Szabadi István (szerk.): Tiszántúli református lelkész-önéletrajzok 1942-1944 I. kötet. - Editiones Archivi Districtus Reformatorum Transtibiscani 18. (Debrecen-Nagyvárad, 2016)
Beregi Egyházmegye
03 BEREGI EGYHÁZMEGYE so Előttem a legnagyobb, szinte elérhetetlennek látszó szellemi és lelki nagyság Garzó Gyula volt. Garzó Gyula személyisége tudat alatt is befolyásolt. Lelki fejlődésemet azonban az segitette elő különösen, hogy minden nap imával kezdtük és zártuk a napot, úgynevezett házi áhítattal, bár ez a fogalom még nem volt divatos. Még nem voltam iskolás, máris felmásztam a szénapadlásra és onnen prédikáltam a szemétdombon kapirgáló tyúkoknak. Elemi iskoláimat Gyomán végeztem el. Előzőleg cca. egy évig ugyanott jártam szoktatóba, ami arról emlékezetes, hogy a rektorom nekem gyönyörű 18 éves lányába szerelmes lettem, amiért aztán a szerencsétlen rektor 12-ig vágott és kiábrándított örökre a lányából. Gondtalan gyermekkorom nem volt, mert szegények voltunk. Apám gazdag ember hírében állott, de korai halála, az erkölcstelen zsidó konkurencia és fióktelepeink üzletvezetőinek lelkiismeretlensége, amint halála után kiderült, anyagilag nagyon megviselte, úgy hogy szegény özvegy Édesanyámra alig hagyott mást, mint sok gyereket és üzleti adósságait. Nekünk gyermekeknek korán meg kellet tanulnunk a gazdagnak látszás művészetét, hogy az akkori világ meg ne vessen. Édesanyám nagy szegénysége mellett is minden gyermekét középiskolában taníttatta. Mire azonban rám került a sor, kénytelen volt elhagyni ősi fészkét, átköltözni Szarvasra, hogy engemet is taníttathasson. Ott kínlódott deáktartásból, kosztadásból, de nem bírta sokáig, mert a deákkosztadás akkor sem fizette ki magát. Visszaköltözött Gyomára és én nagybátyámnál húztam meg magam negyedik osztályos gimnazista koromban. Nagybátyám ugyanis Szarvason volt telekkönyvvezető. Amikor azonban elvégeztem a negyedik osztályt, Édesanyám kijelentette, hogy nem képes tovább taníttatni. Hosszas rábeszélés után elvitt a gyomai Kner Izidorhoz és beállított nyomdász inasnak. De csak egy délután voltam ott. Éjjel kiszöktem a nyomda ablakán és meg sem álltam Mezőtúrig. Gyomától Mezőtúrig szakadó eső, villámlás, mennydörgés kísért. ítélet idő volt egész éjszaka. Bőrig ázva állítottam be reggel Bodolay László gimnáziumi igazgatóhoz, őszintén elmondtam előtte a szökésemet, kijelentettem, hogy tanulni akarok és kértem, vegyen fel a mezőtúri pártikulába. A jólelkű igazgató nemcsak megreggeliztetett, de azonnal át is vitt Turgonyi nagytiszteletű úrhoz s megbeszélve vele az én életemnek a nagy problémáját, megbiztatott, ellátott a visszautazás költségeivel. Otthon az eltűnésem miatt előállt nagy ijedség után megvolt a nagy öröm, amikor épen és egészségesen hazatérve, bejelentettem, hogy mezőtúri deák leszek. így lettem mezőtúri deák. Akkor még csak VI osztályú gimnázium volt Mezőtúron. Gyöngy életem volt, annyival inkább, mert dr. Tót Ignác orvos házitanítóul alkalmazott Pista fia mellett és kedves háznépe elhalmozott minden jóval. Pista ugyan okosabb volt mint én, többre is vitte, mert később miniszteri tanácsos lett, de nem is azért kellettem én Pista mellé, hogy tanítsam, hanem azért, hogy Ignác bácsi segíthessen egy szegény diákot, megéreztethesse vele az apai szeretet melegét. Derűt és bizalmat nyújthasson tovább-futásához. A VII. osztály megint azt a nehéz kérdést vetette elém: 60
