Szabadi István (szerk.): „Szorultságomban - tág tért adtál" Balla Árpád református lelkipásztor hagyatéka -Editiones Archivi Districtus Reformatorum Transtibiscani 16. (Debrecen, 2012)
„Péntekhegyi levelek”
Nem tudom, nagyon tüneményes eredmény volna - ez? Ha most arra az Istenre gondolunk, Aki a kezében tartja a jelent és a jövendőt és az Ő terveire nézünk, azt szabad hinnünk, hogy ez volna a legszerényebb eredmény. De ugyanakkor a legáldottabb eredmény is. Az Isten szerinti eredmény, hiszen O mondotta: Szaporodjatok és sokasodjatok és töltsétek be a földet és hajtsátok birodalmatok alá... (I. k. Móz. 1:28.) És nem azt mondta, hogy hadakozzatok, háborúzzatok és öljétek meg egymást. A mai emberiség ezt (!) érzi és ennek teljesedését reméli! (Sényö, 1954. január 23.) * * * Az elnémított harangok (Fekete Sándor bpesti espereshez) Kedves Sándor! Lehet, nagyon meglepődsz ezen a levélen. Lehet, végig sem olvasod azt. Az is lehet, hogy a nem fontos írások örök temetője: a papírkosár lesz ennek a sorsa. De az is lehet, az történik veled, ami egykor Heródessel történt. írva van róla: „...zavarban volt...” (Lukács 9:7-9.) Miről is van hát szó? Arról a tegnapi temetésről, kedves Sándor. Szabó Imre budapesti esperes, most buji száműzetésben elhunyt atyánk és testvérünk temetéséről. A Fasori gyülekezet Istentől rendelt és ajándékozott lelkipásztorának temetéséről. Az ország fővárosába, - ha halottan is - de mégis visszatért ORLE és ORPSZ elnökének temetéséről. A budapesti templomok nagy építőjének, a Lónyai utcai gimnázium fundálójának a temetéséről. A Református Elet egyik oszlopának, a világvárossá lett Budapest prófétai lendületű, de a magyar falu szerelmesének mindig megmaradt Szabó Imre temetéséről. Arról, aki már akkor szociális igehirdetést szólt, amikor a bolsevizmus vörös óceánja nem borította el hazánkat. Annak a temetéséről, aki annyira szerette református egyházát és magyar fajtáját, hogy a szíve szakadt meg buji száműzetésében! Mert tudod Sándor, nem a struma és a szívgyengeség, s az anyagcserezavar oltotta el Szabó Imre életének fáklyáját. A buji magány! Az a kemény három esztendő, - az utolsó, - amikor egymásután szakadtak fel 28
