Balogh Béla: A máramarosszigeti református líceum története - Editiones Archivi Districtus Reformatorum Transtibiscani 17. (Debrecen, 2013)
Előszó helyett. Az iskola történetével foglalkozó korábbi kutatásokról
ELŐSZÓ HELYETT Az iskola történetével foglalkozó korábbi kutatásokról Az első világháború befejezéséig Máramarosszigeten több középiskola is működött. A legrangosabb ezek közül a református líceum volt. Történetének általunk ismert első kutatója az a HARI PÉTER1 volt, aki a XVIII. század végén, külföldi egyetemekről történt visszatérése után, mint az intézet vezetője és átszervezője, maga is fényes betűkkel írta be nevét az intézet aranykönyvébe. Szavait idézve: „a szigeti református iskola kezdeteit homály fedi”. Ennek megalakulását ő az 1624 előtti évekre teszi. Kéziratban maradt összeállításának legnagyobb érdemeként az 1627 és 1810 között az iskolában oktatott rektorok és professzorok névjegyzékét tekinthetjük. Ezt az összeállítást egészítette ki LUGOSSY JÓZSEF, aki már mint a debreceni kollégium professzora, 1847-ben a PESTI PROTESTÁNS LAP hasábjain közölte is.2 Tíz évvel később, a líceum első, a történelmi kútfők hozzáértő és alapos vallatása nyomán megírt összefoglalása is megszületett. Szerzője az a SZILÁGYI ISTVÁN volt, aki korábban, nagyszalontai rektorságának évei alatt, Arany János költői pályájának is elindítója volt. Szilágyi 1845-től, mint a líceum egyik tanára, majd az 1848—1849-es forradalom és szabadságharc leverését követő, a szigeti oktatásra nézve is küzdelmes években, ennek vezetője majd újjászervezője volt. „A máramarosszigeti reform, tanoda történetének rövid vázlata” címet viselő közleménye előbb 1858-ban a Sárospataki füzetek hasábjain jelent meg, majd Máramarosszigeten is külön kiadták.3 Közleményével Szilágyinak az volt a célja, hogy a forradalom leverését követő császári önkény által lefokozott, jogakadémiáját és főgimnáziumi státusát elvesztett szigeti iskola, korábbi több mint három évszázados küzdelmeinek és szinte töretlen felfele ívelő múltjának bemutatásával példát mutasson, a csüggedőkben bizalmat keltsen és az iskola anyagi helyzetének javítása céljából, Erdélyből és Magyarországról adományokat gyűjtsön. Szilágyi ezen törekvései sikeresek voltak: az iskola nyilvános voltát elismerő helyhatósági rendelkezések elnyerését követően a főgimnáziumi osztályok is fokozatosan beindultak, 1864-ben az első érettségi vizsgákat is megtartották, majd 1869-től a jogi tanfolyam beindulásával az intézet újból főiskolai státust nyert. Ez utóbbi évek küzdelmeit és sikereit az 1883-ban kiadott „Emlékirat a Máramarosszigeti h.h. Lyceum múltjáról, jelenéről”4 című kiadványában ismertették. Ezt a kiadványt a líceum kormányzótanácsa nevében, ugyan Várady Gábor felügyelőgondnok és Igyártó Sándor jegyző ellenjegyzésével adták ki, de ennek is Szilágyi volt a szerzője. Az „emlékirattal” ismét a líceum és ezen belül főként a jogakadémia bővítéséhez szükséges anyagi megsegítés és erkölcsi melléállás érdekében kilincseltek. Ezért (is) a közlemény már kevésbé támaszkodik a történelmi forrásokra. 7
