Szabadi István (szerk.): „Szorultságomban - tág tért adtál" Balla Árpád református lelkipásztor hagyatéka -Editiones Archivi Districtus Reformatorum Transtibiscani 16. (Debrecen, 2012)
„Péntekhegyi levelek”
jelleget? Hát valóban eltartottak volnánk?! Ne haragudj Gézám, de minden ízem, minden porcikám, minden sejtem, minden szívdobbanásom egy óriási tiltakozás. Nem! Nem vagyunk eltartottak! Nem, még akkor sem, ha bizonyos egyházi körök részéről olyan nagy méretű kiárusítás folyt és - fájdalom - folyik, hogy valójában látványossága lettünk az egész világnak. - Nem! Nem vagyunk eltartottak, két okból. Az egyik ok az, hogy református egyházunk Isten különös kegyelméből, igen-igen gazdag volt földi javakban is 1944-ig. Talán túlságosan is gazdag. És talán rosszul is gazdálkodtunk ezzel a gazdagsággal. Az ítélő majd ebben is megítél mindeneket. Ámde, amint te is tudod Gézám - 1945-től kezdődően gyülekezeteink egymásután fosztattak meg ingatlanaiktól. Ősi fundusokat, imádságos alapítványokat, a hit és áldozatkészség bizonyságait vették el azon a címen, hogy „a föld azé, aki azt megdolgozza”. A 100 kát. holdon aluli földbirtokokat, házakat pedig a mai egyházkormányzat vitte ezüst tálcán a mindegyre nagyobb étvágyú állam - Moloch kitátott szájába. Nem vették el, dehogy is vették volna el ezeket a még megmaradt földdarabokat! Úgy kellett ezeket minden gyülekezetnek, minden presbitériumnak önként felajánlani. És még azt is megköszönni, hogy elfogadja azt az államhatalom. Sőt, még azt is megtették, hogy kikötötték a vételárat! Tehát pénzért ajánlottuk fel megmaradt földjeinket. S ha nem tudnád kedves Gézám, hát tudd meg, hogy a mai magyar református egyház most is és még nagyon sokáig földet eszik! Ősi eklézsiális földek árát! Nem pedig az eltartottnak kijáró állami abrakot! A másik ok még ennél is súlyosabb. A magyar református egyházra Isten bízta rá az Ő Igéjét. Ennek az egyháznak csak Ő a Gazdája, Pásztora, Bírája s ha úgy tetszik: eltartója. Mi nem szégyelljük, hogy Isten eltartottjai vagyunk. Sőt hálával simulunk bele abba a kézbe, amelyik minden rosszaságunk, hűtlenségünk, bűneink ellenére is „eltart”. Az Ige-hordozó egyház és az Igét hirdetni és élni akaró egyház csak az Ő eltartottja lehet! Mi - Isten eltartottjai naponként mondjuk a Dániel bűnbánati imáját: „Miénk óh Uram, orcánk pirulása...” (Dán. 9. rész!) Az állam eltartottjainak meg a Zsoltárost idézzük: „Szégyenüljenek meg, akik ok nélkül elpártolnak tőled”. (Zs. 25:3/b.) Önállóságot, Isten fiainak szabadságát kívánva, vagyok szeretettel: 1955. február hó 40
