Szabadi István (szerk.): „Szorultságomban - tág tért adtál" Balla Árpád református lelkipásztor hagyatéka -Editiones Archivi Districtus Reformatorum Transtibiscani 16. (Debrecen, 2012)
„Péntekhegyi levelek”
Röszler úr (Egyházkormányzatnak) Főtiszteletű Egyházkormányzat! A sok jubileumocska során, melyeket mostanában nem kis hejehujával ünnepelgetünk, valahogy meg ne feledkezzünk egyről: Röszler úrról! így, ahogy mondom: Röszler úrról. Arról a jeles férfiúról, aki megtestesítője, kiábrázolója az Állami Egyházügyi Hivatalnak. Amolyan állami bálványféle a mi tiszavidéki szuperintendenciánkban. Immáron ötödik esztendeje igazgatja, kormányozza és egyensúlyozza egyházkerületünk bárkáját. Tulajdonképpen püspök állami talárban. Annál is inkább, mert az egyházi regula szerinti püspök, politikus egyházi palástban. Imigyen cseréltetnek szerepet ők ketten: Röszler János és Péter János. Mindez akkor jutott eszembe, amikor minapjában betoppantam - hosszú esztendők távolléte után, most sem nagy örömmel - a debreceni szuperintendenciára. Kivel ütköztem össze eme egyházi főhivatal ajtajában? Oh, nem a püspöki titkárral, avagy káplánnal. Még csak nem is az egyházkerületi főjegyzővel. A püspökre ne is merjen gondolni holmi közönséges halandó. Végeredményben igazán nem azért püspök Péter János a tiszavidéken, hogy Debrecenben tartózkodjék. Hanem ha még nem tudná a nyájas olvasó, hát Röszler úr katufrékjában akadtam meg a püspöki hivatal ajtajában. De micsoda más Röszler úr volt ez a mostani! Mintha nem is a régi volna. Ez a mostani valóban jubileumi Röszler úr volt! Megvillant előttem egy pillanatra ama tegnapi Röszler úr. Az 1951- es. Úgy, ahogy kikelt a sztálini idők tojásából s máról-holnapra kapirgálni kezdett a Tiszántúlon. Micisapkában, foltos nadrágban, se felöltő, zakószerű sárga kabátban, az elmaradhatatlan aktatáskával érkezett hozzám, első tiszántúli áldozatához. Abban az időben az az aktatáska - a hivatali méltóság signuma volt. A folt pedig a nadrág térdtáji és déli részein rangjelzés. A micisapka: a céhbeliség kifejezője. Tisztán, élesen látom ezt a tegnapi Röszler urat, teljes egyháznagyi megjelenésében. Amikor helylyel kínáltam, majdnem a karosszék mellé ült. Viszont aktatáskáját, meg micisapkáját amúgy tovaris-módra, maga mellé tette a földre. És aztán az az első beszélgetés! Akkor tudtam meg, hogy nem kerülök rá a gályarabok emléktáblájára, mivel hogy oda merészeltem állani a tősgyökeres magyar parasztság mellé. Meg aztán - mint Röszler úr kibökte -, nagyot vétkez389
