Szabadi István (szerk.): Itt viharzott át felettünk... I. Református lelkész-önéletrajzok Kárpátaljáról és Partiumból, 1942-ből - Editiones Archivi Districtus Reformatorum Transtibiscani 15. (Debrecen, 2008)
Arday Aladár, Nagyszalonta, Nagyszalontai em.................................................io Bácsy Gyula, Munkács, Beregi em
vei, minden baj közt boldogan és Istenek bála, nem kevés áldással futottam a lelkészi pályát. Megtérésem után azonnal beléptem a Fehérkereszt egyesületbe és annak agitativ tagja lettem az ifjúság között. Biberauerrel karöltve megszerveztük Kolozsváron a Kékkereszt antialkoholista egyesületet. Személyesen szedtük össze a szegény alkoholistákat, velük fogadalmat tétettünk, aztán kitartó munkával, nagy odaadással, a legtöbbször nagyon züllött családjuk körében is gyakran meglátogattuk, ellenőriztük, szeretettel, az ige hatalmával igyekeztünk bennük egész életükre kihatóan rendet csinálni. Már több mint 40 ilyen fogadalmat tett alkoholistánk volt. Mesteremberek, földművesek, piaci kofák, csak az inteligencia közül nem került egyetlen egy sem. Az oktatásunkra bizott gyermekek közt vasárnapiiskolát létesitettünk. Polgári, felsőleányiskolában tanitónőképzőben, kereskdelmiakadémiákon és minden más társadalmi érintkezésünkben igyekeztünk Krisztus királyságát elfogadtatni. Szász Gerő kolozsvári lelkész és generális nótárius azonban, aki délelőtt 11 órára már rendszerint erősen beszeszelt, munkánkban nemcsak személyesen érintve érezte magát, hanem az erdélyi ősi vallásosság sérelmét látta, bennünket vallásos őrjöngőknek, futó bolondoknak minősitett, akik az ifjúság lelkiéletét veszélyeztetjük és eltávolításunkat követelte. Abban az időben, az u.n. liberális kor virágzásának tetőpontján, még általában nagyon féltették az ifjúságot az Isten igéjének komolyan vételétől és az volt a közvélemény, hogy jobb, ha az ifjú kitombolja magát. Szász Domokos püspök éles szeme azonban látta, hogy a kétkulacsos rationalizmus hova vezethet és fejvételünk követelését úgy oldotta meg, hogy a kecske is jóllakjék, a káposzta is megmaradjon: nekem eltávozásunk esetére felajánlotta a marburgi és berlini stippendiumot, Richárdnak a genfit, azzal a kikötéssel, hogy külföldtől való hazajövetelünk után Erdélyben foglalunk lelkészi állást. Biberauer nem fogadta el a stippendiumot, azzal indokolva, hogy szülei jó anyagi viszonyok közt élnek, igy szegényebb fiú elől nem veheti el. Én vártam a stippendiumra októberig, amikor megkaptam a marburgi egyetemi tanács határozatát, amely a stippendium kiadását németnyelvű vizsga letételéhez kötötte, amelyre német nyelvi ismereteim fogyatékossága miatt nem mertem vállalkozni. Az volt a hire, hogy ezt a határozatot a szászok imputálták, de az is lehet, hogy más, mert előzőleg sohasem kivárnák a német nyelvű vizsgát. 1897. nov. i-én pályázat utján hajduszoboszlói s.lelkésszé lettem Zsigmond Sándor lelkész, esperes, egyh.ker. főjegyző mellett. Itt megismertem egy alföldi nagy gyülekezet és az egyházmegye adminisztrációját. Főnököm szigorú 18
