Szabadi István (szerk.): Tiszántúli református lelkész-önéletrajzok 1942-1944 I. kötet. - Editiones Archivi Districtus Reformatorum Transtibiscani 18. (Debrecen-Nagyvárad, 2016)

Felsőszabolcsi Egyházmegye

ca FELSŐSZABOLCSI EGYHÁZMEGYE so Mikor mennyegzönk után, mint a világ legboldogabb halandója beszálltam királynőmmel képzelt Paradicsomom fészkébe, azt épen akkor változtatta takarítónőm nagy buzgalommal a sepregetés, porozás, szellőztetés, füstölés dermesztőén hideg poklává, hogy a vidám, udvarias, szeretetreméltó jellemre vágyó férjet veszekedő durvává vadítása a teljesen kiforgatott lelkületű áldozatot. Ilyen ómen alatt indult a legideálisabbnak tervezett szívem Walhallájának meteorológiája, mintha én rám is az a nemesis mondatott volna ki, ami a kígyóra Adám végezetes elbukásakor: I. Mózes 3:15-ben. Ellenkezés fent, ellenkezés lent. Ellenkezés kint, ellenkezés bent. Ellenkezés Testemben, ha egy felsőbb, tisztább világ szépségei hívnak, ellenkezés bennem, is, ha a mennyeiek felé szárnyalnék, mert „nem azt mi velem amit akarok, hanem azt cselekszem, amit gyűlölök „15 v.” bár gyönyörködöm az Isten törvényében” 22 de látok más törvényt magamban, mely ellenkezik elmém törvényével s engem rabul ád a bűn törvényének” 23 mely sötét hatalom törvénye olyanokra vesz rá, melyek a Darwin „származás tanát igazolják bennem, melyekért Mózes törvényei szerint régen halált érdemeltem volna. (III. Mózes 20.) „óh én nyomorult, kiszabadít meg engem a halálnak testéből? 24. (Róma. VIII.) Honnan ez a két élet én bennem? Mikor avatkozott bele ez a kárhozatos zavar? Mily időben, vagy milyen hatások közt kaphattam ezt az Ellenkezést életemre? A Jób életére rátört Sátáni közbelépés zavara, a születésemkor uralkodó Nap Bolygónak a Bikajeggyel álló konstellatiója, vagy 1900. nov. 6.-án a kért áldást átokká bűvölte valaki? Vagy megkeresztelésemből hiányzott a szentlélek ajándéka, vagy csecsemő koromban elsorvasztó betegségem olyan therápiája, melyben 7 állatcsonton átszűrt oldatban s hét­féle vadvirág szirupjában fürösztgettek talpra, vagy a himlőojtás szérumában ojtották belém ezt a kettős biológiai hatást?.... vagy talán mikor előbbi tumuszomban ott a jerusalemi házam kapujában arcul ütöttem a lócámra lerogyó Mázáretit e durva elutasítással: „Tovább, Tovább!”? Talán Flammari on, Hasckel, Darwin, vagy Ohesterton próbálhatná megmagyarázni ezt a sok miértet? Ebben a lelkemre nehezedő tömérdek „Miért” felett tépelődésemben a Psüché ketté váltak bennem. Kenyeremet már csak a Pneumám munkájával kerestem. De hogy mily nehéz volt a magára maradt Pneuma szerepe, csak egyetlen esete életemnek: Azt kérdem egyszer az úton szembe jött egy hívemtől” hát a beteg felesége hogy van? Rámbámul s azt mondja: akit a múlt héten olyan meghatóan szépen tetszett eltemetni? A Pszüché munkája elküldött választ találni életem felett ordító sok „Miért” kérdésre, de az még „rettenetesebb” volt mint a Jákob élménye Béthelben (I. Mózes 28:17). A vallásos irodalom rengeteg „erdejébe” (Währenfells) „vitt engem a lélek”. (Ezék. VIII.; XXXVIII.; XLIII.) Bejártam a Földgömb minden kontinensének 242

Next

/
Oldalképek
Tartalom