
Tartalom