Szabadi István (szerk.): Tiszántúli református lelkész-önéletrajzok 1942-1944 I. kötet. - Editiones Archivi Districtus Reformatorum Transtibiscani 18. (Debrecen-Nagyvárad, 2016)
Beregi Egyházmegye
ea BEREGI EGYHÁZMEGYE no elnöke levente egyesületi elnök és a közművelődési egyesület elnöki tisztséget töltöm be községemben. Házasságot kötöttem németi Szabó Annával, németi Szabó Gyula újminszenti lelkipásztor és Makár Róza leányával 1909. augusztus 22-én Újmindszenten. Feleségem 1890. április 2-án Turonyban (Baranya vm.) született. Házasságomat Isten három gyermekkel áldotta meg. Jenő Ferenc született 1910. július 29-én Ugomyán, István Gyula született 1912. június 7- én mindketten lelkészi szolgálatot töltenek be, és Anna született 1930. nov. 9- én ki ugyanez év november 16-án halt meg. Jóságos Istenem kegyelme mindig velem volt, megbátorított és erőt adott, felemelt és megnyugtatott, türelmessé tett az élet terheinek elhordozásában. Szent Igéjét, mint égő parazsat helyezte ajkamra, s felhasznált, mint eszközt szentországának a szívekben való építésére. Legyen Övé a dicsőség mindörökké! Kelt: Gergelyiugomya, 1912. június hó 26. * Vámosatya Szabó Gyula Született Báj községben (Szabolcs vm.) 1896. év május hó 15-én. Édesatyja budapesti kir. bűnt. törvényszéki [] volt. Elemi iskoláit az újpesti Széna téri áll. elemi népiskolában végezte, míg a gimnázium III. osztályát a sárospataki [] főgimnáziumban. Édes atyja bekövetkezett halála miatt özvegy édesanyja Újpestről a szülői házhoz, Bájra költözködvén vissza, hol édesatyja 50 éven át viselte a lelkipásztori tisztet, Szabó Gyula a sárospataki főiskolánál végezte a VIII. gimn. osztályt s ott is tett érettségi vizsgát 1914. évben. Az érettségi vizsgák letétele után előbb a sárospataki ref. főiskolán hittanhallgatós, majd a debreceni m. kir. Egyerem hittudományi karán hallgató. Itt szerezte meg az I.ső és Il-ik lelkészképesítési bizonyítványt is. Hat éven át hajdúszoboszlói, majd hajdúszováti, később hódmezővásárhelyi és 20 hónapon át vámosatyai segédlelkészként működött s itt érte a vámosatyai gyülekezet meghívása a nyugdíjazás folytán megüresedett lelkészi állásra. Lelkésszé szentelték Debrecenben 1931. augusztushó 28. napján s azóta Vámosatyán működik, mint rendes lelkipásztor. Kelt: Vámosatya, 1942. június hó 29. * 100