Sinai Miklós: Elmélkedések M. Minucius Felix Octaviusához - Editiones Archivi Districtus Reformatorum Transtibiscani 14. (Debrecen, 2008)
mondta, acn-poßXr|Ta SevSpa, csillagtól ütött fák. Erre utal luvenalis 11. könyv 8. levél /helyesen: Martialis 11. könyv 85. epigramma/ Sidere percussa est subito tibi Zoile lingua. Zoilusom, nyelved csillag béklyózta csapással. Innen érthető Petronius kiváló megjegyzése a Satyriconban /II./ az ázsiai fecsegéssel szemben: Nuper ventosa isthae et enormis loquacitas Athenas ex Asia commigravit animosque iuvenum ad magna surgentis veluti pestilenti quodam sidere inflavit. - Ázsiából vándorolt nem is olyan régen Athénbe az a széllelbélelt, irdatlan fecsegés, s az ifjúság szárnyalni vágyó lelkét, mint valami dögvészt hozó rossz csillagzat, hatalmába kerítette, (ford. Horváth István Károly) Innen származik az összetett desiderare, amely a csillag-befolyás végét és kimenetelét jelenti, mint ahogy a deferbuisse és delusisse összetételekben a departikula a célt jelenti, amely, ha üdvös volt, azt óhajtjuk, hogy visszatérjen, ahonnan a desiderium mindig azt jelenti, hogy óhajtjuk azt, hogy távol levő dolgokkal éljünk, és hogy azok visszatérjenek hozzánk. Ugyanígy Cicerónál szerte: laborare desiderio (küzdeni a vággyal), adflci desiderio (vágyat érezni), desiderio flagrare (égni a vágytól), incendi desiderio (lángra lobbani a vágytól). Mindig távollevőkről használják. Amore flagrare et voluntate concinere Ezek képes kifejezések erőteljes belső érzésre a tűz és a velejáró hőség hasonlóságából véve. Ennek a dolognak szerte számos példája van. Crederes unam mentem in duobus fuisse divisam (azt hihette volna az ember rólunk: egy lelket osztottak ketté számunkra) A leggyengédebb szeretet leírása, illetve, ahonnan ez származik, a teljes egyetértésé. Éppen ezt fejezte ki Horatius Ovidiusról /helyesen Vergiliusról/ beszélve a következő módon, Ódák I. 3. /8./: Et serves animae dimidium meae Óvjad híven az én lelkem egyik felét. (Ford. Bede Anna) Ovidius ugyanezt Oresztészről és Püladészról a Keservek IV. könyve 4. elégiájában, a 72. sorban: Qui duo corporibus mentibus unus erant. Bár testük kettő, lelkűk azért ugyanegy. A mens a pevu meggyőzök, behatolok stb.-ből. 35
