Szabadi István (szerk.): Itt viharzott át felettünk... I. Református lelkész-önéletrajzok Kárpátaljáról és Partiumból, 1942-ből - Editiones Archivi Districtus Reformatorum Transtibiscani 15. (Debrecen, 2008)

Pálúr István, Asszony vására, Érmelléki em

családja kívánta, sőt követelte felmentésemet. Mivel erre nem voltam hajlandó, az ebből származó megnemértés, elváláshoz vezetett. Feleségem elválásom után nehány évre férjhezment, s férje a házasságkötéskor egyetlen gyermekemet, kis Fiamat az én beleegyezésem nélkül, saját nevére adoptálta, s igy az alig 2—3 éves gyermeknek nevét önkényesen Ratkóczi Tibor névre változtatták át, eredeti neve: Pálur István, Tibor helyett. Ez ellen nem tehettem semmit, mivel megszállt területen voltam és később értesültem felőle. A kis fiú kikötésemhez megfelelő nevelésben részesült, s 22 éves korában nagy irói tehetségről tett bizonyságot, amikor a M. Kir. Kormány, Olaszország kérésére mint tehetséges ifjút, az akkor elfoglalt Abesszínia tanulmány útjára Öt küldte ki, ahol egy évig tartózkodott. Megfigyelésének és tanulmányának eredményeképpen „Abesszínia uj arca” címen könyvet irt, amely a budapesti „Stádium” kiadásában jelent meg. A felszabadulás után Fiammal újra összeköttetésben vagyok..

A háború után visszatértem csepei állásomba. Ugyanekkor merült fel Dr. Baltazár Dezső Püspök Úr és Jánosy Zoltán debreceni lelkész között a mindenki által ismert sajnálatos elvi ellentét, ami miatt a csepei presbitérium — egy földbirtokos presbiter felbiztatására — szeretett Püspök Urunkkal szemben, tiltakozásom ellenére is, elfogult nyilatkozatot tett. Ennek következménye volt , hogy csepei állásomról azonnal lemondtam és kérésemre a Püspök Úr Hajdúnánásra kinevezett segédlelkésznek 1919 január 20-március 25-ig. 1919 március 25-től szeptember 30-ig Makóra, Újvárosi helyettes lelkésznek, majd 1919 szeptember 30-tól 1923 október 8-ig tartó működéssel hitoktató lelkésznek Aradra, ahol az ifjúság nevelésén kívül az akkori idegen uralom alá került, elszegényedett szegény magyar családok és gyermekek felsegélyezése érdekében Vásárhelyi Janka, a Kormányzó Úr sógornője támogatása mellett, állandó jótékony munkásságban vállaltam irányitó szerepet. Majd egyhangú meghívásra elvállaltam a Lippai missziói egyházközség vezetését. Ott voltam 1923 október 8-tól 1932 december 8-ig rendes lelkipásztor. A missziói egyház és szórványai gondozása mellett, a teljesen vagyontalan szegény egyháznak emberfeletti küzdelemmel az agrár törvény alapján 40 kát. hold földet szereztem, amivel Lippa egyszerre a középjavadalmu egyházak sorába lépett. Édesanyám halála után nagyobb munkakörre vágytam, s igy csere utján Székelyvajdai lelkipásztor lettem. (Maros-Torda m). Ott mégis nősültem, s feleségül vettem Osgyáni István ev. vallásu bánya tisztviselő leányát: Rozáliát. Vele boldog házasságban éltem, de a jó és áldott teremtés, régi lappangó betegségének áldozata lett, s néhány évi együttélésünk után meghalt.

140