Szabadi István (szerk.): „Szorultságomban - tág tért adtál" Balla Árpád református lelkipásztor hagyatéka -Editiones Archivi Districtus Reformatorum Transtibiscani 16. (Debrecen, 2012)
„Péntekhegyi levelek”
másfelől ezzel, mint valami selyempalásttal, betakartuk volna a ravatalát annak, akit nagyon-nagyon szerettünk...! És te megtagadtad ezt a kérésünket Sándor! Elnémítottad a fasori harangokat Szabó Imre temetésének órájában! Nem kérdem, miért határoztál így. - Indokolni tudnád, biztosan tudom. Az egyházkormányzat. A megcsúfolt és meggyalázott Múlt. A mindenható államérzékenysége. Uram, bocsásd meg: tán még a kongruánk is! Ne szólj Sándor! Csak annyit tudj meg, hogy 1955. február 1-jén az elnémított fasori harangok helyett ezer meg ezer harang zúgott az óbudai ravatal körül. Ezer meg ezer baráti és testvéri szív kicsi piros harangja mondta, zúgta, sírta, zokogta, könyörögte az Úr felé: Te mondd el felette Urunk: „jól vagyon jó és hű szolgám, ...menj be a te uradnak örömébe!” Mikor Jézus megjelent, Heródes összerezzent: vajon nem Keresztelő János jött-é elő? Legyen békességed Sándor! Őrizd a fasori harangokat! Majd megszólalnak azok egyszer, ha az Úr angyalai meghúzzák őket... Szeretettel köszöntlek! 1955. február hó * * * » R. L. (D. Kádas Miklósnak) Kedves Miklós! Azóta is eszem kezem, lábam, hogy azt a levelet elküldtem neked, tudod azt, amelyikben azt mertem kérdezni, hogy ki temette Szabó Imrét? Meg hogy ki lesz majd a buji eklézsiában Imre bácsi utóda. Hogy is lehettem ilyen meggondolatlan! Dehát a szeretet sokszor ilyen meggondolatlanságokra ragadtatja az embert. S talán a szeretetnek éppen ez egyik jellegzetessége. Ezért, és csak ezért kérdeztem tőled a fentieket. Most utólag ismételten bocsánatot kérek tőled a kérdésekért... Egészen természetes, hogy megértettem, miért nem válaszoltál a konvencionális időben és módon ezekre az egész egyházkormányzatot meg-30
