Szabadi István (szerk.): „Szorultságomban - tág tért adtál" Balla Árpád református lelkipásztor hagyatéka -Editiones Archivi Districtus Reformatorum Transtibiscani 16. (Debrecen, 2012)
„Péntekhegyi levelek”
Nagyjaink új levéltípusa: a „semmit” hosszan és részletesen leíró levél. Az a levél, amelyben nincs esemény, nincs önállóság, nincs ellenvetés és nincs kritika. Ha rendőrkopó kezére kerül, hadd tapsoljon még ő is! - Most - leveled olvasása közben - az a félelem fojtogat, hogy te is beleestél ebbe a szellemi csapdába. Mint oly sokan! - majd kilencmilliónyi magyar! Egy nemzedék, amelyiknek száján lakat, kezén egy sötét imperializmus bilincse s íme, most már: gondolatai is tőrbe verettek. Nem mer írni, nem meri kiírni önmagát, mert a láthatatlan rendőrspicli ott ül a válla mögött! - Hát azért „zörögne” a leveled? Vagy valami más okból? Mi lehet az a más ok? Megállt az élet egyházunkban?! Miről is írhatnánk egymásnak levelet. Végeredményben mi lelkipásztorok mindnyájan theologusok vagyunk. Benne élünk az egyház valóságos életében. Ha pedig élünk, akkor nyílván történnek események is. Az élet legbiztosabb jele, hogy történik. A történés pedig esemény-sorozatból áll. Nagyobb és kisebb események végtelen sorából tevődik össze az élet. A mai egyházban, - vagy ahogyan hivatalosan mondják napjainkban: a magyarországi református egyházban is zajlik az élet. Nem halt meg az egyház. Még ha oly sokan szeretnék is eltörölni a föld színéről. De mint ahogy születése nem emberektől függött, úgy halála sincs emberi tényezőkre bízva. Az egyház: él. A magyar református egyház is élő valóság. Vannak hát eseményei, amelyeket nagyon jól látsz. Hiszen, aki a múltat oly tisztán felismeri, hogyne látná a jelen eseményeit? Legfeljebb arról lehet szó, hogy az egyház az életet betegen éli. És ez a valóság! Nagyon-nagyon beteg a mi mai magyar református egyházunk. Bár azt hirdetik hivatalos képviselői, hogy még soha történelme során nem ment a sorsa úgy, ahogy napjainkban. Ez a hírverés is a betegség egyik tünete. - Van hát miről írni kedves Bandi. Lassan a mai egyházi élet súlypontja Debrecenre helyeződik át. Te ott élsz a forrásnál. Látod és hallod ennek a mai magyar református egyháznak minden eseményét. Ne sajnáld hát azokat leírni! Lehet, hogy az igazi egyháztörténet azokban a levelekben fog megmaradni, amelyeket minden gátló körülmény ellenére is írnak egymásnak a lelkipásztorok. Pál apostol még a börtönből is írt. Kicsoda félemlíthet meg bennünket, ha egyszer hallottuk a szót: „Ne félj, mert megváltottalak, neveden hívtalak téged, enyém vagy!” (Ézs. 43:1) Várom és kérem hát leveleidet, hogy azok ünnepet hozzanak a te hétköznapi barátodnak, aki nagy szeretettel üdvözöl. 1955. február hó 38