Szabadi István (szerk.): „Szorultságomban - tág tért adtál" Balla Árpád református lelkipásztor hagyatéka -Editiones Archivi Districtus Reformatorum Transtibiscani 16. (Debrecen, 2012)
„Péntekhegyi levelek”
- mondod. Megmondom. Gál Miklós nem a maga tudományát hirdette. Elmúlt az az idő a magyar református egyházban, amikor itt valaki önállóan gondolkodhat s szabadon szólhat. Ma már brosúrából beszélnek a lelkészköri előadók, - ha ezt a brosúrát az egyházkerületi felügyelő bizottság segítségének hívják is. Gál Miklós szegény megkapta ezt a „segítséget”, s ha tetszett neki, ha nem, mondania kellett. Mégpedig meggyőződéssel, hogy megbízói elhiggyék, mennyire átvette látásaikat, tanításaikat és az engedelmes megoktatottság útján jár. Becsülettel végigmondta, amit rábíztatok. Annyira jól mondta, hogy biztosra vehették a hallgatók, hogy ő maga se hiszi amit mond. így mondta: „megszüntettük a simóniát”! Ebben a mondatban a te hangodat hallottam Béni: Lehet, hogy az anyag többi részét közös munkával írtátok, - ez a mondat tőled származik. Ezért kérdezem most tőled: valóban megszüntettük a simóniát? Igaz volna ez? Valami csodaszert találtatok volna fel, amely egy csapásra meggyógyította nagyon beteg lelkészválasztási rendszerünket? Most már vége volna a lelkészi állások kiárusításának? Isteni rendben, evangéliumi szeretettel, az Egyházi Törvény előírásai szerint, a presbitérium és a gyülekezet ősi jogainak a megbecsülésével zajlanának a lelkészválasztások? Most már mindenki arra a helyre kerül, ahová az Úr rendelte? És a gyülekezetek boldogan hallgatják az új csoda-módszerrel megválasztott lelkipásztorokat? Sőt: a gyülekezetek élnek, virulnak, fejlődnek és valami boldog mennyei megelégedés honol csillagos meg kakasos tornyaink alatt? - Nem! Nem! - Béni. Ezekre a fejedre záporozó kérdésekre - még te sem mondhatsz igent. Vagy ragaszkodsz e kerületi brosúra csúnya falsumához? Emlékeztetés céljából hadd mondjuk el a Péntekhegy-i lelkészválasztást. Hogy is volt csak ez a simónia-mentes lelkészválasztás? 1953 februárjában történt. Péter püspök közölte veled, hogy a péntekhegyi lelkészt nyugdíjazni kell. Mit tehettél egyebet, — igent mondtál. Közölte azt is a püspök, hogy illetékesek jelöltje erre az állásra kicsoda, megint csak mit tehettél, - igent mondtál. Március elsejére az öreg papot, - aki nem is olyan nagyon öreg — nyugdíjazták. Te kiszálltál Péntekhegyre. Elbúcsúztattad a nyugdíjas szolgát és még ugyanazon presbiteri gyűlésen egyhangúlag meghívattad az illetékesek által jelölt, máshonnan kiüldözött lelkipásztort. A péntekhegyiek becsületükre legyen mondva, egyhangúlag meghívták a soha nem látott, nem hallott száműzött prédikátort. Egy hét múlva a gyülekezet is áment mondott a meghívásra. Aztán kitűzted a beiktatás napját- de ezt a napot „elfelejtetted” közölni a beiktatandó lelkésszel és a beiktató gyülekezettel. A jó péntekhegyiek csak négy nappal a beiktatás előtt tud-94
