Szabadi István (szerk.): „Szorultságomban - tág tért adtál" Balla Árpád református lelkipásztor hagyatéka -Editiones Archivi Districtus Reformatorum Transtibiscani 16. (Debrecen, 2012)
„Péntekhegyi levelek”
láthatatlan karmester pálcájára, minden ezt a szellemiséget sugározza. Az idősebb nemzedékeket letiporták, bebörtönözték, eltemették, megfélemlítették, összetörték. Úgyszólván megsemmisítették. Nem azonnali pusztulást okozó tarkólövést kapott ez a nemzedék, hanem hosszúlejáratút! De azt megkapta s most halálos sebét hordozva nézi, nézi a koreai fényjelet. Már nem kell sok idő: egy-két évtized és a régiek eltűnnek egy szálig a szögesdrót mögött. Akik már itt születtek - jaj! - azoknak már mindegy lesz. Akkor beköszönt majd a nemzet-halál! Most mégis reménység alatt nézzük ezt a fényjelet. A huszonkétezer után hátha jönnek a milliók. Az eltűnt egyetlen fogolytábor után, hátha eltűnik a többi is?! És most ez a nemzedék tisztábban hallja mint valaha a jézusi programot: „...hogy hirdessek a foglyoknak szabadulást...” (Ézs. 61:1) Bűneink bilincse alatt ránézünk nemzetünk fogolytáborának kapujára: hátha kinyílik! Hátha eljön hozzánk is a szabadulás napja? Hátha megérkezik nekünk is a Szabadító!! Igen: a Szabadító, mert ő az, aki hiányzik ennek az egész rabságba kényszerített népnek az életéből. Valahogy így hangzik azért a szögesdrót mögötti rabmagyarok éneke: Jövel Szabadító! Jövel Szabadító Jézusunk! (Sényő, 1954. január 23.) * * * Mit várhatunk? Az angol külügyminiszter, mielőtt elindult a berlini négyhatalmi értekezletre, erre a kérdésre kereste a választ nyilatkozatában. Persze ő sem tudja még ma, hogy mit eredményez majd a berlini konferencia. Nyilatkozatában a diplomata hűvös józanságával annyit mondott: „senki se várjon tüneményes engedményeket a négyhatalmi megbékéléstől”. Nem valószínű, hogy ezzel a konferencia eredménytelenségét akarta jóelőre megjósolni. Ennél sokkal bölcsebb az angol külügyminiszter. Az sem tételezhető fel, hogy a világ népeinek felcsigázott várakozását akarta volna ezzel csendesíteni. Jobban tudja azt Eden, mint bárki más, hogy az egész emberiség érdeklődésének és reménységének a reflektorában ül össze Berlinben a négy „nagy”. Még az sem gondolható, hogy ezzel a szovjet külügyminiszter 26
