Szabadi István (szerk.): Tiszántúli református lelkész-önéletrajzok 1942-1944 I. kötet. - Editiones Archivi Districtus Reformatorum Transtibiscani 18. (Debrecen-Nagyvárad, 2016)

Felsőszabolcsi Egyházmegye

es FELSŐSZABOLCSI EGYHÁZMEGYE íö 1930. január 31-ig, ahol az akkor folyó lelkészválasztás levezetésében és irányításában nagy rész jutott reá. 1930. február 1-től 1932. január 1-ig a nádudvari egyháznál teljesített vallásoktató lelkészi szolgálatot. 1932. január hó 1-től 3 éven át szolgálat a mándoki egyházközségben mint s. lelkész, mely idő után az egyházközség egyhangúlag hívta meg lelkipásztornak. Az egyházközségben lelkésszé történt megválasztása óta egy iskolatermet teljesen újjá építtetett és új felszereléssel és berendezéssel látott el. Építetett két új tantermet és szervezett 3 új tanítói állást. 1934. november hó 28.-án nősült meg, felesége néhai Müller Hugó mandoki községi jegyző leánya. Házasságukból gyermek ezideig nem született. 1939-ben a Mikecz Ödön és Bornemissza Géza ny. miniszterek vezetése alatt álló Nemzeti Reformpárt kérte fel és léptette képviselő jelöltül. A község képviselőtestületének a tagja a Hangya szövetkezet igazgatási elnöke, a Községi Mezőgazdasági Bizottság elnöke, s tagja a Tiszántúli Mezőgazdasági Kamarának. A Felsőszabolcsi Református Egyházmegye 1940-ben egyházmegyei jegyzővé választotta. A Mándoki hegyközség elnöke. A Tűzoltó Testület bizottsági tagja, a Nép és Családvédelmi Bizottság elnöke, az Öregségi Járulék Megállapító Bizottság elnöke stb. stb. * Kardos Sándor segédlelkész Született 1917. május 29-én Kassán. Apja Kardos Lajos, kinek szülei Rozsnyón éltek, s családja több nemzetéken át felvidéken élt. Anyja Sárkány Malvin, kinek édesapja is és ősei is evangélikus lelkészek voltak, részben az alföldön, részben felvidéken. Elemi iskoláit Nyíregyházán kezdte az ág. hitv. ev. elemi iskolában, majd Nagykállóban végezte be a református elemibe, mert apját közben a nyíregyházai pénzügyigazgatóságtól, ahol titkár volt, a nagykállói adóhivatal főnökévé nevezték ki. A középiskolát a nagykállói állami gimnáziumban végezte. Érettségit tett 1936-ban. A debreceni egyetem református hittudományi karán végzett theológiai tanulmányok után az I. lelkészképesítő vizsgát 1941 februárjában tette le ,jó” eredménnyel. Segédlelkészi szolgálatot a következő gyülekezetekben teljesített: Nyírtura, Csongrád - Szegvár - Mindszent társegyház, Túrkeve, Mándok. * Nagyvarsány Balogh Miklós Működésem megkezdtem Varsányban, mint rendes lelkész 1913. december havában. Feleségem: Fekésházy Piroska, gyermekeink: Miklós, 236

Next

/
Oldalképek
Tartalom