Szabadi István (szerk.): „Szorultságomban - tág tért adtál" Balla Árpád református lelkipásztor hagyatéka -Editiones Archivi Districtus Reformatorum Transtibiscani 16. (Debrecen, 2012)

„Péntekhegyi levelek”

az utóbbi években haladt. Tehát már 1956. júniusában egyetértettek püspökeink abban, hogy más úton kell az egyházat kormányozni! Milyen csodálatos a lélek munkája. Egyházunkban mind többen kaptak kijelentést és megbízatást ebben az időben a megújulás szolgálatára. És milyen erős tud lenni az ó-ember, aki minden eszközzel próbálta védelmezni az ún. új teológiát és harcolt a megújhodás minden kísérlete ellen. A „más utat” meg kellett találni a magyar református egyháznak minden ellenkezés dacára, mert a Lélek útja volt!

Galyatetőről, az Egyházak Világtanácsa Központi Bizottságának ottani ülésezéséről úgy hallgat ez a körlevél, mintha nem történt volna semmi sem! Pedig! - Milyen áldásos volna számba venni, hogy munkált ott az Úr az O magyar református egyházáért! Aligha tévedünk, ha azt írjuk a magyar református egyháztörténelem legújabb korszakának iniciáléját Galyatetőn íratta meg a Szentlélek Isten.

Galyatető után, - már szeptember elején, megint ülésezett a püspöki kar, amint ez a körlevélből kivehető. És ebben nem is kis dolgokban határozott. Hét, - az egyház életére nézve valósággal sorsdöntő kérdésben hoztak ekkor határozatot. Sajnos, ezekről is mindeddig alig-alig tudtunk valamit. Szükséges ezért ezeket a döntéseket egyenként vizsgálódás tárgyává tenni.

Megdöbbentő az első határozat, amelyről így emlékezik meg a körlevél: „első teendőnkként elhatároztuk a törvényesség helyreállítását”. Nem más ez, mint beismerése annak a mérhetetlen törvénytelenségnek, amely egyházunk utóbbi 6-8 esztendejét beárnyékolta. Ha valahol, hát ennél a megállapításnál fel kellene törnie a bűnbánat hangjának. Fájdalom, a hivatalos egyháznak vagy nincs már, vagy nincs még bűnbánata.

Második az egyházkerületek autonómiájának tiszteletben tartása. Erről is csak ennyit mond a körlevél. Valójában ezzel megerősíti, hogy az egyház a törvénytelenség útján járt. Méghozzá micsoda törvénytelenségek útján! Az egyházkerületek autonómiáját egyetlen tollvonással megszüntette a régi egyházkormányzat. A Tiszáninneni kerületet beolvasztatta a Tiszántúlba, Két egyházkerületből összegyúrta a Tiszavidékinek nevezett egyházkerületet. Dunántúlt formálisan megtűrte. De az egyházkerületi gyűlések csak afféle tapsoló pártaktíva összejövetelek voltak. Önállóság, vélemény, kritika, sajátos teológiai szín - mind-mind megsemmisültek a hivatalos egyház törvénytiprásában. Mintha sohase hallotta volna ez az az egyházkormányzat az igét: a pap .. .szájából törvényt várnak... (Mai.2:7.).

407