Szabadi István (szerk.): „Szorultságomban - tág tért adtál" Balla Árpád református lelkipásztor hagyatéka -Editiones Archivi Districtus Reformatorum Transtibiscani 16. (Debrecen, 2012)
„Péntekhegyi levelek”
61 millió forint (Fekete Sándornak) Kedves Sándor! Tehát megint ujjongunk, örvendezünk, mámorban vagyunk, áldást mondunk. Ha lehetne, megszólaltatnátok minden kürtöt, sípot, citerát, hárfát, lantot, dudát és mindenféle hangszert, mert! - megszületett az új állami költségvetés! Micsoda világraszóló esemény! Most már megtudja az ország igavonó népe, mire megy rá a verítéke, vére, bőre, ereje. Mire költik el kommunista nagy jó uraink a magyar nép keserves forintjait. Úgy látszik, a mindenható Államnak nem volt elég az ún. országgyűlés egyhangú helyeslése és dicsérete, nem volt elég a napisajtó monoton, de annál rikoltóbb magasztalása az új költségvetésről. Szólaljon meg az egyházi sajtó is! - intett az Állam nagyúr - és íme, az Út vezérhasábján megjelent a bibliai veretű áldás kívánás! Mert hát azt nem akarom feltételezni, hogy a ntű szerkesztőség saját jóvoltából és elhatározásából énekelte volna meg az 1955. évi magyar költségvetést. Azt csak úgy zárójelbe írom, hogy erre az önkéntes dicshimnuszra nálad kedves Sándor minden készen van. Ha valaki egyházi lapot szerkeszt és csillogó állami medáliákat hord, s mindezek mellett még református esperes is az Úrnak 1955-ik esztendejében! - kell-é mindehhez bármiféle kommentár ama költségvetés-dicsérő cikk önkéntessége felől. Meg hát jogosan mondod, hogy jótékonykodó kedvében lévő államunk az egyházak felé is hullajtott a költségvetés morzsáiból. Megvallom, azt vártam, az lesz a címe az Út vezérírásművének, hogy: 61 millió forint! Függetlenül attól, hogy ebből a milliárdos ágyú - és propaganda, milliárdos rendőr és kolhosz - tételekből álló költségvetésből a református egyház legfeljebb 20 milliót kap - mégiscsak 61 millió az a 61 millió! Igaz-e Sándor? Igazán ne vedd rossz néven, ha én most nem csak a 61 vagy 20 millióval szállók perbe. Hanem sokkal inkább ennek az összegnek az indoklásával és értelmezésével. Mert hát egykori főgazdátok, az ÁEH vörös-kimonós első dajkája: Kossá István úr, alaposan megindokolta ezt a 20, avagy ha úgy tetszik 61 milliós állami adományt. Hozzászólásukból megtudtuk, hogy a kommunista állam még ma is az egyházakkal kötött egyezmények alapján áll. Evégből bőségesen támogatja az egyházakat! Hallod Sándor! - bőségesen! Csak 106