Szabadi István (szerk.): „Szorultságomban - tág tért adtál" Balla Árpád református lelkipásztor hagyatéka -Editiones Archivi Districtus Reformatorum Transtibiscani 16. (Debrecen, 2012)
„Péntekhegyi levelek”
kenyérhiány egyre nagyobb problémája volt Hitlernek. Ami 1944 tavaszán történt, az már ennek a vert németségnek az utolsó kísérlete volt: megállítani a végzetet. Persze ezt nem lehetett! 1944 őszén megkezdődött a teljes visszavonulás. Nyugatról és Keletről egyformán húzódtak vissza a vert német hadosztályok abban a reménységben, hogy saját nemzeti határaikon majd megállítják a minden oldalról fenyegető szövetségeseket. - így lett Magyarország a német utóvédharcok borzalmas színtere. A németek itt próbálták megállítani a vöröshadsereget, amelytől féltették tulajdon földüket. Már ismerték ezt a keleti félelmetes ellenséget. Ismerték annak barbárságát, kíméletlenségét; ismerték, felismerték a XX. század közepének irtózatos nagyhatalmát: a bolsevista imperializmust. Ezt - akkor még a Nyugat nem ismerte, mert nem is ismerhette. A lealkonyodó horogkereszt találkozott a rőt fényben csillogó vörös csillaggal először és igazán! Ezt, ezt a vörös csillagot nem akarta beengedni határai mögé a németség. És ekkor - talán öntudatlanul - de a Nyugatot védte itt magyar földön is a keleti barbárság támadása ellen! Ezért pusztult el Buda. Ezért röpültek levegőbe hídjaink. És - igen! - ezért dőlt romba oly sok fehérfalú református templom. Nyugat és Kelet első igazi mérkőzése. Itt rajtunk, velünk, köztünk, falvainkban, városainkban, temetőinkben, pusztáinkon, völgyeinkben és hegyeinkben zajlott le. Magyarország 1944-45-ben temetővé vált. Történelme során nem először. S a magyar vér nem utoljára ömlött Nyugat védelmében. Ennyit el kellene mondani Berci Bátyámnak is minden alkalommal, amikor azokról az 1944-45-ös germán csizmákról beszél. Bizonyos vagyok, hogy el is mondaná, ha az a szabadság, amelyről oly sokat írnak és beszélnek napjainkban, valóság volna. Értem ezen azt, hogy az igazi demokráciában szabad a szó, szabad a gondolat, szabad a kritika és szabad az élet. Az igazi demokráciában nem beszélnek a szabadságról, hanem egyszerűen és emberien élik azt. És megpróbálják megkeresni azt, ami az igazság. Tíz esztendő telt el népünk 1944-es nagy romlása óta. És újból koppannak azok a csizmák! Tíz esztendő! Az örökkévalóságban tán annyi se, mint egy halk óraütés. A világ népeinek az életében azonban századok történelme! Mi jellemzi ezt a siető évtizedet? Mi az ami egzisztenciálisan érintette az egész emberi nemzetséget? Nem a technikai haladás. Nem az atom- és a hydrogén-korszak beköszöntése. Hanem egy új keleti imperialista nagyhatalom megerősödése. Nem annak születése. Mert bölcsője ott ringott a század első világégésének üszkös romjai alatt. Ott született a vér és a könny orgiájában. Tántorgó lépteivel alig-alig tudott előbbre jutni az emberiség 46
