Szabadi István (szerk.): Tiszántúli református lelkész-önéletrajzok 1942-1944 I. kötet. - Editiones Archivi Districtus Reformatorum Transtibiscani 18. (Debrecen-Nagyvárad, 2016)
Beregi Egyházmegye
cs BEREGI EGYHÁZMEGYE so nagybirtokos úrnőt arra a szent elhatározásra, hogy beretkei kastélyát árvaház céljaira az egyetemes ref. egyháznak adományozza és a kastélynak a célhoz alkalmassá tételére 200.000 cseh Koronát adjon. Az adományozást az elhatározást követő napon 1928. december 4-én bejelentettem a gömöri egyházmegye gyűlésén, ahol kitörő örömmel és lelkesedéssel fogadták. Magát az egyházmegye főgondnokát: Tomalyay Zoltánt is rendkívül meglepte nővére fejedelmi ajándékozása. Természetes volt, hogy az ajándékot a konvent sem utasíthatta vissza. Most már az árvaház építése, beszervezése képezte fő gondomat. Bár, Istennek legyen hála, az építkezésnél nem az enyém volt a felelősség, azt Tomalyay Zoltán egyházmegyei főgondnok, építészmérnök vezette és ellenőrizte. Az árvaházi munka oly gyorsan haladt, hogy az árvaház a templom melletti sziklán 1929. IX. hó 1-én már megnyílhatott és be is népesedett. A rozsnyói gyűléstől számított 1 éven belül engem igazolt a szeretet abban az állításban, hogy hitre és cselekvő szeretetre biztosan lehet számítani a református egyházban. Amint megnyílt az árvaház, nem csepegett csurgóit, de dőlt bele a szerető szívek adománya. És most lett világos, hogyha nem lett volna a magyaroknál szokásos egyenetlenkedés és féltékenykedés, nem esett volna ki a markából a református egyháznak egy soha többé meg nem szerezhető kincs és nem szalasztott volna el egy Istentől felkínált drága alkalmat jobb jövője biztosítására. 1929. március 10-én mérhetetlen fájdalmunkra meghalt az én 6 éves, drága kis Palkóm. Az árvaház iránti szeretet oly nagy volt, hogy ez alkalomból koszorú megváltás címén majdnem 25.000 Koronát küldött a reformátusság a Bácsy Palkó alapra, amelyből azután Beretkével közvetlen szomszédos területen szántóföldet vettünk az árvaház részére. 1939-ben a hívek minden nagyobb megterheltetése nélkül önkéntes adójuk hozzájárulásával, államsegély mellőzésével a Murány folyó partján felépíttettem Gömör vármegye legszebb 2 tantermes tanítói lakással ellátott népiskoláját. A leghűségesebb segítségem ebben is Tomalyay Zoltán egyházkerületi főgondnok volt, aki az iskolát gyönyörű magyar stílusban tervezte meg és ott állt az épület minden sor kövén, bár ha az építés kezdetén a robbantásra váró sziklákat látva, azt mondta: „na öreg, ha ebbe bele nem törik a bicskád, hát akkor soha semmibe.” Ahol azonban erőteljes lendületbe jön a Krisztus ügye, ott van a legközelebb a sátán. 1930 őszén ellenem, mint árvaházi igazgató ellen két diakonissza növendék, aki az árvaházból eltávozott és a diakonissza munkára alkalmatlannak találtatott, panaszt emelt. Az árvaházi konventi bizottság igen lelkiismeretes, két egész napra kiterjedő tárgyalás alapján egyhangúlag napirendre tért a panasz felett. A bizottság tanácskozásain egy egyházkerületi főgondnok, 1 esperes, 1 egyházmegyei gondnok, ezredes, 1 igazgató tanító vett részt. Ezzel azonban az ügy nem fejeződött be. A lelkész elnök felhívására a 2 eltávozott diakonissza növendék felment Pozsonyba és ott is panaszt tett, amelyből kifolyólag a konventi elnökség kérte a fegyelmi eljárást 79
