Szabadi István (szerk.): „Szorultságomban - tág tért adtál" Balla Árpád református lelkipásztor hagyatéka -Editiones Archivi Districtus Reformatorum Transtibiscani 16. (Debrecen, 2012)
„Péntekhegyi levelek”
magát, hanem a református lelkipásztort is. Rettenetes lesz az ítélete Isten és emberek előtt! Fekete Sándor: esperes, az Út felelős szerkesztője. Elég róla annyit mondani: beleült Szabó Imre örökébe! Az Út című lappal, mint betűkből készített csapással rontja, mérgezi a magyar reformátusság lelkét. Egyházi élgárdánk egyik legfeketébb alakja. Gaál István: esperes - úgy is írhatnók: még mindig esperes, pedig már 1955-öt írunk. Igazi cseléd-típus. Aki gazdái minden bűnében, gonoszságában, romlottságában, hitványságában - készséggel osztozik. Rá lehet bízni bármit - bőre megmentéséért, gazdái iránti ebhűséggel biztosan túlteljesíti. Közegyházi sztahanovista... Mezey Gy. Loránd: esperes. Tegnapelőtt még káplán. Tegnap túljegyezte a békekölcsönt. S íme: ma esperes. A szamárlétra e három fokáról is nagyot lehet esni! Bartha Tibor: debreceni lelkipásztor, egyházkerületi missziói előadó, theologiai professzor - és lehetne folytatni címei felsorolását. Felesleges! Aki a péterjánosi korban ilyen hirtelen nagyra nő - nem lehet hű fia magyar református egyházának. Két lábon járó, hangosan gondolkodó, ízléstelenül hivalkodó illusztráció Bartha az egyház iránti hűtlenségről! Bárány István: egy kis dél-borsodi falu népét bevitte a tszcs-be. Munkaérdemrendet kapott. Tokaji lelkipásztor lett. Esperes jelölt. Beletartozik az „élenjáró” egyházi emberek társaságába. Pedig másra: az Evangélium hirdetésére kapott karizmát. De: Moszkva felöl nincs út visszafelé... Kiss Gyula: urai lelkipásztor, a névsor legismeretlenebbje. Nem tudni, hogy került ebbe a társaságba. Lehet, egészen ártatlanul. Lehet, - kinyújtotta már ő is a kezét a magyar lélek megrontására... Azt hiszem, itt van mindenki. Jól van! Vége a névsorolvasásnak. Mondhatnám: elmehetnek kedves Atyafiak. De hiába mondom. Még maradnak! Nem baj! Csak ne felejtsék el, hogy nagyon számon vannak tartva! Persze, tudja a krónikás jól, hogy megjegyzései kíméletlenek, kemények, sebeket szakítanak. Néhol tán torzítanak is. Fliszen kortársakról írta ezeket. Mégis nem azért írta, hogy bántson. Hanem, hogy gyógyítson. Aki nagyon beteg - nagyon kell szeretni! A megtérő bűnösöket — ha lesz önök között - szeresse majd az eljövendő idők református egyháza. Merje elmondani ez az egyház Jézussal: „Atyám! bocsásd meg nekik, mert nem tudják mit cselekszenek”. -Péntekhegy, 1955. március hó 58
