Szabadi István (szerk.): Tiszántúli református lelkész-önéletrajzok 1942-1944 I. kötet. - Editiones Archivi Districtus Reformatorum Transtibiscani 18. (Debrecen-Nagyvárad, 2016)
Beregi Egyházmegye
os BEREGI EGYHÁZMEGYE so tekintetben ott is meglehetősen zavaros anyagi és társadalmi viszonyok voltak, amelyekről odamenetelem előtt nem tudtam. Mindenesetre jobb, ha Isten beköti a szemünket, amikor új helyre hív és csak a munkára nyitja fel, máskülönben könnyen megtagadnánk az engedelmességet. A papi lakásba be sem költözködhettem, annyira viharvert, düledező volt. A hívek lehetetlenül és elképzelhetetlenül le voltak szegényedve. Különben nem is volt semmi szerzési és terjeszkedési lehetőségük. Ha valahol akadt egy egy nyúlfarknyi föld, azt a jómódú oláhok vették meg. Kevesen is voltak, csak 2-3 családnak volt 2 ökrös fogata, a többi nincstelen. A pátrónus dr. Bánffy Albert és a gyülekezet közt nem volt meg az egyetértés. A 2 ref. tanító a Báróék ellen izgatott, már már gyűlöletté fajult kölcsönösen az egyenetlenkedés. Engem is azért választottak meg egyhangúlag, mert a Bárónak egyedül ellenem volt kifogása és választás előtt kijelentette, hogy nem bánja bárkit választanak meg rajtam kívül, de ha engem választanak, lemond a patrónusságról és leveszi a kezét az egyházról örökre. Ez az ellenszenv természetes és indokolt is volt, mert a méraiak ragaszkodása és hűséges szeretete rávett, hogy az ősz gr. Esterházy Kálmánnal, a sok évig kolozsvári főispánnal, a képviselőház elnökével szemben, aki a Bárónak nagybátyja volt, az 54 községből s nagyrészben oláhokból álló gyalui választó kerületben negyvennyolczas programmal vállaljam az orsz.gyülési képviselő jelöltséget és bizony megtörtént, hogy elképzelhetetlen közigazgatási terrorral, katonai beavatkozással, amelynek sok véres áldozata is volt és rengeteg pénzáldozattal szemben gr. Eszterházy csak 7 szavazattöbbséggel lett győztes, úgy hogy többé soha fel sem mert lépni és én elbukva is fényes erkölcsi győzelmet arattam. Én azonban már akkor éreztem, hogy ez a harcz életem legnagyobb baklövése és bűne és belsőleg sajnáltam a Grófot és szégyelltem a vele szemben felvett harczot. De legszomorúbb, hogy a személyem iránt fellobbant gyűlölet keserű levét a szegény válaszútiak itták meg. Bánffy Albert báró a válaszúti cca. 8.000 kát. hold ingatlanát 25 évre a hadügyi kincstárnak adta haszonbérbe és hogy üssön a válaszútiakon, kikötötte, hogy albérletbe nem adható. Ezzel még a lehetőség reményét is elzárta, hogy a válaszútiak legelőhöz jussanak. De elzárta a többi ingatlanán található munkaalkalmat is előlük. Mindez kimondhatatlanul fájt. A felelősséget népemért mélyen éreztem. Öntudatosan sem lehetett volna rajtam nagyobbat ütni, mint ezzel. Tudatában voltam, hogy akármilyen hitépítő munkát végzek is hiábavaló lesz, ha a gyülekezet tagjai nélkülöznek és szétszóródnak. Mégis hozzáfogtam az evangelizációhoz egyenlőre a gyermekek közt a vasárnapi iskolában, és hetenként egyszer bibliai órát tartottam a felnőtteknek. Emellett mindent megtettem, hogy közelítsek a báróhoz, és tisztázzam a helyzetet. De a szó rideg értelmében nála zárt ajtókra találtam. Végre is hírlapi úton tettem szóvá a válaszúti magyarság helyzetét. Ekkor már a báró hívatott s hogy megakadályozza az átkos főúri politikai nyilvános szellőztetését, átadva a főkapu kulcsát, felhatalmazott, hogy bármilyen időben mint lelkipásztora 67
