Szabadi István (szerk.): Tiszántúli református lelkész-önéletrajzok 1942-1944 I. kötet. - Editiones Archivi Districtus Reformatorum Transtibiscani 18. (Debrecen-Nagyvárad, 2016)
Érmelléki Egyházmegye
«5 ÉRMELLÉKI EGYHÁZMEGYE so Ottomány Cs. Nagy Dániel Születtem Debrecenben 1888. dec. 24-én. Édesapám Cs. Nagy Dániel mezőtúri származású földműves, édesanyám Révész Juliánná cívis joggal bíró debreceni család ivadéka a Révész Bálint püspök rokonságából. Iskoláimat Debrecenben végeztem. Édesapám még elemi iskolás koromban elvesztette vagyonát, IV. gimnazista koromban pedig meghalt. Édesanyám varrásból tartotta fenn és neveltette négy gyermekét. Mint szegény sorsú árva gyermek, a magam erejéből tanultam, a kollégiumtól kapott alapítványokból és tanítványaimtól kapott díjakból. A gimnáziumban jeles tanuló voltam, 1908- ban érettségiztem. Theológus koromban már testvéreim taníttatásában is segítenem kellett. Tanítványok mellett ügyvédi irodában dolgoztam, IV. éves koromban, pedig mint bejegyzett joggyakomok a debreceni járásbíróságnál Dr. Fekete Jenő bíró mellett jegyzői teendőket végeztem. Flogy édesanyám családfenntartó gondjain könnyítsék, hazulról elköltöztem s magam tartottam fenn magamat, megtörtént, hogy hónapokig egy pohár tejen s egy darab zsemlyén. Éhezve, a munkában kifáradva, alig volt már erőm a tanulásra. E miatt theológiai tanulmányaimat csak hiányosan s gyenge eredménnyel tudtam végezni, nem egyszer sírva borultam le jegyzeteimre, mert úgy volt, hogy nem tudok tovább tanulni, el kell mennem kenyérkereseti pályára, hogy magamat fenntarthassam, s édesanyámon s testvéreimen segíthessek. Isten megsegített, célja az volt velem, hogy az én Uramat az Úr Jézus Krisztust és az én református magyar népemet szolgáljam életemmel. 1912-ben I. lelkészképesítő vizsgámat letettem. Már theológus koromban sokszor kijártam prédikálni Vámospércsre, hogy a betegeskedő öreg lelkésznek segítsek. 1912. máj. 15. -aug. 12-ig exmissziót is kaptam a vámospércsi egyházközségbe. 1912. aug. 12. - 1915. febr. 1-ig szalacsi segédlelkész voltam, 1915. febr. 1. - 1915. aug. 15-ig éradonyi helyettes lelkész. II. lelkészképesítő vizsgálatot 1914. szept. 14-én tettem, az I. világháború legnehezebb idejében, amikor az orosz hadsereg már a Kárpátokban járt. 40 iijú lelkésztestvéremmel jelentkeztem a haza védelmére. 1915 aug. 15-én lemondva jogcímemről, mint közönséges katona, beléptem a 39. gy. ezredbe s regutai kiképzés után a XVI. menetszázaddal 1915. október havában önként jelentkezéssel kimentem a Doberdói harctérre. Részt vettem a III., IV. és V. isonzói csatában. Két hónap múlva káplár lettem. 1916. márc. 13-án a tőlünk elvett árokrészt, miután az ellentámadásban két századunk megsemmisült, éjszaka az ellenség háta mögé kúszva, kézi gránát tusában egymagám visszavetettem. E fegyvertényemért I. o. ezüst vitézségi érmet kaptam s az ellenség előtt legvégső vitézségért jelzéssel őrmesterré léptettek elő. 1916. ápr. 24-én aknától súlyosan megsebesültem. Félévi kórházi kezelés után az orvosi vizsgálat 211
